Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Négy sérült Rábapatona és Ikrény között - Galéria!

Közúti baleset történt szombat este 19 óra után a 85-ös főúton Rábapatona és Ikrény között. Három autóban összesen négyen sérültek meg. Két könnyű és két súlyos sérültet kórházba szállítottak.

Galéria a balesetről, fotó: Krizsán Csaba
Három autóban összesen négy felnőttkorú sérült, több kilométer hosszú dugó, araszoló járművek - így jellemezhetnénk azt a szombat esti balesetet, ami hét óra után történt a 85-ös főút Rábapatona és Ikrény közti szakaszán.



A balesetben két Suzuki (egy fehér Swift és egy zöld Wagon R), valamint egy bordó Opel érintett. A forgalmat lassan engedik, mindkét irányban továbbra is nagy torlódásra kell számítani.

Olvasóink írták

  • 13. Károsultakért 2008. október 09. 18:52
    „A sérülteknek mielőbbi, a lehető legteljesebb felgyólgyulást kívánok!
    Sajnálatos balesetével kapcsolatban felajánlom segítségünket, hogy a vétkes gépkocsivezető felelősségbiztosítójától a lehető leggyorsabban, a lehető legnagyobb kártérítést tudjuk érvényesíteni , valamint szükség esetén jogi képviseletét ellássuk. Tevékenységünk eredménytelenség esetén díjtalan.
    További információért szíveskedjék hívni a 06-20/669-4763-as telefont”
  • 12. Erika.67 2008. október 07. 20:40
    „Üdv Mindenkinek!A baleset körülményeiről szeretnék pár dolgot megosztani Veletek,mert ahogy olvasom a hozzászólásokat,a Kisalföld híreiből nem derült ki,hogy mi történt.A bordó opelben utazó,súlyos sérült hozzátartozójaként annyit mondhatok a történtekről,hogy a kék suzukit vezető fiatalember,feltehetően ittas állapotban a fehér suzuki előzésébe kezdett,de az előzést befejezni nem tudta.Eközben leszorította a fehér suzukit és arról vissza pattanva,az opelnak vágódott.”
  • 11. soproni 2008. október 05. 18:27
    „1olvasó!
    "monoton út,nincsenek mérések" lehet,hogy most volt mérés? Kérdezzük Daneszt,honnan tudja ,hogy 150-nel mentek?Még egy sort sem írtak a baleset pontos körülményeiről,ezért kár még szakértőként véleményeket nyilvánítani.”
  • 10. 13. István 2008. október 05. 09:55
    „Már megint a felelőtlenség , valaki itt is nem a látási és útviszonyoknak megfelelő módon közlekedett.Most nem vesztette életét senki,de de az anyagi kár a képekből itélve tetemes lehet.
    Vagy műszaki hiba ezt kétlem. A hibát nem a lábfejben kellene keresni!!!! Tessék már végre tudomásul venni ŐSZ van a közlekedési körölmények megváltoztak! Mindeki haza szeretne érkezni,de talán jobb pár percel később mint SOHA !
    Nem észt szeretnék osztani, de én igy látom minden közlekedőért.!!!!”
  • 9. Szabó Zoltán 2008. október 05. 08:55
    „Kedves George!
    Dicséretes a hozzáálásod, de valószinű nem érted volna meg szőrös fejjel amig a rendőrök kiérnek és intézkednek. Eléggé elfoglaltak, meg ha mondjuk nem gyilkolásznak vkit nem is éppen ügybuzgók. Én egyszer elromlott vasútí átjáró miatt hívtam őket( a MÁV-nál senkit sem érdekelt) faggattak perceken keresztül anyám neve, lakcim...stb. És órákkal később sem tőrtént semmi. Hát ez van.”
  • 8. kiváncsiskodó21 2008. október 05. 08:47
    „Talán azt is tudatni kéne Kedves Kisalföld, hogy miként történt a baleset! A képek alapján mindenki csak találgat.”
  • 7. George 2008. október 05. 08:42
    „Ikrény és Patona között: Nekem mindig az jut az eszembe e két falu közötti szakaszról amikor a szemerkélő esőben előttünk kb egy perccel ráhajtott a főútra két patonára igyekvő traktoros akik jókora sármennyiséget hordtak fel az útra ráadásil pont kanyarban.
    Kíváncsiságból követtem őket egy darabig, hogy merre tartanak és patonánál lekanyarodtak.
    Azóta is sajnálom, hogy nem értesítettem a rendőrséget.
    Megérdemelték volna a büntetést és az úttisztítási költséget.
    Elnézegetve kinagyítva a képet, hát lehet, hogy a sárnak most is volt benne szerepe.”
  • 6. Sanka 2008. október 05. 07:06
    „Én is eggyüttérzek.Az út valóban zsúfolt,de sajnos az a autópályán is elég sok a balesetek száma.Előzések és gyorshajtás erre kéne jobban odafigyelni.”
  • 5. Danesz 2008. október 04. 23:29
    „Nagyon durva hogy mi történt nem tom ki lehet olyan barom, hogy 150-nel hajtson!!!! Azért már visszafoghatnának a sebességből!!!! Nagyon kiváncsi vagyok ,hogy ki a hunyó!!!!”
  • 4. 1olvasó 2008. október 04. 21:45
    „A balesetben az egyik fél mindig ártatlan. Valóban nem tudjuk mi is történt valójában. Az ellenben tény, hogy az az útszakasz is nagyon veszélyes, állandóan balesetek vannak. Monoton út, nincsenek mérések, mert a rendőr nem tud hova leálláni. AKóny-Ikrény még gázosabb. Jó lenne végre egy autópálya sopronig, kikerülni Csornát és Kapuvárt. Kiváncsi vagyok azért ki volt itt a hunyó.”
  • 3. sutiz 2008. október 04. 20:28
    „figyelő33! Még nem is tudod mi történt, de már szórod a szitkaidat! Talán nem kéne!”
  • 2. Icsi 2008. október 04. 20:23
    „Sajnos ártatlan embereket is ér baleset, nemcsak azt aki hajt.”
  • 1. figyelő33 2008. október 04. 20:05
    „Rohanjatok, szaladjatok, siessetek! Aki úgy vezet mint egy hülye egyszer úgyis ottmarad az árok szélén...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

20 albán egy mikrobuszban - Galéria!

Tizenöt albán felnőtt és öt gyerek került elő egy Toyota mikrobuszból egy péntek éjszakai… Tovább olvasom