Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Műtét világszínvonalon

Győr - Világszínvonalú műtéti eljárással számítógéppel irányított csípőprotézis-műtétet hajtottak végre a minap a győri Petz-kórházban. Az operációt végző dr. Gunther Tibor ortopéd és baleseti sebész főorvos jegyzi mostantól Magyarországon az első ilyen műtéti technikát. A két operált beteg jól van.

Nem orvosi szakcikket fognak olvasni, ezért próbáljuk a legérthetőbben megfogalmazni azt a műtéti eljárást, amellyel a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház traumatológiai, ortopédiai és kézsebészeti osztályainak centrumvezető főorvosa az országban elsőként két betegét operálta. Az eljárás ugyan három hazai kórházban (a szegedi klinikán, Kecskeméten, illetve az Állami Egészségügyi Központban) már ismert, de ezt a fajta csípőprotézis-beültetést számítógépes vezérléssel eddig még senki nem csinálta Magyarországon. Dr. Gunther Tibor főorvos nem babonás: március 13-án operálta az 52, illetve 54 éves betegét Győrben, mostanra mind a ketten jól vannak.

Az eljárás lényege tehát az, hogy a combcsont fejét nem távolítják el a protézisbeültetéshez, mint eddig, hanem – talán így lehet a legszemléletesebben bemutatni –  egy sapkát húznak rá.

A tengelyt meghatározó „tüskét" úgy fúrják bele a csontba: a számítógépes vezérlésnek itt jut meghatározó szerep.

Dr. Gunther Tibor a műtéti eljárásról elmondta: „Számítógépes segítséget/irányítást más műtéti típusoknál rendszeresen használnak az orvoskollégák, de a csípőprotéziseknél azért nem tették eddig, mert az operáció ideje így jóval tovább tarthat. Én azonban úgy gondoltam: azzal, hogy a számítógép pontosan kijelöli a csonton azt a pontot és a dőlésszöget, ami a pontos tengelyt meghatározza, akár annyi időt is nyerhetek, amennyit a sebészkollégák azzal töltenek el, hogy a protézis helyzetét maguk határozzák meg."

Az eljárás túlzás nélkül világszínvonalúnak számít, Angliában vagy például Németországban már több betegen alkalmazták (ez utóbbi országban a páciensek tíz százalékát már így műtik), de minden előnye ellenére sem használható mindenkinél. Általában fiatalabb pácienseknél lehet hatásos – nem véletlen, hogy a Győrben műtött betegek is az ötvenes éveik elejét tapossák –, de fontos kritérium az is, hogy ne legyen korábbi csípőficam és csontritkulás vagy traumás sérülésből adódó jelentősebb „defektus" se álljon fenn. Az új protézis hosszabb élettartamú, mint a Magyarországon most még döntő többségében alkalmazott protézisek, de a „garanciája" nehezen számszerűsíthető években, hiszen nem mindegy, hogy a páciens milyen igénybevételnek teszi ki – magyarán mennyit mozog vele.

A műtét során nem kellett nagyobb metszést ejteni, mint a hagyományos eljárásnál. Fotó: H. B. E.

Az első magyarországi műtét abból a szempontból is sikeres volt, hogy Győrben bebizonyosodott: nem kell feltétlenül nagyobb metszést ejteni ahhoz, hogy az új protézist a helyére tudják illeszteni. A szakma ugyanis úgy számol még most is, hogy az új eljárásnál a hagyományos műtéti feltárás másfélszeresére is szükség lehet. Gunther doktornál azonban ezt nem kellett alkalmazni: a heg, s így  a sebgyógyulás ideje is nagyjából ugyanannyi, mint az általános eljárásnál. Mielőtt azonban a betegek sorban állnának a győri kórház ortopédiáján, muszáj tisztázni: ebből a műtéti eljárásból egyelőre biztosan nem tudnak tömeges műtétszámot produkálni. A jelenlegi számítások szerint 15–20 operáció lehetséges évente.

Az egyik ok a Magyarországon legtöbbször használt szó: a pénz. Az új protézis és a műtéti eljárás drágább, mint a hagyományos műtété. Másrészt egyelőre a győri kórház is csak kölcsönbe kapta azt a számítógépet, amellyel Gunther Tibor és csapata operált, bár a főorvos azt mondja, van esély arra, hogy a műszert forgalmazó világcég egy készüléket Győrben hagy.

Ebben az esetben  valóban lehetséges, hogy évente mintegy 20 beteget olyan szintű eljárással műtsenek, amelyre a világon is csak a vezető kórházak képesek. 

A győri Petz-kórház nem először és remélhetőleg nem utoljára tör országos babérokra: korábban több bravúros műtét kapcsán írtunk arról, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei intézmény már túlmutat a régiós szerepen is. Dr. Gunther Tibor orvosi konferenciákon, illetve külföldi kórházban tanulta meg a technikát, amelyet egyelőre két betegen alkalmazhatott. 

Olvasóink írták

  • 2. nagyildike 2009. március 20. 16:31
    „Csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz. Az én férjemet még az Irgalmasrendiben műtötte csípőprotézissel mindkét oldalon. Elég problémás volt a műtét, Győrben el sem vállalták. Rendkívül alapos, lelkiismeretes orvost ismerhettünk meg személyében. Örülünk, hogy a sors elvetett hozzá. Annak meg még jobban, hogy most már közelebb a segítség. További jó munkát, sok sikert és jó egészséget kívánunk a főorvos úrnak, családjának és munkatársainak
    Nagy Csaba és családja”
  • 1. anikopeter 2009. március 19. 22:11
    „Tavaly estem át a térdprotézis beültetésen, még a hagyományos műtéti technikával.
    Azóta is panaszmentes vagyok.
    Ezúton is köszönetet mondok Dr. Gunther Tibor főorvos úrnak, aki egy nagyszerű operatőr és -ember!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zuhanórepülésben a megye építőipara

Győr-Moson-Sopron - A „forró pénzek" elapadása és a gazdasági nehézségek miatt jelentősen… Tovább olvasom