Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Napirendi pontok

A közgyűlés módosította az ebek tartásáról szóló rendeletet. Eredics Imre alpolgármester előterjesztésében megállapította, hogy az alkotmánybíróság alkot mányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette Székesfehérvár helyi jogszabályának azon rendelkezéseit, amelyek a polgár mester engedélyéhez kötötték a társasházakban a kutyatartást.
Mivel Győrben is hasonló szabályozás volt életben, a testület helyesnek látta, ha törli az erre vonatkozó pontokat. Ezt egyébként az Emberek az Állatokért Alapítvány is sürgette. A képviselők elfogadták a győri fürdőközpont fejlesztéséről szóló tájékoztatót. Jungi Csaba alpolgármester – aki nem vett részt az ülésen – szűkszavú írásbeli beszámolójában megállapította: a beruházásban az árvíz nem oko zott kárt, s a 2003. július 1-jei be fejezési határidőre sem volt befo lyással.
A vitában Andréka Bertalan (Magyar Demokrata Fórum) kifejtette: el kellene már dönteni, milyen társaság milyen formában fogja üzemeltetni a létesítményt. Balogh József polgármester úgy vélekedett, valóban érdemi lépéseket kell tenni, de még nem késtek le semmiről.

Egy másik napirendi pont tárgyalásánál Eredics Imre kijelen tette: a győri játszóterek egyike sem felel meg az európai uniós biztonsági szabványoknak, és átalakításuk 300 millió forintba kerülne.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jungi Csaba kilépett a Pro Urbéból

Jungi Csaba győri alpolgármester, a Pro Urbe Egyesület elnöke október 2-án kilépett a civil… Tovább olvasom