Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Nem zárják be a győri Kossuth iskolát

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány több korábbi próbálkozás után – bírósági határozattal záratná be mások mellett a győri Kossuth iskolát, arra hivatkozva, hogy az itt tanzló gyerekek 70 százaléka cigány származású, és ez az „összegyűjtés" szegregált oktatást jelent.

Legutóbb a Hir TV december 4-i híradójában volt erről szó, erre reagált a pénteki városházi sajtótájékoztatón dr. Ottófi Rudolf alpolgármester. Mint mondta, ez az alapítvány csak feszültséget szít ott, ahol nincs.

A 120 éves Kossuth iskolába azért jár ennyi cigány származású gyerek, mert ilyen arányú a környék lakossága. Ha bezárnák az iskolát, 220 gyereknek kellene távolabbi városrészekbe járnia, állás nélkül maradna 39 pedagógus, akik közül többen beszélik a lovári nyelvet. A győri önkormányzat tiltakozik az alapítvány minden akciója ellen, és nem szándékozik bezárni a Kossuth iskolát, jelentette ki az alpolgármester.

Az alapítvány megállapításait is szándékát határozottan visszautasítja a Cigány Kisebbségi Önkormányzat is, mely szerint az iskolában szó sincs, soha nem is volt szó a cigány tanulók hátrányos megkülönböztetéséről.

Olvasóink írták

  • 13. k 2008. december 05. 18:39
    „Valószínű azért jár oda annyi cigány nemzetségű tanuló mert a lakhelyéhez az az iskola van legközelebb.
    Vagy sokkal jobb volna végig utaztatni a gyerekekkel a fél várost, hogy más iskolába járjanak?
    Ha valaki máshova szeretné íratni a gyerekét megteheti.
    Azután buszozhat szegény gyerek, vagy cipelheti valamelyik szülő.
    Vagy miért is kellene bezárni az iskolát? Csak hogy jól ki***szünk néhány gyerekkel, szülővel tanárral ?
    Akkor meg arra lehetne -jogosan- panaszkodni hogy korábban kell kelni, nyomorogni a reggeli forgalomba?
    Vagy jobb ha üresen kihasználatlanul állna az épület, és néhány pedagógus állás nélkül lenne?
    Esetleg más célra kellene az épület?”
  • 12. Coffee 2008. december 05. 18:16
    „Azért nem járnak messzebbre, mert úgysem vennének buszjegyet, vagy bérletet!”
  • 11. Sally 2008. december 05. 17:41
    „Ezek nem normálisak! MIndenki oda megy iskolába, ahova a képességei alapján felveszik. Ezzel az erővel a botfülűek is diszkriminálva vannak, mert nem járhatnak a zeneakadémiára?”
  • 10. Túrabakancs 2008. december 05. 15:26
    „Megoldás a problémára: ki kell telepíteni a cigányokat újvárosból, és akkor nem lesz annyi belőlük ott
    az iskolában! Sajnos vicc volt... Egyébként csak egy érdekesség. Több zsidó származású fajvédő és
    ügyvéd van a háttérben akik támogatják bezárást! Innentől kezdve el lehet kondolkodni a cáljaikat
    illetően. Szétszórni a cigány tanulókat városszerte, és akkor tönkre lehet tenni a többi normális
    magyar diák mindennapjait! Több más területen is ez a cáljuk ebben az országban bármilyen hihe-
    tetlen is ez, érdemes utánanézni az eddigi ténykedésüknek! Szóval már nyíltan a konfliktus előídé-
    zése a cél. Ki állítja meg ezeket az őrülteket?”
  • 9. enike 2008. december 05. 14:48
    „Szögezzük már le!!! Azért járnak azok a gyerekek a Kossuth iskolába mert ...nak tanulni ENNYI! Se több se kevesebb. Nincs itt semmiféle cigányüldözés. Baromság. Majd ha elérik a 4,5 ös átlagot 8. év végén akkor majd mehetnek másik, jobb hírnevű iskolába. Nem azért járnak oda mert cigányok. Nevetséges...”
  • 8. ToMMo 2008. december 05. 14:15
    „"Megállapodás híján muszáj perelni!

    Miután az első két pont szerint a keresetet megalapoztuk, az alperesen, jelen esetben az elrettentő például választott kaposvári önkormányzaton a sor. A bizonyítási teher megfordítása azt jelenti, hogy a településnek kellene bizonyítani, hogy a cigányiskola fenntartása nem a roma diákok elkülönítését szolgálja, hanem...
    ez mohácsi bözsi..."

    a teljes itt: http://nol.hu/velemeny/lap-20081125-20081125-28”
  • 7. ToMMo 2008. december 05. 14:02
    „Mohácsi Erzsébet
    Szociálpedagógus, romológus.
    A Mediátor Alapítvány volt igazgatója, a Józsefvárosi Tanoda Alapítvány alapító tanára, az Ec-Pec Alapítvány kurátora.
    kuratóriumi elnök
    ennyi...”
  • 6. ToMMo 2008. december 05. 14:00
    „Kaposvár: Folytatódott a szegregációs per

    Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg a kaposvári Pécsi utcai iskolába járó roma gyerekek jogellenes elkülönítését, hátrányos megkülönböztetését, valamint kötelezze a fenntartót a szegregáció megszüntetésére és a roma diákok integrált oktatására.

    A kaposvári önkormányzat jogi képviselője - csakúgy mint az első, október 20-án tartott tárgyaláson - vitatta a jogellenességet. Közölte: a tanítás nem alacsony szintű, ezt a szaktanárok és a technikai eszközök száma bizonyítja.

    Az alapítvány jogi képviselője kifogásolta, hogy az alperes idei adatokra hivatkozott. Ők több évre visszamenőleg, folyamatában szeretnének képet kapni az iskola felszereltségéről, oktatási színvonaláról, ezért szakértő kirendelését kérték a bíróságtól.

    A tárgyaláson több mint két órán át tanúként hallgatták meg az iskola igazgatóját, aki azt mondta: becslése szerint a 173 tanuló 70 százaléka cigány, 15 százaléka nem cigány, 15 százaléka pedig "vegyes" származású. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat mindig pozitívan állt az iskola fejlesztéséhez, mindenben támogatja a munkájukat.

    Szita Károly (Fidesz), Kaposvár polgármestere néhány nappal ezelőtt, a Kaposvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettesével közösen tartott sajtótájékoztatón leszögezte: az önkormányzat nem zárja be a jogvédők által szegregáltnak mondott, Pécsi utcai iskolát. Az intézmény ugyanis sikeresen működik, felszereltsége átlagon felüli, és a szülők is egyértelműen amellett vannak, hogy az önkormányzat ne engedje bezárni az iskolát.
    Forrás: MTI”
  • 5. albatrosz 2008. december 05. 13:37
    „A kossuth utcai iskola vonzáskörzetében a lakosság legalább 80%-a cigány származásu! Hova járjanak, ha nem a lakóhelyükhöz legközelebb eső iskolába? Talán buszozzanak ela város tulsó végén lévő iskolába? Ezt a baromságot!”
  • 4. Agent 2008. december 05. 13:34
    „Én a Kossuthban végeztem 90ben, akkor az ott tanulók kb. 2-3%-a volt cigány.”
  • 3. enike 2008. december 05. 13:31
    „Ez nevetséges, komolyan... Ki talál ki ilyeneket? A húgom is oda jár...és elárulom nem cigány. Tényleg sok osztálytársa az, de messze nem azért mert oda "gyűjtenék" össze őket. A titok a tanulmányi eredmény. Aki nem tanul oylan jól azt a Kossuthba felveszik, ennyi ez egész. Meg ha valaki ott lakik, akkor miért utazgasson a város másik felébe iskolába. Egyszerűen nem értem, hogy ebben az alapítványnak nevezett .... izében mi lehet a cél, de meg van a véleményem a teljesen felesleges műbalhézásukról. Nem elég feszült így is a helyzet cigány és magyar között?! Épp az lenne a lényeg, hogy ezt valahogy megszüntessük. Persze ez csak az én véleményem.”
  • 2. ToMMo 2008. december 05. 13:30
    „ez a mohácsi féle **** keverés, igazából szóral se méltó, mer egy ***** cigány...”
  • 1. Lillycat 2008. december 05. 11:18
    „Hú, most nagyon felhúztam magam. Inkább nem is írok semmit, mert kimoderálnának...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Itt a Heti TV Magazin

Az újdonság erejével hat, elbűvöl a kínálatával és formai gazdagságával – fogalmaztak utcai… Tovább olvasom