Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Naptár szerint kapcsol be a közvilágítás

Győr – A közvilágítás napi be- és kikapcsolása központi vezérlésen keresztül történik, előre elkészített időbeosztás szerint.

Az úgynevezett közvilágítási naptár napokra lebontva előre meghatározza, mikor kezdenek világítani a lámpaoszlopok égői és mikor fejezik be. A percre pontos időpontok meghatározása csillagászati ismeretek, a napfelkelte és -nyugta figyelembevételével történt. Az erre vonatkozó, korábban érvényben lévő miniszteri rendelet feltételei szerint, amit belső üzletszabályzatunk tartalmaz. Ez alapján kötöttünk szerződést az önkormányzattal. A cél a költséghatékony, de vagyon- és közbiztonságot nyújtó működtetés – mondta el portálunknak Egyházi Nikoletta, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. sajtóreferense.

Szinte naponta változnak a közvilágítás ki- és bekapcsolásának időpontjai. Fotó: K. Cs.
Szinte naponta változnak a közvilágítás ki- és bekapcsolásának időpontjai. Fotó: K. Cs.

Hozzátette: szinte naponta változnak a ki- és bekapcsolási időpontok. November 11-én 6.27-kor ki-, 16.34-kor bekapcsolt a közvilágítás; 12-én 6.29-kor ki-, 16.33-kor bekapcsolt; 13-án, pénteken reggel 6.30-ig és délután, 16.32-től világított. A sötétedés miatt folyamatos a korrigálás: mostanában, ha pár perccel is, de egyre korábban kapcsol be a rendszer. Eddig ezzel kapcsolatban az áramszolgáltatónak nem jelzett gondot a megbízó önkormányzat és lakossági panasz sem érkezett hozzájuk.

 
Olvasói kérdés

Mi alapján kapcsol be és ki Győrben mostanában a közvilágítás? Valaki fel- és lekapcsolja meghatározott időpontokban vagy aszerint, hogy mennyire sötétet tapasztal, esetleg a természetes fényt, sötétet érzékelő műszerek irányítják? Szerintem mostanában délután 4 órakor már éppoly sötét van, mint 5 körül, de csak jobbára 5 körül kezdenek világítani az utcai lámpák. Ugyanez a gond reggelente, hogy túl korán kikapcsol a világítás, amikor még sötét van és kellene a pluszfény.

Olvasóink írták

  • 2. Boróka53 2009. november 16. 12:08
    „...ahááááá, most már értem :):) Ha nincs közvilágítás (1-2 napig is akár) egy városrészen, akkor azért a "naptár" a felelős, és nem a T. szolgáltató...:D:D”
  • 1. Goldmund 2009. november 16. 12:06
    „Igen, tudom, hogy így történik. És ez így rossz!

    Először is: simán éghetnének reggel fél órával tovább és bekapcsolhatnának délután fél órával előbb. Különösen, amikor ez az átmeneti időszak közlekedési csúcsidőszakra esik. Nemsokára eljön az az időszak, amikor iskolásgyerekek mennek reggel a MÁR lekapcsolt lámpáknál MÉG sötétben.
    Másrészt: elhiszem, hogy ez kevesebbe kerül, hiszen kevesebbet ég a lámpa, de a régi (kb. 10-15 éve megváltoztatott) rendszert bizotnságosabbnak tartom: akkor kapcsolt be a lámpa, ha sötétet érzékelt. Tudniillik nagyon nem mindegy, hogy derült idő van, vagy sötét felhők az égen és zuhogó eső. Ilyenkor már akár egy órával (!!!) a tényleges naplemente előtt szükség lenne lámpára (járművek is bekapcsolt lámpával közlekednek).
    Summa summarum: a jobb szolgáltatás több pénzbe kerül. De nem hinném, hogy akkora pluszköltséggel járna a régi rendszerre való visszatérés, hogy emiatt kockáztatni kéne reggel és este a közlekedők épségét egy ekkora nagyvárosban.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt éve nincs sorkatonaság

Történelmet írt hazánk és a Magyar Honvédség öt évvel ezelőtt, miután leszerelt az utolsó sorkatona… Tovább olvasom