Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Nem kell teljesen lezárni a hidat

Vámosszabadi - Nem kell teljesen lezárni a vámosszabadi volt határátkelőnél lévő hidat a forgalom elől, marad a jelenlegi korlátozás, de az autóbuszokat átengedik.
Marad a súlykorlátozás, de a buszok átmehetnek a sebességkorlátozás betartásával

Mint lapunk szerdai számában már hírül adtuk, forgalmi korlátozást kellett elrendelni a vámosszabadi volt határátkelő hídjánál, mert szlovák oldalon a Duna-mellékág feletti híd egyik háttöltése kimosódott. Gyakorlatilag mintegy kétpincényi lyuk keletkezett benne. Ezért megtiltották itt a 3,5 tonna össztömegűnél nehezebb járművek áthaladását.

Kétséges volt, vajon nem kell-e a helyreállítási munkák idejére teljes forgalmi zárat elrendelni. Csütörtök délelőtt szlovák szakértők megvizsgálták a helyszínt, a tárgyalásra meghívták kollégáikat a Magyar Közút Kht. megyei igazgatóságától, illetve regionális főmérnökségétől.

Az egyeztetés során arra megállapodásra jutottak, hogy nem kell lezárni a hidat, viszont a javítás idejére marad a mostani (3,5 tonnás) korlátozás, a nagyobb járművek elterelése Komárom, illetve Rajka felé. Kivételt képeznek az autóbuszok (elsősorban az utazó munkásokra, de a turistákra is gondolva), azok átmehetnek a jelzett öt kilométeres óránkénti sebességet betartva.

A szlovák szakértők szerint a háttöltés helyreállítása körülbelül két hetet vesz igénybe (ez persze időjárástól és más körülményektől is függhet). A Magyar Közút Kht. megkezdi az előjelző (a korlátozásra, elterelésre figyelmeztető) kiegészítő táblák kihelyezését minden olyan helyen, ahol egyébként tábla utal a vámosszabadi átkelési irányra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MSZP szerint előre hirdettek befutót

Győr - Bohózat, zene nélküli színjáték volt, ami a győri önkormányzat oktatási, kulturális és… Tovább olvasom