Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Negyvenhárom jogi doktort avatnak Győrött

A téli záróvizsga időszakban 43 jogász-jelölt teljesítette a diplomaadás feltételeit a győri Széchenyi István Egyetemen.

Január 21-én, szombaton 10 órakor az Egyetem Hangversenytermében (egykori zsinagóga, 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 5.) 30 nappali- és 13 levelezős munkarendben végzett joghallgatót avat friss jogi doktorrá dr. Szekeres Tamás rektor és dr. Szalay Gyula, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja. Három jelölt summa cum laude minősítésű diplomával kezdi szakmai életútját.

Lappints Árpád a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumból, Szöllősi Edina és Varga Ágnes a győri Révai Miklós Gimnáziumból jött a győri egyetemre, hogy a legklasszikusabb társadalomtudományi képzésben tanuljon.

A győri joghallgatók évfolyamonként mintegy százan tanulnak, s képzésüket a munkaerő-piac, a gyakorlat által meghatározott kihívások határozzák meg. A bírói, ügyészi, ügyvédi pálya mellett a szak hallgatóit a jogi hivatás széles szakterületére, így a közigazgatás, a gazdasági élet területeire készítik fel. A győri térség erős gazdaságát, gyakorlat-orientáltságát jelzi, hogy a friss jogi doktorok fele már az avatás idején elhelyezkedett, s fél éven belül szakmai munkahelyet találhatnak a többiek is. A Széchenyi István Egyetem a győri jogászképzés tantervének, képzési rendszerének folyamatos alakításakor szorosan együttműködik az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karával. A szak hallgatóit a tudományterület legnevesebb hazai elméleti és gyakorlati szakemberei tanítják. A győri jogi kar vezető oktatói között hét jelenlegi vagy volt alkotmánybíró dolgozik, s a térségből az intézmények, cégek prominens jogászai is fémjelzik a képzés folyamatát.

2012. február 11-én, szombaton 10 órakor az Egyetemi Hangversenyteremben a Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet, 18-án, szombaton 10 órakor a Városi-Egyetemi Csarnokban a Műszaki Tudományi Kar, 14 órakor a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar és a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar végzett hallgatóit köszöntik.

Olvasóink írták

  • 2. révfaluiszúnyog 2012. január 21. 16:36
    „Jesszusom! S ez mind ügyvéd akar lenni valahol, amikor már így is Dunát lehet velük rekeszteni.”
  • 1. urbaniastapista 2012. január 20. 22:48
    „Öt év múlva egy sem lesz,
    köszönhetően Orbán Viktornak (aki egyébként jogot végzett anno az átkos vége felé).”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyászol a győri egyetem: életének 25. évében hirtelen elhunyt Horváth Rita okleveles építőmérnök

Életének 25. évében hirtelen elhunyt Horváth Rita okleveles építőmérnök, a győri Széchenyi István… Tovább olvasom