Kisalföld logö

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 19°C | 32°C Még több cikk.

Nádorvárostól Vízivárosig: ingatlanmustra a Rába partján

Győr - A megyeszékhelyen eddig elsősorban az új lakások piaca mozgott, s most is inkább ezek iránt van érdeklődés. Persze a megkötött ügylet jóval kevesebb, mint egy évvel korábban. Most megtudhatják, melyik városrészben, mennyiért számolják a négyzetméter-árakat.


A Rába-parti városban az elmúlt években a legkelendőbbek az újonnan épült lakások voltak, és bár a pénzügyi válság nyomán a piacnak ez a szegmense is megtorpant, befektetési célú vásárlások jelenleg is zajlanak.

Lelassultak a lakásfejlesztések

Nagy Béla, a helyi Győr-Ház Ingatlanforgalmazó ügyvezetője azonban hozzátette a Napi Online-nak: befektetői érdeklődés csak a kiemelt helyen lévő, különleges adottságú lakóingatlanokra van. Az ingatlanszakember szerint Győr olyan ütemben fejlődik, hogy a frekventált helyen épült luxuslakásokba invesztált tőke tartja értékét. Azok a vásárolni szándékozók viszont, akiknek nincs elegendő pénzük, a bankok szigorítása miatt egyelőre inkább kivárnak.

Amúgy a városban is lelassultak a lakásfejlesztések, mert a kereslet visszaesésével a már átadott projektek mindegyikében vannak eladó lakások. A fejlesztők között a magyarok és a külföldiek egyaránt megtalálhatók. Győr-Révfaluban, a Vízivárosban például az elmúlt néhány évben az OTP Ingatlan Rt. adott át több mint 250, zömében 50 négyzetméteres lakást, melyek közül még vannak eladatlanok, ezért a cég egyelőre leállt a fejlesztéssel.

1 millió 750 ezer forintról 950 ezerre csökkentették a garázsok árát

Ezt Korda Péter, a társaság ügyvezető igazgatója megerősítette a Napi-nak. Mint mondta, csak azután folytatják a projektet - amelynek egyébként a tervei és az építési engedélyei is készek -, ha már kész lakásaik gazdára találtak.

S mivel főleg a garázsos lakóingatlanok maradtak meg, most az eredeti 1 millió 750 ezer forintról 950 ezerre csökkentették a garázsok árát, hogy kedvet csináljanak a vásárláshoz. A lakás-négyzetméterárak viszont nem változnak: 270-290 ezer forint között mozognak.

Városrét: a négyzetméterárak 290-300 ezer forint között szóródnak

A Városréten, ahol az izraeli Engel-csoport építkezik, 290-300 ezer forint a négyzetméterár. Itt is elkészült néhány új épülettömb, a folytatás a "készlet" értékesítésének, illetve a kereslet élénkülésének a függvénye.

Legdrágábban a frekventált helynek számító Mosoni-Duna partján épülő Rezidencia lakóterületen kínálnak új lakásokat, itt a négyzetméterárak 350-420 ezer forint között szóródnak, de a tetőtéri kétszintes luxuslakások ára 500-600 ezer forint négyzetméterenként, s így is keresettek a befektetők körében.

Panellakások tarifái

Szintén kiemelt helynek számít a régi villanegyed, Nádorváros, ahol a lebontott házak helyén épülnek az új, 320-350 ezer forint négyzetméterárú társasházi lakások. Győr-Szabadhegyen - ahol eddig nagyjából 130 új lakás épült egy másik izraeli cég beruházásában - közel hasonlóak az árak: a 70-80 négyzetméteres, teraszos lakóingatlanok négyzetméteréért 320-340 ezer forintot kell a vevőknek letenniük.

Panellakást több helyen is kínálnak a városban: négyzetméteráruk 150-180 ezer forint között változik, míg a téglaépítésű, igen keresett, belvárosi használt társasházakban 180-220 ezer forint között mozog az ár.

Révfalu, Nádorváros és Szabadhegy

Sokszínű a családi házak szegmense - Révfaluban, Nádorvárosban és Szabadhegyen is bőven található a kínálati palettán -, ám a 30-40 millióért kínált, az utóbbi tíz évben épült házakra nehéz vevőt találni. Kelendőek ugyanakkor a régi kockaházak, mivel az átlag 20 milliós ár még elfogadhatónak számít.

Üres építési telek több helyütt is van Győrben: például Révfaluban a 700-800 négyzetméteres házhelyek négyzetméteréért 20-25 ezer forintot, míg Szabadhegyen a nem teljes közművesekért 13-20 ezer forintot kell letenni.

Szintén keresettek a várostól csupán néhány kilométerre lévő szigetközi települések - Győrújfalu, Győrzámoly - házai, ahol 18-24 millió forintért már jó minőségű családi házakat kínálnak eladásra.

Olvasóink írták

  • 10. Helgus85 2009. február 10. 09:22
    „Van egy kedvezményes kuponom 150.000 Ft értékben. Egy városréti lakás vásárlásánál lehet beváltani. Nem érdekelne valakit? A jelentkezők írhatnak közvetlenül a helgus85@freemail.hu e-amil címre!”
  • 9. Poncius 2009. február 09. 12:45
    „#8 gate

    Azt írod, hogy vettünk.
    Hát nem akarlak elkeseríteni de nagy gondok esznek ott.
    Ha nem a Dunára néz a lakásod akkor bizony hozzá kell szoknod
    hogy hosszú évekig a lebontott vagongyár torzó látványa lesz a panoráma.
    De ez "csak "esztétikai probléma.
    Az eladatlan lakások nagyon nagy százaléka miatt a közüzemi költségekkel
    hasonló cirkusz várható mint a "Dunapartrezidencia" esetében.
    Röviden: kevés lakónak kell fizetni a teljes költséget (lift, mélygarázs, belső kert )
    Úgy tudom hogy a lakásépítés leállítva, egy autószalon építése lenne a következő.
    A féléves késés nem a véletlen műve.
    A Dháliába biztosan nem mennék akkor inkább ha lehet cseréld el a "Tulipánházas"
    szintén jónéhány üres lakás egyikére. Azokat még jóidőben normális minőségben
    készítették.”
  • 8. gate 2009. február 09. 10:43
    „Kedves Poncius!
    Én egy leendő városrét lakó vagyok, tudsz még valami infót? Annyit tudok júniusog elkészül a Dália palota. Ott vettünk lakást.”
  • 7. bunda 2009. február 07. 21:24
    „Nem kell félteni az ingatlan beruházókat. Van mit aprítaniuk a tejbe és még Ők sajnáltatják magukat. Ésszel kellett volna építkezni és beruházni nem harácsolva, minden talpalattnyi területet beépítve. A XXI.század szégyene lesz például Csanakon is az új "lakópark" és a Metro mögötti terület beépítése. Kiábrándító ahogy az a környék kinéz. Ha fizetnének sem költöznék oda. A családiházas nyugodt Ménfőcsanakot így elcsufítani .”
  • 6. Poncius 2009. február 07. 16:51
    „Hát ami azt illeti a "Városrét" projekt teljesen bedöglött.
    A "Dhália palota" nevü háztömb (206 lakás) 70%-a eladatlan.
    Igaz a 2008 decemberére ígért átadásból sem lett semmi.
    Még most februárban sincs kész.
    A következő háztömb építését pedig már több mint egy éve jegelik.
    Tehát a beharangozott 5500 lakás helyett 400-nál megállt a mutatvány.
    Lehet , hogy megijedtek a Jordán partjáról érkező vevők ???”
  • 5. zsukov 2009. február 07. 10:26
    „Nádorvárvárosban te max új lakást veszel nem családi házat 20 milloból mert szerintem abba a városrészbe jó ha 500 házat talánál de eladót max10-et.”
  • 4. Lovasbandi 2009. február 07. 05:06
    „Aki a ciiket írta, vagy nyilatkozott, annak lövése sincs a mai ingatlanárakról, eladhatóságukról! Nagy Bélát kell megkérdezni? Hát érdekes választás!”
  • 3. elemér 2009. február 07. 03:30
    „A baj az ott van hogy xar az idöjárás bárhová mész.”
  • 2. Goldmund 2009. február 06. 20:46
    „Az, hogy a korábban 1m 750e Ft-os garázsokat most 950e Ft-ért kínálják, mutatja, hogy az építtetőknek korábban mekkora haszna lehetett rajta.”
  • 1. ASHER 2009. február 06. 17:00
    „"ujvarosba"bezzeg a rosseb se menne!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az energetikai tanúsítvány kiállításáról

Győr - Az energetikai tanúsítvány kiállítására jogosult szakemberek névjegyzékét a Magyar Mérnöki… Tovább olvasom