Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Nem agrártüntetés, szabályváltozás

Győr-Moson-Sopron - A mezőgazdasági járművek egyedi forgalomba helyezését hétfőtől a gyártók telephelyein már nem végezhetik el, ezért azokat – traktorral – be kell vontatni Győrbe. A hatalmas járművek hatásosabban lassíthatják a forgalmat, mint egy agrárdemonstráció: kinek jó ez?

Kara Ákos megyei alelnök levélben fordult a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnökéhez azok után, hogy az abdai telephelyű Fliegl gépgyártó cég segítséget kért tőle. Gyorsan kiderült, hogy nem csupán abdai, hanem országos problémáról van szó, amelynek hatásait az autósok nagyon hamar megtapasztalhatják – nem beszélve persze az érintett mezőgazdasági gyártókról/forgalmazókról. A legegyszerűbb, ha a levélből idézünk, abból pontosan kiderül, miről is van szó:

˝Néhány héttel ezelőtt (június 30-án) a Nemzeti Közlekedési Hatóság szóban közölte velünk, hogy egyedi forgalomba helyezést külsős telephelyen, vizsgaállomásokon nem lehet végezni, majd július 10-én e-mailben is értesítettek erről. (...) Korábban heti rendszerességgel végezték a nálunk gyártott pótkocsik, szippantó tartálykocsik, szervestrágya-szórók egyedi forgalomba helyezését. A jelenlegi intézkedés hatalmas problémát jelent, hiszen évente több mint 300 darab ilyen gépet gyártunk és értékesítünk, de a döntés értelmében a forgalomba helyezésüket megoldani már nem tudjuk. A közlekedési hatóság régiós igazgatóságának győri irodája azt a megoldást ajánlotta, hogy traktorokkal, illetve nyerges vontatókkal húzzuk el az újonnan gyártott járműveinket a győri Tatai úti vizsgabázisra, ahol a forgalomba helyezési engedélyt megkaphatjuk. Ez azonban nem megoldható, hiszen hetente többször lassú járművekkel (szippantó tartálykocsi, trágyaszóró... stb.) áthaladni Győr belvárosában nem igazán egyszerű, fizikailag lehetetlen, s számunkra is pluszköltséget jelent....˝

Ez hétfőtől már a jelen: traktorral kell behúzni a vizsgáztatásra szánt mezőgazdasági haszonjárművet – keresztül Győr belvárosán. Fotó: Bertleff András
Ez hétfőtől már a jelen: traktorral kell behúzni a vizsgáztatásra szánt mezőgazdasági haszonjárművet – keresztül Győr belvárosán. Fotó: Bertleff András

A hatóság ugyan még két másik alternatívát is felvetett, de egyiket sem tudja teljesíteni a cég. Annyit tudott tenni, hogy a raktáron lévő kész járművek vizsgáztatását még gyorsan elvégeztette a július 13-i határidő lejárta előtt, de ez hosszú távon nyilván nem lesz megoldás sem neki, sem a többi cégnek, amely hasonló cipőben jár. (Itt jegyezzük meg, hogy a megyében ők az első számú érintettek, a téti Sokoró Kft. és a mosonmagyaróvári Kühne bár gyárt és forgalmaz többféle mezőgazdasági eszközt, de olyat nem, amelyre Győrben kell engedélyt kérni. A kisebb forgalmazóknak persze ugyanúgy be kell vinniük a járműveket a vizsgára, ahogy eddig.)

Kara Ákos ezért írt tehát levelet az NKH elnökének, válasz egyelőre nem érkezett. Hétfőn mi is elküldtük a saját kérdéseinket az NKH-nak, amelyre a hivatal ígérete szerint reagálnak (lapzártáig nem történt meg). Azt kérdeztük: a jogszabály változtatását mi indokolta? Illetve az abdaihoz hasonló esetekben lehet-e kivételt (értsd: könnyítést) tenni, hiszen aki Győr környékén él, az pontosan tudja, hogy ha valóban traktorokkal vagy nyerges vontatókkal húzzák be a tartálykocsikat, akkor a megye egyik legforgalmasabb főútját gyakorlatilag lezárják; jobban, mint egy agrárdemonstráció alkalmával.

Olvasóink írták

  • 3. szilidzsi 2009. július 17. 20:01
    „Eszetlenek!!!”
  • 2. enzof 2009. július 15. 12:11
    „moderálva”
  • 1. pancser 2009. július 14. 19:20
    „MO-on még mindig sok az agyaló. Háromból kettőt elbocsátani, mindjárt nem lesz aki ilyen hülyeséget kitaláljon!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barokk tér klímával

Győr - Befejeződött a Széchenyi tér 1 milliárd forintos felújításának első üteme. Az elkészült részt… Tovább olvasom