Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Négy Évszak Fesztivál: Első Emeletre tomboltak Győrben

Ahogy a szervezők remélték, tízezernél is többen látogattak ki a győri Dunakapu térre és környékére, hiszen ha más nem, a nyitókoncertet adó, szimbolikus együttes is több generációban ébreszt nosztalgiát.
Az Első Emelet sikere garantált volt, az Állj vagy lövök című dalt is hatalmas ováció fogadta.

Fotó: Bertleff András
Fotó: Bertleff András


A Négy Évszak Fesztivál nyitórendezvényén a partihangulatot DJ Dominik, vagyis a rádiós Várkonyi Attila teremtette meg, míg a hivatalos szavak a polgármesternek jutottak.

A győri fesztiválnyitó rendezvényre  több ezren  látogattak ki pénteken este. Galéria! Fotók: Fazekas Barnabás


Fotó: Bertleff András
Fotó: Bertleff András


Borkai Zsolt köszöntője mellett az ünnepélyesebb események sorát tarkította az is, amikor a legfinomabb győri fagyiról szóló internetes szavazás nyertese átvehette a 23 karátos arannyal bevont fagylaltoskanalat.

Fotó: Bertleff András
Fotó: Bertleff András

A nyitórendezvény  éjszakába nyúlt, az i-re az elmaradhatatlan tűzijáték tette rá a  pontot. A kulturális események már szombaton folytatódnak, sokan kíváncsiak  lesznek a Győri zenés korzó című, zenepaviloni koncertre, amelynek  során győri művészek és fiatal tehetségek töltik be muzsikával és  hangulattal a Radó-szigetet.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. tamasne61 2011. június 21. 20:17
    „Hidas: A szinházi előadás csodálatos, felejthetetlen és vidámságra csábító előadás volt . KÖSZÖNET ÉRTE!!!!!!!!”
  • 32. Tündenéne 2011. június 21. 17:56
    „Tricse, mire gondolsz? Azt tudom, hogy a tűzijátékot az ablakból néztük :)”
  • 31. tricse 2011. június 21. 10:52
    „Tündenéne! Szilveszteri buli tetszett? Mert az aztán szuper volt!:)))”
  • 30. Tündenéne 2011. június 20. 17:30
    „Én közvetlenül a színpad mögötti házban lakom, érdekes, mégis túléltem valahogy azt az estét, sőt, még tetszett is. A koncertet is láttam-hallottam, a tűzijátékot is, és kivételesen elégedett is voltam a programmal.
    Az Első Emelet első hallásra nem mozgatott meg, de valahogy mégis olyan jó hangulatot árasztottak a "fiúk", ráadásul el kell ismerni, hogy Kiki hangja még mindig a régi, és ilyen teljesítményt nyújtani élőben, mondhatom, elismerendő!
    Az utána következő DJ program ugyan nem az én világom volt, de mivel pontosan a megjelölt időben véget ért, igazán kibírható volt. Hozzá kell tenni, hogy csak a legvégén szerepeltek a mostani divatos (nekem nem tetsző) zenék, a műsor nagy részében örökzöldek, korábbi popslágerek hangzottak fel, ami szerintem nem baj.
    Aki pedig minden programra csak a száját tudja húzni, az élvezze a megkeseredett, "semminemjósose" életet.”
  • 29. Vakegér 2011. június 19. 16:12
    „Amúgy nem lehet mindenkinek a kedvében járni a fellépő kiválasztásával!
    Örülni kellene, hogy most már hagyománnyá vált ez a koncert. Egyik évben X-nek tetsző fellépőt kérnek fel, utána meg Y-nak tetszőt. Sose lesz olyan hogy mindenkinek egyformán jó legyen! Vagy népszavazást akartok kiíratni? az sem oldaná meg a dolgot mert ott is lenne egy rész akinek nem hallgatnák meg a kívánságát.
    A koncerten a hangosítás tényleg pocsék volt, de ez nem biztos, hogy a fellépő együttes hibája. Talán az is közrejátszott a dologban, hogy áthelyezték a színpadot a tér másik oldalára.
    A tűzijáték viszont több új elemet is tartalmazott és nagyon szép volt. Remélem az mindenkinek tetszett!”
  • 28. Vakegér 2011. június 19. 15:55
    „16. .viki27. !
    Szerintem Fajkusz Csaba nem volt olimpiai bajnok:
    http://www.sports-reference.com/olympics/athletes/fa/csaba-fajkusz-1.html
    De ez ne zavarjon, mert attól még lehet valaki értékes ember...”
  • 27. hidas 2011. június 19. 15:05
    „Csak szép csendben szeretném megjegyezni, hogy közben a Győri Nemzeti színházban VÉGRE egy fantasztikus előadást mutattak be olyan színvonalon amit régen vártunk már! Persze erről egy szó sem esik ezen a portálon! Vajon miért?!”
  • 26. Révfalui-szúnyog 2011. június 19. 13:37
    „moderálva”
  • 25. sorok_közt 2011. június 18. 22:32
    „2-3 éve mindig voltunk, de az idén nem mentünk el, mert az Emelet nem érdekel. Azért kiváncsi lettem volna milyen volt, de a 24 kommentból kb 3 említette meg a koncert színvonalát, amiből nem tudom megállapítani, hogy milyen lehetett.

    A tüzijáték alatti zene a korábbi években is mindig megfogott. Kiváncsi lennék, honnan merítik hozzá az anyagot.”
  • 24. tricse 2011. június 18. 20:29
    „Rubina,költöznék én de nincs miből házat venni! És leszel majd Te is idősebb,reméljük és akkor majd emlékezz rám!:)))
    Nekem a zenével nincs bajom,a múltkor Pataki Attila mintha az ágyamban énekelt volna,de nem zavart,mert értettem és hallottam a zenét! De az a dübörgés ami egyes helyekről kihallatszik az nonszensz! Az már tudod zaj!
    Amúgy a fiam több rockzenekarban is énekel tehát én még toleránsabb is vagyok a többségnél!
    De annak a k... toronyórának akkor se kellene folyton kongatnia mert ismétlem SEMMI ÉRTELME!”
  • 23. tamasne61 2011. június 18. 19:11
    „Azok a ,, kulturbarbárok" valakiknek a gyerekeik. Ki tehet róla hogy ilyen a kedves szülő!!!!!!! Biztos olyan szemétben élnek otthon.Szálj magadba 22-es és gondolkozz ezen el. Nekem is van 4 gyermekem nem mai csibe vagyok de mindig arra tanítottam őket hogy szégyent ne hozzanak senkire .”
  • 22. calendulaofficinalis 2011. június 18. 18:56
    „Meg kellett volna nézni mondjuk hajnal 1-kor, hogy a sok intelligens, kultúrlény mi mocskot hagyott maga után. Iszonyat, hogy milyen primitív emberek vannak! Ez aztán az igazi kultúrbarbár faj! Sz*rok rá, majd valaki csak eltakarítja! hajrá magyarok!”
  • 21. rubina 2011. június 18. 18:06
    „Már megint vannak, akik itt élik ki elkeseredettségüket! Miért is? Tricse költözzön falura, de még jobb, ha tanyára, ott nem zavarja a város zaja.
    Talán meg kellett volna kérdezni az összes győri polgárt, hogy: "no, minek örülnének, ki zenéljen a megnyitón, balázspali vagy mizutomi?" akkor nem zagyválnának itt önhatalmú döntésekről? Dehogynem, akkor meg azzal lenne bajuk!
    A koncert és a tüzijáték mindenhol hangos, ez tény, de sajnos az is, hogy sokan semminek nem tudnak örülni, és ha másnak jó kedve mer lenni, hát az meg vérlázító! A koncert szuper volt, a tüzijáték szép, az idő klassz, hogy most 15 vagy 25 ezren voltak nem mindegy? A lényeg, hogy aki eljött nem bánta meg, jól érezte magát, a többiek meg csak panaszkodjanak, ahhoz legalább értenek.”
  • 20. tamasne61 2011. június 18. 15:56
    „Tisztelt megbízható: Álltalában a koncertek hangossak szoktak lenni,még a mi időnkben is. NAGYON JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ VOLTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT”
  • 19. megbízható 2011. június 18. 13:35
    „A tűzijáték csodálatos volt, nagyon -nagyon tetszett, A koncert túl hangos volt, mi nem szeretjük az Első emeletet de a gyerekünk végig táncolta:) tehát az is jó élmény volt, és utána a Dj is jó volt!!Két negatívum : túl hangos volt, és bizony a parkolás okozott némi nehézséget:(28 perc alatt sikerült letenni az autót. Ennek ellenére jól éreztük magunkat.”
  • 18. annobon 2011. június 18. 11:49
    „"Ahogy a szervezők remélték, tízezernél is többen látogattak ki " Mondjuk egy-két napja még arról cikkeztek, hogy 20-25 000 embert várnak...”
  • 17. Accentos 2011. június 18. 11:15
    „Igen,sajnos önhatalmúlag döntenek,és úgy tűnik,sokszor önös érdekből...diktatúra virág helyett gyümölccsel.”
  • 16. .viki27. 2011. június 18. 10:52
    „Kedves accentos most ugyan az a helyzet mindenben ön hatalmulag dönt a városvezetés.Senki véleménye nem érdekli őket csak az a kiváló amit ők akarnak.Ez a demokrácia amióta a narancs van hatalmon.A Fajkusz Csaba miért nem lett polgármester?Ő is olimpiai bajnok volt csak szerintem sokkal egyenesebb ember mint volt sporttársa.”
  • 15. demeter 2011. június 18. 10:42
    „tudja valaki, milyen zene szólt a tűzijáték alatt? mert az viszont jó volt!”
  • 14. Accentos 2011. június 18. 10:31
    „11: :))))))))))”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Vörös Pimpernel - Előbemutató

A 2011/2012-es színházi évad első premierje A Vörös Pimpernel lesz. Aki nem tud várni szeptemberig,… Tovább olvasom