Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Munkájuk ma és holnap is a védjegyük

A Győri Iparosok éves munkáját értékelték hétfőn este a szervezet Arany János utcai székházában.
Idén sem lett könnyebb az iparosok munkája, túl sok az adminisztráció, s a gazdaság egész területén érzékelhető, folyamatos megszorítás plusz a válság minden szakmában, szolgáltatásban tetten érhető.

A Győri Ipartestület munkája már csak azért is figyelemre méltó, mert ennek ellenére egymást segítve, együtt képviselik érdekeiket, hallatják hangjukat. A 960 tagot számláló szervezet éves munkáját értékelve elhangzott: a válság az eddigi nehézségeket csak tetőzte, - soha nagyobb szükség nem volt és nem lehet az összefogásra, egymás segítésére, az érdekképviselet hangsúlyozására. Lukácsi Andrásné elnök erre biztatta a jelenlévőket, majd kiemelte: folyamatosan keresik a kapcsolatot a szakképző intézmények vezetőivel, a kamarával, s reményeik szerint mind többen tanulnak a jövőben szakmát, amellyel boldogulhatnak.

Fotók: Krizsán Csaba


Győr ebben élen jár, hisz a szakképzésre a város költségvetése szerint több pénz jut. Az emlékülésen kitüntetéseket és emléklapokat vehettek át, a 25 éves tagságért járó jubileumi ezüst gyűrűt pedig 14-en húzhatták az ujjukra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújított lakóutcák

Győrben a felújított Szalma, Gyopár, Salétrom és Röppentyű utcákat hétfőn adták át. Tovább olvasom