Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Nádasdy-huszárt nyert Abda

Az 1849. június 28-i abdai csatával indokolta pályázatában az önkormányzat, miért szeretné, ha a községbe kerülne a március 15. alkalmából a fővárosban kiállított huszárszobrok egyike.

A falu határában lezajlott ütközet során a Győr felé vezető hídfőt védték a huszárok, a 9., a Miklós huszárezred osztályai is.

A közelben, az emlékkápolnánál vannak eltemetve az akkor elesett honvédek. Mindez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a 18 szobor közül a 9. ezred egyenruhájának megfelelően színezett alakot Abda önkormányzatának adja tartós megőrzésre. A napokban vehette át az erről szóló szerződést a Parlamentben Szabó Zsolt polgármester és Csigó László alpolgármester.

– Hamarosan már nekünk kell gondoskodnunk az életnagyságú műgyanta szoborról, karbantartásáról, de azt még szakemberekkel együtt átgondoljuk, hogy a szállítás után hova és hogyan kerül elhelyezésre Abdán – mondta el lapunknak a faluvezető és hozzátette: a huszár összetett magyar jelkép. A legismertebb magyar eredetű lovas katona, vesztésre álló csaták sorsát fordították meg ezredeik. Ezért a faluban a szobor szerinte a hagyományőrzést szolgáló látványosság lehet, amely erősíti a lósport és a haza szeretetét is.


Ezredtörténet

Lipót német-római császár, magyar király megbízása nyomán 1688-ban állították fel az ezredet és fennmaradt 1918-ig. Az alapítási év a reguláris magyar huszárság születésének dátuma. Gyakran emlegetik az ezredet Nádasdy-huszárokként is. Egy időben gróf Nádasdy Ferenc volt a tulajdonosa és változtatott az egyenruhán: zöld leffentyűs piros süveget, zöld mentét és dolmányt, sötétkék nadrágot kezdtek viselni huszárjai. Később az ezredtulajdonosi cím protokollárissá vált, ekkor kapta meg I. Miklós orosz cár nevét és Bécs háziezredeként helyőrségi szolgálatot teljesített. Az 1848. október 15-i rendelet után a tisztek több mint fele és a legénység többsége átállt a honvédséghez, letette az esküt a magyar kormányra és alkotmányra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség

A Győri Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt… Tovább olvasom