Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Néhány dugóval kevesebb

Az iskolakezdéssel a megyeszékhely forgalma a július-augusztusihoz képest átlagosan 35 százalékkal, de néhány fontosabb kereszteződésben 45–50 százalékkal is megnövekszik. Jó hír hát, hogy a napokban több, fennakadásokat okozó munkálat befejeződik.

Szeptember első napjaiban rendszerint bedugul a város több fontos csomópontja. A tanévvel kezdetét veszi a bosszankodás a reggeli és a kora délutáni csúcsban. Máthé-Tóth Péter, a győri útkezelő szervezet tájékoztatásért felelős mérnöke a Kisalföld kérdésére elmondta: néhány dugóval biztosan kevesebb lesz, a forgalmas útszakaszokon zajló munkálatokat úgy időzítették, hogy iskolakezdésre befejeződjenek.

Először maradjunk a belvárosnál: az Aradi vértanúk útján befejeződött a hőtávvezeték cseréje, a burkolat helyreállítása és a forgalomtechnikai jelek festése. A Bajcsy-Zsilinszky út Aradi vértanúk útja és Jókai utca közötti szakaszán végeztek az út- és járdafelújítással, vagyis ahogy azt decemberben eltervezték, augusztus utolsó hetében már nem akadályozza az autósforgalmat az összetett munka. Ami még hátravan: az Aradi vértanúk útján a Richter Terem és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti járdaszakaszt a nyugati oldalon ugyanolyan típusú kővel burkolják le, mint a Bajcsy-Zsilinszky úton. Ezt a hőtávvezeték-cserével egy időben nem lehetett elvégezni. A kivitelezés csak a parkolósávot fogja igénybe venni.

Finisben: Az Aradi vértanúk útján a napokban befejeződtek a munkálatok. Fotó: Krizsán Csaba
Finisben: Az Aradi vértanúk útján a napokban befejeződtek a munkálatok. Fotó: Krizsán Csaba

Rossz hír, hogy a Bástya utca az Újkapu és a Kiss János utcák között még hetekig zárva lesz a forgalom elől. Most a szennyvízvezetéket cseréli a Pannon-Víz zrt.: a nyári árhullám okozta magas talajvízszint hátráltatta a munkát, így az út felújítása őszre csúszik át. A lezárás kiegészül újabb lezárással, mert a vezetéket csatlakoztatni kell az Újkapu utca alatti rendszerhez, így az Újkapu utca lezárása az Apáca utcánál elkerülhetetlen. Aki tehát innen Révfalu felé szeretne haladni, az Újkapu utca–Apáca utca–Vörösmarty utca–Móricz Zsigmond rakpart útvonalon tud haladni. A terelés kezdetére kijavítja a Pannon-Víz az Apáca és az Újkapu utcai hibákat.

A továbbiakban olyan munkálatokról adunk hírt, melyeket a helyszín és a korlátozás idejének ismeretében könnyebb elkerülni: Kisbácsán a nagy forgalmat lebonyolító Szitásdomb utca lezárása szeptember közepén várható egy lakópark közműellátása és útcsatlakozás kiépítése miatt. A forgalmat a Sárási útra terelik. Szabadhegyen a Jereváni utcában a Lidl áruház építéséhez kapcsolódóan átépítés alatt van a vasúti átjáró és a Konini utca közötti szakasz. A forgalom egy-egy sávon haladhat, időszakosan számítani kell félpályás lezárásra. Nádorvárosban a Nagy Imre út egyirányú gázvezetékcsere miatt. Már a burkolat helyreállítása folyik, a cél, hogy tanévkezdésre helyreálljon a kétirányú forgalmi rend. A Nagy Imre úti munkálatok végeztével a szakemberek elkezdik a Zrínyi utca (Somogyi Béla utca és Mónus Illés utca között), a Somogyi Béla utca (Nagy Imre út és Zrínyi utca között) és a Mónus Illés utca (Zrínyi utca és Nádor utca között) felújítását, a környéket célszerű lehet elkerülni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változó buszjáratok

A hétvégi rendezvények miatt változnak egyes buszjáratok. Tovább olvasom