Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

''Nem mondok le''

A szocialista sajtótájékoztatóra a NE-Felejcs Polgári Egyesület közleményben reagált, amelyben visszautasította, hogy bármilyen szervezetnek vagy pártnak tagtoborzást végez: a szeptember 21-i rendezvényén egy másik civil szervezet lapját osztogatta a város „öregcserkésze".
A megszólított Fehér Imre a következőket írta: „Nincs okom az Inszol Zrt. igazgatósági tagságáról lemondani, nem is mondok le, a Magyar Gárdának nem vagyok tagja, nem követtem el semmilyen bűncselekményt – ellentétben a MSZP néhány emblematikus tagjával, akik nem mondtak le pozíciójukról. Az igazgatósági tagságommal kapcsolatos döntést a polgármester és a Fidesz–KDNP képviselőcsoportjának bölcsességére bízom. Hangsúlyozom – ahogy azt a NE-Felejcs Polgári Egyesület állásfoglalásában is leírta –, minden szélsőséges eszmét (náci, fasiszta, nyilas, kommunista), a hisztérikus gyűlöletkeltést és a nemzeti és etnikai kisebbségek kirekesztését elítélem, elítéljük. Amíg a Magyar Gárda az alkotmányos és törvényes keretek között működik, s nem vallja az említett »ordas« eszméket, addig nincs okunk elhatárolódni tőlük."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt Váray a zeneakadémiáról

Győr - Míg kicsik voltak a gyerekek – Bécsbe járt a család kamarazenélni –, majd megette… Tovább olvasom