Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Napokig tarthatnak a diósdi maffiaper védőbeszédei Győrben

A szerdai és a csütörtöki tárgyalási napot biztosan kitöltik a védőbeszédek a Győri Ítélőtáblán folyó diósdi maffiaperben, de nem kizárt, hogy a jövő hétre is jut belőlük - értesült a monstre eljárás egyik ügyvédjétől szerdán az MTI.
Megjegyezte: egyelőre az sem látszik biztosnak, hogy a bíróság a kitűzött hat tárgyalási napon az ügy végére juthat. A másodfokú per keddi nyitónapján - a létszám és a jogi képviselet ellenőrzése, az első fokon kiszabott büntetések ismertetése és a vádbeszéd után - a 33 közül egyetlen vádlott védőjének előadására volt idő.

Szerdán a másodrendű - bűnszervezetben, felbujtóként elkövetett lopás, bűnsegédként elkövetett lopás és zsarolás miatt nyolc és fél év fegyházra ítélt - vádlott, B. J. B. védője a bűnszervezetben elkövetés mellőzését, egyes vádpontokban ügyfelének felmentését, összességében pedig enyhébb büntetéssel sújtását kérte.

Indokolása szerint az első fokú eljárás során úgy válogattak a vallomások közül, hogy az esett nagyobb súllyal a latba, ami védencére kedvezőtlenebb volt.

Az ötödrendű vádlott - a bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett lopás miatt 3 év fegyházra ítélt - Cs. J. védője is arra hivatkozva kért enyhítést, hogy védence nem volt a bűnszervezet tagja, csupán az egyik tag megbízásából követte el cselekményeit.

P. I. számára, a bűnszervezetben felbujtóként elkövetett emberölés és lopás, valamint rablásban való bűnsegédség miatt 17 és fél év fegyházra ítélt harmadrendű vádlottnak a védői az emberölés és a rablás ügyében felmentést, a lopásban a bűnszervezetben elkövetés mellőzését, mindezek alapján pedig enyhébb ítéletet kértek.

Indoklásuk szerint tanúvallomások bizonyítják, hogy a gyilkosság idején védencük nem vezető, hanem a csapat "kutyája, csicskája" volt, így nem adhatott utasítást a gyilkosságra. A másik esetben azzal érveltek, hogy kizárja a férfi büntethetőségét, hogy kényszer hatására cselekedett.

A védői indoklás szerint a terhére rótt, pénzszállító-autó ellen elkövetett támadás előtt napokkal verték meg súlyosan, illetve kényszerítették két, összesen mintegy 150 millió forintot érő cégének átengedésére a vádlottat. Mindez a csoport belső vitájának következménye volt, a férfi pedig attól félt: ha nem vesz részt az akcióban, a fenyegetést beváltva ismét megverik, esetleg meg is ölik, ahogy a lopáskor is kényszer hatása alatt cselekedett - szólt az ügyvédi érvelés.

A tárgyalás második napján már nem voltak oly tömöttek a szabadlábon védekező vádlottaknak fenntartott széksorok, mint kedden. Az ott ülők ráadásul - eltérően az előző naptól - nem hol tréfálkozva, hol fecsegve, hanem csendben hallgatták a történéseket, és kevesebbszer csengtek a szektorban a felhangosítva hagyott mobiltelefonok is.

A Pest Megyei Bíróság 2010. június 1-jén első fokon egy vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a különösen nagy értékre, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult perben. Ketten 20 év fegyházbüntetést kaptak, több vádlottra 1 év és 18 év közötti szabadságvesztést szabtak ki.

Az első fokú döntés a vádlotti társaság számlájára írt a 2000-es évek elején elkövetett, a Mol százhalombattai finomítóját 100 milliós nagyságrendben megkárosító olajlopásokat. Megállapította azt is, hogy a bűnszervezet több tagja hogyan jutott el a védelmi pénzek szedésétől a nagy tételű olajlopásig, a diósdi kettős gyilkosságig, valamint a pénzszállító autók és bankfiókok elleni támadásokig.

Olvasóink írták

  • 1. jóhatudod 2012. február 16. 09:56
    „Ha lenne halálbűntetés akkor már el lenne intézve az ügy. Igy meg évtizedekig tartjuk őket !! <moderálva>”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Figyelemfelkeltés az alvásbetegségekre

Alvászavarok testi betegségek esetében címmel tartotta meg kedden a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház… Tovább olvasom