Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Nagy óvodástalálkozó

Nagybajcs - Nagy óvodástalálkozó formájában ünnepelte a nagybajcsi óvoda fennállásának 25. évfordulóját. Az intézmény vezetői huszonöt évre visszamenőleg mindenkit meghívtak, akik az óvoda csemetéi voltak, illetve az intézményben dolgoztak.
– Több száz embert fogadott pénteken a nagybajcsi óvoda udvara az intézmény 25 éves évfordulója alkalmából. Megnyitóbeszédet Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke és dr. Ottófi Rudolf, Győr alpolgármestere mondott. Az alpolgármester beszédében hangsúlyozta, hogy ez az óvoda nem gyermekmegőrző, itt igazán szeretik és nevelik a gyerekeket, illetve felkészítik őket a nagybetűs életre. Az ünnepi beszédek után az intézmény vezetője és Huszár Imre, Nagybajcs polgármestere ajándékot nyújtott át azoknak, akik valaha az óvoda dolgozói voltak.

Az ünnepségen jelen volt Horváth Jenőné, az óvoda első dolgozója is, aki lapunknak elmondta: „Az itt cseperedő gyermekek számára nagyon fontos volt a kiváló közösség, a szeretet, és az összefogás, ami a mai napig megvan. Ilyen szép óvoda nincs a közelben."

Teilinger Imréné, az óvoda és a bölcsőde vezetője a Kisalföldnek azt nyilatkozta: „Az ünnepséggel az volt a célunk, hogy visszaemlékezzünk az elmúlt 25 évre és együtt ünnepeljünk. A szülők manapság a suttogó reklám alapján választanak óvodát, reméljük, ezzel az eseménnyel tovább tudjuk növelni gyermekeink számát mind az óvodában, mind a bölcsődében."

Az ünnepség családi délutánnal zárult, ahol mindenki megtalálhatta a kedvére való szórakozást. Voltak táncbemutatók, széles körű gyermekprogram, egészség- és kézművessátor.


Ollári Gergely

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tömegközlekedés múltja, jelene és jövője(?)

Győr - Gsem az autósok visszacsábításához, sem a még meglévő utasok megtartásához. A jövő pedig a… Tovább olvasom