Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

`Nagy biztonsággal végrehajtható`

Győr - Az utóbbi évek talán legjobban átgondolt költségvetésének ítélte a csütörtöki győri közgyűlésen elfogadottat pénteki sajtótájékoztatóján Simon Róbert alpolgármester. Mint mondta, a meghirdetett programok gyakorlatilag mindegyike szerepel benne és ez a költségvetés nagy biztonsággal végrehajtható.
Emlékeztetett rá, hogy az idén a tavalyinak a négyszerese jut közlekedésfejlesztésre, háromszorosa (143 millió forint) játszótérfejlesztésre. Százmillió forinttal több (438 millió forint) a szociális támogatásokra fordítandó összeg, mert a reálbércsökkenés miatt valószínűleg több lesz a rászoruló.

Az idei költségvetésben több jut intézményi állagmegóvásra, felújításra, magasabb lett (690 millió helyett 780 millió forint) a városüzemeltetésre költhető összeg. Több pénz jut a közbiztonság javítására is.

Simon Róbert szólt arról is, hogy a közgyűlés két fő ok miatt nem fogadta el a szocialisták alternatív költségvetési javaslatát. Az ugyanis az iparűzési adó csökkentése fejében 1 milliárd forint hitelfelvételt állított volna be. Másrészt: az adócsökkentésből származó bevételkiesés pótlására osztalékbevételt jelölt meg. Ha így pénzt vonnak el az önkormányzati cégektől, azoknak kevesebb marad fejlesztésre, s ez oda is vezethet, hogy megnőhetnek a lakosságra háruló költségek (pl. hődíj), mondta az alpolgármester.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három díszpolgár, hat Pro Urbe-díjas

Győr - A győri közgyűlés csütörtöki, éjszakába nyúló ülésén döntött a március 15-i díszközgyűlésen… Tovább olvasom