Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Nem nyomoznak Győr Quaestor-ügyében

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség elutasította a győri önkormányzat Quaestor-ügylete kapcsán a hűtlen, illetve hanyag kezelés miatti feljelentést – tájékoztatta dr. Gál Katalin szóvivő a Kisalföldet csütörtökön.

Amint azt az Origo korábban megírta, az eljárás a budapesti Tényi István bejelentésére indult. Ő azzal érvelt: a Quaestor tulajdonosai között offshore hátterűek is vannak, így az alaptörvény szerint központi költségvetésből nem lehetett volna szerződés alapján kifizetést, megbízást teljesíteni a cégnek.

A főügyészség határozatából kiderül: a győri önkormányzat idén január 13-án szerződést kötött a Quaestor értékpapír-kereskedő cégével arról, hogy január 16-án 999.987.373 forintért vásároljon számára 824 millió forint névértékű államkötvényt. Egy másik megállapodás arról szólt, hogy a pénzügyi cég ezeket az állampapírokat március 16-án 4,5 millió forinttal magasabb összegért visszavásárolja a városházától, csakhogy március 10-én a Magyar Nemzeti Bank felfüggesztette a társaság tevékenységét, amelynél fiktív kötvénykibocsátás miatt nyomozás is indult.

Dr. Gál Katalin kifejtette: a hűtlen kezelést csak szándékosan, a hanyag kezelést pedig gondatlanul is el lehet követni, s a két bűncselekmény törvényi tényállásának alapeleme, hogy vagyoni kár következzen be. A főügyészség egyrészt megállapította: Borkai Zsolt győri polgármester jogszerűen döntött a befektetésről, erre ugyanis számára a közgyűlés lehetőséget adott. Leszögezte azt is: „az utóbbi rossznak bizonyuló befektetési döntés ellenére" vagyoni hátrány nem éri Győrt, mert az állampapírok a kamatokkal együtt jelenleg is megvannak a város nevén, s azokat a felszámoló kiadja az önkormányzatnak, amint a Quaestor vagyonára elrendelt büntetőeljárási zárat megszüntetik.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Különleges autóval indul a győri egyetem csapata a nemzetközi versenyen - fotók

30. évfordulóját ünnepli a Shell Eco-marathon Europe verseny május 21. és 24. között Rotterdamban,… Tovább olvasom