Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Nem csak lépcsők lesznek a győri Dunakapu téren

Európa leglépcsősebb tere bontakozik ki az új betonlemezek között Győrben, ez sokaknak nem kedvez - írta olvasónk. Utánajártunk, át lehet majd jutni a téren lépcsőzés nélkül is - ígérik.


Olvasói üzenet: „Az épülő lépcsősorok a Dunakapu téren... Európa leglépcsősebb tere bontakozik ki az új betonlemezek között Győrben. Ez nem kedvez az időseknek, a babakocsisoknak, a mozgáskorlátozottaknak."

A lépcsőkre jó időben ki lehet majd ülni
A lépcsőkre jó időben ki lehet majd ülni.


– Kérjük, hogy várják meg, míg elkészül a tér és azt egészben láthatják – kezdte válaszát Németh Zoltán projektkoordinátor. Elmondta, hogy a szintkülönbségek „elrejtése", áthidalása, az egységes terület kialakítása miatt lesznek lépcsők, hiszen korábban például a Matróz étterem előtt fejmagasságban voltak az autók kerekei, akkora volt a szintkülönbség.

Ezekre a lépcsőkre jó időben ki lehet majd ülni, az ilyen helyek általában népszerűek. De kialakítanak lejtős részeket is, át lehet majd jutni a téren lépcsőzés nélkül is, teljesen akadálymentesítetté válik, hiszen időnként – ha szükség lesz rá – még buszok is járhatnak majd erre.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hosszabb vágány a győri ipari parkban

Több mint 800 millió forintból 1900 méterrel bővítették a győri ipari park I. számú iparvágányát. Tovább olvasom