Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Műszaki hiba az APEH-nél

Győr-Moson-Sopron - Az APEH győri központi ügyfélszolgálatán rendszerhiba miatt nem tudta olvasónk az elmúlt két napban ügyét elintézni.


Kérdésünkre dr. Horváth Szabolcs regionális szakigazgató elmondta: számítógépes rendszerük az országos hálózat része. Stabil működés jellemzi, de előfordulhat olyan, amire nem tudnak felkészülni. A mostani vonalszakadás, áramszünet és adatátviteli zavar is ilyen volt. Emiatt fennakadásokkal járt az ügyintézés. Azon ügyfeleiknek, akik adataikat csütörtökön a hiba idején megadták, az igazolást elkészítették; az érintettek személyesen átvehették vagy postán megkapták. Akik még nem, azoknak hétfőn rendelkezésére állnak szakembereik; addig is megértő türelmüket kérik. Az igazoláskiadás törvényes határideje ugyan 30 nap, de a személyesen érkező ügyfelek 10–15 perc ügyintézés után helyben átvehetik.

Olvasóink írták

  • 5. Lindsay 2010. február 10. 06:18
    „Rendszeresen járok az APEH ügyfélszolgálatára. A hölgyek mindíg nagyon előzékenyek és segítőkészek. Az ügyeimet 5-10 perc alatt elintéztem.”
  • 4. Hunicum 2010. február 08. 06:45
    „Erre a kiskönyves megoldásra én is kíváncsi vagyok!
    Pénteken jártam az APEH- ba. Amit ott műveltek az ügyfelek, az volt a felháborító.
    Sokan nem fogták fel, hogy az ott dolgozók nem tehetnek semmiről, mégis rajtuk csattant az ostor. Elképesztő, hogy egyes emberek milyen hangnemet, stílust képviselnek annak ellenére, hogy az ügyfélszolgálatos hölgyek érthetően elmondták mi történt. Gondolom a panaszt is olyan írta aki ott ordibált, mint egy fába szorult féreg, majd beleült a tilosba parkoló luxuskocsiba.”
  • 3. szil77 2010. február 07. 21:34
    „A kiskönyvvel való dolgozást megszüntették. Az apeh- nél kell ezentúl bejelenteni a dolgozókat. Ezt hogy fogja elbírni a rendszer? Nagyon kíváncsi leszek rá.”
  • 2. Dörgés 2010. február 06. 19:43
    „Birság? Mert Őket nem igen érdekli másnak kifogása vagy indoka.”
  • 1. Dörgés 2010. február 06. 19:42
    „Birság? Mert Őket nem igen érdekli másnak kifogása vagy indoka.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két személyautó ütközött a 82-es főúton

Két személyautó ütközött Nyúl és Écs között a 82-es főúton. Tovább olvasom