Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

`Nagyvizit´ a Petz Kardiológiai Osztályán Borkaival és Szakáccsal

A győri Szívcentrum megnyitása után most egy modern pacemaker műtő kialakítását célozta meg a kardiológiai osztály. A jó célhoz durván kétszer 45 millió forint hiányzik. Nézze meg videónkban a szívkatéterező műtő munkáját.


Prof. Dr. Dézsi Csaba osztályvezető főorvos invitálására a sajtó képviselői a megyei közgyűlés elnökével, Dr. Szakács Imrével, Győr polgármesterével, Borkai Zsolttal, a megyei kórház igazgatójával, Dr. Varga Gáborral és Hajba Ferenccel, a Szívkatéterezés Győr Alapítvány elnökével vehették részt egy rendhagyó "nagyviziten" a kardiológiai osztályon.



A bemutató során a résztvevők megtekintették a kardiológiai osztályt – itt 50 ágyon látnak el folyamatosan betegeket az osztály dolgozói –, majd a szívkatéteres Haemodinamikai Laboratóriumban, ismertebb nevén a Szívcentrumban nyerhettek bepillantást az orvosok mindennapi gyógyító munkájába. (Ebben a laborban csaknem ötezer beteget láttak el 2005. november 5-e, azaz az első szívkatéterezés elvégzése óta.)

Fotók: H. Baranyai Edina



Az első lépések megtörténtek

"A fehér köpenyek világában" tett utazás apropóját pedig az szolgáltatta, hogy a kardiológiai osztály szeretne egy minden tekintetben modern, 21. századi pacemaker műtőt kialakítani.

Ennek érdekében idén átvették a pacemakeres betegek járóbeteg gondozását, s "igazoltak" egy pacemaker specialista orvost a Pécsi Egyetem Szívcentrumából dr. Czuczor Szabolcs személyében. Ezen kívül bekapcsolódtak a pacemaker készülékek beültetésébe az intenzív osztály szakembereivel együttműködve.

Ráadásul az OEP egyre több finanszírozási összeget biztosít a pacemaker készülékek beültetésére a Petzben: a 142 beteg ellátására meghatározott OEP-keretet ugyanis idén megemelték 300-ra.

Bár az előző mondatok már-már happy endet sejtetnek - erről egyelőre szó nincs. A modern pacemaker műtő kialakítása körülbelül 45 millió forintba kerül, s még körülbelül ennyi pénzbe a kórház "C" épületébe tervezett helyiség.

"A támogatások segítségével 2010 nyarára elkészülhet"

"Ha most induló kampányunk során egyre több helyi vállalkozót meg tudunk nyerni, akkor a támogatások segítségével 2010 nyarára elkészülhet, s megkezdheti működését a pacemaker műtő. Ez a legoptimistább forgatókönyv, de úgy gondolom: nem megvalósíthatatlan" – mondta Prof. Dr. Dézsi Csaba osztályvezető főorvos.

A Fidesz két győri vezető politikusa, Dr. Szakács Imre és Borkai Zsolt "tisztaszívből" lobbizott a szóban forgó műtő mellett, s ők is kérték azon vállalkozók támogatását, akik a gazdasági válság ellenére is segítőkezet tudnak nyújtani a jó cél érdekében.


A jóérzés és a legmodernebb pacemakerek

A bemutató egyik oldott pillanatában Szakács Imre megkérdezte Dézsi doktort, hogy "a pacemaker készülékek mennyi jóérzést tudnak az ember szívébe csempészni", mire az osztályvezető főorvos leszögezte: "idáig még nem fejlődött a tudomány, de azt már tudják a legmodernebb pacemakerek, hogy légzésszám vagy vérhőmérséklet változására növeljék vagy csökkentsék a szívritmust".  


Olvasóink írták

  • 9. iq 2009. november 28. 14:16
    „8 info2009* Na látod ezért nem viselheted a prof.cimet mert teljes mértékben járatlan vagy a dolgokban ,még szerencse nem rajtad mulik a katéterezés,mert az5000-kezelt beteg közül fele kihalt volna,de lényeg prof.Dr.Dézsi úr tudla a tutit ,olvasgasd az anatómiát üdv.CICUKA!!!”
  • 8. info2009* 2009. november 27. 22:29
    „Erdekes, hogy Magyarorszagon mindenkit meg akarnak kateterezni, aki szivinfarktust kap. Nyugat-Europaban, aszpirint adnak a betegnek...es ha tobbszor kapott szivinfarktust, akkor tervezik meg elore ezt a procedurat.
    A verfalak kitisztitasat, mas modszerekkel is meg lehet csinalni, persze akkor mi lenne a dolguk az orvosoknak...
    A pacemaker pedig szabalyozza a szivritmust, ami valami miatt nem mukodik normalisan. Mi lenne, ha meggyogyitanak az okot es nem a szimptomat kezelnek. Persze erre meg varni kell.”
  • 7. gelcsa 2009. november 27. 19:17
    „Na itt is a koldulás, az egyszerű, szegény néptől, akik éheznek, fáznak, és minden fillérüket többszörösen megadoztatták!!! Rossz tapasztalataim vannak a korháznak adott adományok sorsáról!!!! Csak bajba ne kerüljön az ember, mert semmire nincsen pénz. Persze vannak kivételek is, de az összefondódás, és a maszek rendelők ellátottsága messze meghaladja a kórházét....SAJNOS!!!”
  • 6. Diák 2009. november 26. 21:11
    „Kivánom, hogy sikerüljön, nagyon jól dolgozik az osztály. Igaz a mondás, amilyen a fönök, olyan a beosztott. Nagyon sajnálom, hogy annak idején Schreiner DOKTORT menesztették, továbbra is szivesen lennék a betege. A PaceMaker mütöt szuper ötletnek tartom.”
  • 5. Goldmund 2009. november 26. 21:01
    „Ahogy ismerem Dézsi doktort, meg fog valósulni a pacemaker műtő is.”
  • 4. iq 2009. november 26. 21:01
    „BERAGASZTOTTAM DUHOS2 MEGFELEL!”
  • 3. mikoka 2009. november 26. 19:31
    „Szoritok érte hogy meglegyen az összeg! Volt szerencsém DR Dézsi urral kezet fogni,be feküdni a katéteres szobába!Hál"isten minden simán müködött jól vagyok .Gratulálni tudok az EGÉSZ GYÖR-i KARDIOLOGIA dolgozoinak nagyon pontos preciz munkát végez az egész csapat ( orvos ápoló takaritó)ezen az osztályon szerintem nincs kivétel semmiben.Mégegyszer sok sikert és sok gyógyult embert kivánok!”
  • 2. duhos2 2009. november 26. 19:24
    „Beragadt a "Caps Lock"? :)”
  • 1. iq 2009. november 26. 18:03
    „UGY LEGYEN SIKERÜLJÖN,DRUKKOLUNK GRÁGA EGYETLEN JÓ PROFESSZORUNKNAK DR.DÉZSI UR REMEK EMBER MINDET KI TUD HARCOLNI PÉLDAKÉP LEGYEN A P.A.M.O.K. ÖSSZES OSZT.VEZ.FŐORV.JÁNAK ,ISTEN SEGITSE MIDEN LÉPÉSÉT, DE MÉG A KÓRHÁZ ÖSSZES VEZETŐINEK IS LEHET PÉLDAKÉP/A JÓ ISTEN ÁLDJA MEG ,MINDEN CÉG DOBJON A CASSÁBA A CÉL ÉRDEKÉBEN BÁRKI KERÜLHET SZORUL HELYZETBE ,IGAZGATÓ SEGÉDMUNKÁS TESSÉK HÁT ELGONDOLKODNI!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

HD: digitálisan nyomják a tévéadást Győrben

Elindult a digitális földfelszíni tévés szolgáltatás Győr vételkörzetében csütörtökön. Tovább olvasom