Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Nem mondanak le a fejlesztésekről Koroncón

Koroncó vonzóvá tétele minden településlakónak közös érdeke és büszkén vallom, falunkban az emberek segítőkészek és támogatják közösségük fejlődését – állítja Radicsné Kincses Mária polgármester.

Koroncó első okleveles említése 1207-re kelteződik, 2007-ben ünnepelte a község alapításának 800. évfordulóját. Győrtől délnyugatra, a megyeszékhelytől mintegy tíz kilométerre fekszik, szép természeti környezetben, a 83-as számú főútról Győr-Ménfőcsanaknál jobbra kanyarodva található meg. Ennek is köszönhető, hogy lélekszáma évek óta növekszik, jelenleg 2062 állandó lakosa van a községnek. Az óvodai feladatellátást intézményfenntartó társulás révén biztosítja az önkormányzat: a rábapatonai Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ tagintézménye a koroncói óvoda. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát azonban továbbra is önálló intézményként tartják fenn. Jelenleg az ide járó gyermekek száma csökken, ezért is kéri arra a faluvezetés a kisgyermekes szülőket, hogy iskolaválasztáskor gondoljanak a koroncói intézmény előnyeire.

A településen működő civil szervezeteket a lehetőségekhez mérten segíti az önkormányzat, anyagi keretei azonban egyre szűkösebbek, ezért minden pénzügyi döntés alapos előkészítő munkát igényel. A legtöbb pályázathoz önrész szükséges, emiatt azonban stabil pénzügyi háttér nélkül ezek háttérbe szorulnak, csak a kisebb, pár millió forintos önerő biztosításával megvalósítható beruházásokra vonatkozó pályázati lehetőségeket vehetik számításba.

Radicsné Kincses Mária polgármester
Radicsné Kincses Mária polgármester


– Polgármesterként fontos számomra, hogy településünk fejlődése a gazdasági nehézségek ellenére se szoruljon háttérbe, ezért minden évben keresem azokat a lehetőségeket, amelyek minimális ráfordítással, társadalmi munkával, együttműködés révén a település fejlődését szolgálhatják. A közösségi összefogás azonban elengedhetetlen, hiszen anélkül nincs értelme egyetlen kitűzött célnak sem. Minden ötlet, cél, amelynek a megvalósítására sor kerül, csak akkor mondható eredményesnek, ha azt a közösség magáénak érzi és vigyáz rá. Gondolok itt többek között a közterületre kiültetett virágok, a szabadidőpark megóvására, közintézményeinkre, műemlékeinkre, vagy akár az előttünk álló elképzelések közül megvalósuló beszerzések, felújítások értékmegóvására – mondta el Radicsné Kincses Mária polgármester és hozzátette: játszóteret szeretnének kialakítani a faluban, s idén ezt szponzorcég támogatásával el is kezdik.

Olvasóink írták

  • 1. karikas88 2011. június 22. 12:40
    „Azért az iskola előnyeit lehetett volna részletezni.
    Lassan iskolaválasztás előtt állunk.
    Szeretném megtudni, hogy mégis mi az előnye a koroncói iskolának mondjuk egy győri iskolához képest?
    Eddig sok jót nem hallottam a helyi intézménnyel kapcsolatban.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feltúrt utak Győrben - A Híd utca egyirányú lesz, változik a buszok útvonala is

Néhány napja, közmű rekonstrukciós munkálatok miatt, teljesen lezárták a Híd utcát Győrben.… Tovább olvasom