Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Nem kell kitenni a ˝megtelt˝ táblát

Lenne még hely bevásárlóközpontoknak a megyeszékhelyen, ˝a megtelt táblát˝ tehát nem Győr határában, hanem csak egyes városrészeken érdemes lassan kitenni.

Az Árkád kivételével egyébként mindegyik központ fél házzal működik.

A Plaza, az Árkád, a Family Center után október végén kinyitott a Dunacenter is, és hivatalosan advent első vasárnapján nyílik az ETO Park élményközpontja.

Az Árkád kivételével mindegyik épületre igaz, hogy átlagosan csak az üzletek felét bérlik a kereskedők, a volt Baumaxhoz tartozó ˝folyosó˝ pedig szinte kihalt.

Ezért ismét feltettük a kérdést: ki lehet-e tenni a ˝Győr megtelt˝ táblát? 

A  válasz rövid lesz: mind a főépítész, mind az általunk megkérdezett ingatlanszakértő ˝nemmel" felelt, mivel a szabad piac rendezi ezeket a kérdéseket, s legfeljebb azon érdemes lassan elgondolkodni, hogy mi lesz a fehér foltokkal.

A szakértő, Csóka Szilárd szerint egy félreértést mindenképpen tisztázni kell: az új bevásárlóközpontok nem azért nyitnak most átlagosan 50 százalékos kihasználtsággal, mert nem jól mérték fel a piacot, hanem azért, mert egy ilyen projekt az előkészítéssel együtt két-három évet vesz igénybe. Viszont a kezdetekkor még erős volt a kereslet, míg a jelenlegi válság a bérlők s a fogyasztók számát tekintve is érvágást jelent. A mostani helyzetben – Csóka Szilárd tudomása szerint – egy bevásárlóközpont sem tervez hálózatbővítést. A szakértő egyébként ma minden, hasonló cipőben járó multinacionális vállalatnak azt javasolja, hogy próbálja kiadni a helyiségeket nyomott áron, határozott időre, mivel még ez is jobb, mintha üresen állnának az üzletek. Az viszont elképzelhető, hogy akkor más struktúrát kell kidolgozniuk, mert ha kisebb cégekkel szerződnének, akkor nem biztos, hogy az 500 négyzetméteres üzlethelyiségeknek lenne bérlője, így azok „shopjelleggel" talán eredményesebben működnének.

Az egy éve nyílt Family Centerre is igaz, hogy ma csak fél házzal tud működni. Fotó: Bertleff András
Az egy éve nyílt Family Centerre is igaz, hogy ma csak fél házzal tud működni. Fotó: Bertleff András

De visszatérve az eredeti kérdésre: Csóka Szilárd szerint a város nem telt meg, mivel a megállapodások rendszerint kikötik, hogy a beruházó gondoskodjon a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztéséről, s míg a forgalmat kiváló csomópontok vezetik le, addig Győr ennek nem látja kárát. Inkább azon érdemes elgondolkodni, hogy nem lenne-e célszerűbb most már a ˝fehér foltok˝ betöltésére fordítani a figyelmet.

Az Alsó-Szigetköz felől érkezők kénytelenek átmenni a városon és tovább terhelik az utakat.
Ebben Csóka Szilárd tökéletesen egyetért Révi Zsolttal, a város főépítészével. Mert ő is úgy látja, hogy míg a déli kapu meglehetősen megtelt, a nyugatinál pedig ott a Dunacenter, a keletinél az ETO Park, addig ilyen szempontból ellátatlan maradt Révfalu, Bácsa, Pinnyéd, de az északnyugati részen fekvő Újváros és Győr-Sziget, valamint a Veszprém, Székesfehérvár felé eső környék. Ez pedig azt jelenti, hogy például az Alsó-Szigetköz felől érkezők kénytelenek átmenni a városon és tovább terhelik az utakat.

Jelenleg egyébként nem valószínű, hogy letelepszik Győrben valamelyik új cégóriás, bár a főépítész elmondta: az Auchan kérdése nem merült feledésbe. De ami most kilátásban van, az néhány közepes (2500–5000 négyzetméteres) áruház építése, Révi Zsolt ezek közül hivatalosan csak a Gyárvárosba tervezett Tescót emelte ki, mivel a többivel kapcsolatban még sok a bizonytalanság.

Olvasóink írták

  • 3. jánosi 2009. november 06. 22:27
    „Hát ha kibírja addig ...........
    és ha mi is kibírjuk !”
  • 2. pancser 2009. november 05. 21:46
    „Nem hinném! A lefojtott kereslet előbb utóbb átcsap az ellenkezőjébe, egyszer csak az emberek őrült módon kezdenek vásárolni. Talán a gépkocsin tudnám bemutatni. Akinek autója van halaszt, mondván majd ha újra jobban megy. Ez mondjuk eltart 3-4 évig, mármint a halasztás. Aztán előbb utóbb véget ér a válság. Akik halasztották vásárlásaikat beindulnak, sokan egyszerre. Elképesztő kereslet indulhat az autószalonokban, alig tudják majd kielégíteni. Az autóipar beindulása huzza az egész gazdaságot szerte Európában. Csökken a munkanélküliség, a keresetek nőnek. Régi vágyait nem csak az autói rányában, hanem más termékekkel kapcsolatban is igyekszik mindenki kielégíteni, ehhez boltok kellenek. Az a cég amelyik Győrben letelepült ha kibírta addig, messze megelőzi azokat akik a megélénkülő keresletre után futnak. Valahogy így képzelem!”
  • 1. jánosi 2009. november 05. 18:56
    „Bevásárló központ az már lesz (van) bőven ! De ki fog vásárolni ?
    Még az is lehet, hogy a rosszabbak megbuknak ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

e-Közigazgatás: Ön használja?

Az állam súlyos milliárdokat költött az elmúlt években az elektronikus közszolgáltatásokra. Ön… Tovább olvasom