Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Nem adták fel a strandterveket: már ássák az új tavakat

Abda nem adta fel strandterveit, már elkezdték ásni a mélyedéseket, amikből az új tavak lesznek.

Strandot nem lehet ott megfelelően kialakítani, ahol kavicskitermelés folyik. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy nem a meglévő bányatavaknál biztosít fürdőzőhelyet. Hét és fél hektárnyi szántót vásárolt, a terület jól megközelíthető, nyílegyenesen vezet oda a Diófa utca meghosszabbítása. A tó kiásását a helyben működő bányavállalkozó vállalta a kitermelt kavics fejében. A földmunkák már folynak. A kavicsot az enesei elkerülőúthoz viszik, a föld a bővítendő abdai temetőhöz kerül.

A szállítás útvonalát úgy jelölték ki, hogy a község útjait csak minimális mértékben használják a járművek.

Már tavalyra tervezte a falu a munka elkezdését, de a vállalkozónak több engedélyt is be kellett szereznie. Szabó Zsolt polgármester tudatta: a vízfelületek már kialakultak a fürdőzésre és a horgászásra szánt helyen is, ám még nem tudni, a strand mikor fogadhat látogatókat. Bizonytalan a nyitási időpont, mert önerőből kell a pénzt előteremteni vagy pályázati forrást kell találni hozzá. Erre törekszik az önkormányzat. Már csak azért is, hogy ne a másik két bányatónál, illegális helyen strandoljon bárki is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekord-haltelepítés horgászási tilalommal

Fennállása óta a legnagyobb haltelepítését hajtja végre a Szigetköz Horgász Egyesület. Tovább olvasom