Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Munkahelyi trágárkodás: Ön is szokott?

Magyarország - Egy friss tanulmány szerint egyre több ember agya durran el a munkahelyén, s így egyre több a káromkodás. Most elmesélheti inkognitóban, hogy Ön milyen szavakat vág munkatársaihoz, ha felmegy a pumpa.

A SurePayroll vállalat a munkahelyi káromkodás elfogadottságát vizsgálta Európában.

A 225 munkavállalóval készült tanulmányból kiderül, hogy a munkahelyi káromkodás a kisvállalkozások alkalmazottainak háromnegyede szerint sértő és a professzionalitás hiányát mutatja, míg a válaszolók közel fele szerint a zaklatás határát súrolja az illetlen kifejezések rendszeres használata.

"Kékgalléros munka közben még mindig többet káromkodnak"

Ennek ellenére a megkérdezettek 40 százaléka azt válaszolta, hogy vele is előfordul, hogy nem megfelelő stílusban beszél munka közben. Ráadásul minden tizedik szerint a káromkodás egyenesen javítja a munkahelyi morált, míg további 10 százalék gyakrabban használ nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket munka közben, mint az irodán kívül.

Michael Alter, a kutatást végző vállalat igazgatója szerint a mindennapi kultúrában már viszonylag elfogadott a káromkodás, azonban a kisvállalatok vezetői számára még nem az. Hozzátette továbbá, hogy "a kékgalléros munka közben még mindig többet káromkodnak, ugyanakkor mindkét munkatípusban elfogadhatatlan az illetlen kifejezések használata".

Fizessen a vétkes!

A kutatók két javaslatot is tesznek arra, hogy hogyan lehet csökkenteni a munkahelyi káromkodást. Az egyik módszer, hogy minden illetlen kifejezés után egy eurót kell befizetnie a vétkesnek. A másik ötlet, hogy a vulgáris szavakat valamilyen hangzásában hasonló kifejezéssel helyettesítsék, amire számos példa található mind az angol, mind a magyar nyelvben.

Olvasóink írták

  • 19. Túrabakancs 2009. június 20. 17:39
    „knifemaster!
    Most aztán törhetem a fejemet mit is akartál káromkodni! :)”
  • 18. knifemaster 2009. június 20. 12:11
    „Most elmesélheti inkognitóban, hogy Ön milyen szavakat vág munkatársaihoz, ha felmegy a pumpa.

    :
    <moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva><moderálva>

    Köszönöm a lehetőséget.”
  • 17. Filtec 2009. június 20. 11:31
    „"Most elmesélheti inkognitóban, hogy Ön milyen szavakat vág munkatársaihoz, ha felmegy a pumpa."

    Most komolyan erre kíváncsi a Kisalföld? Hogy milyen szavakat használoka kollégákkal, ha felmegy a pumpa?

    A munkatársamhoz ezeket a szavakat vágtam:


    Hogy a picsában lehet ilyen kiba... buzi kérdéseket feltenni ennek a fa... Kisalföldnek?

    Gondolkodik ott a szerkesztőségben a portáson kívül valaki? Ennyire köcsög, xxxx (na, ezt most még én sem írom le) a szerkesztő, aki így járatja le magát, újságát (je ezt már nem kell.)”
  • 16. bugriskin 2009. június 19. 19:40
    „Szerintem a kirúgáshoz bőven elég, ha igazat mond a dolgozó! Teljesen mindegy, hogy kinek mondja, mert előbb utóbb az illetékes fülébe jut és kezdődik a reptetés!”
  • 15. soproni 2009. június 19. 18:16
    „12.upho! Pontozd ki,akkor nem moderálnak :)Pedig a cikk írójának az volt a célja,hogy megtudja ki,milyen szavakat használ,ha felbosszantják.....úgy tűnik nem fogja megtudni.”
  • 14. soproni 2009. június 19. 18:14
    „A káromkodást én mellőzöm,még akkor is,ha valaki jól felhúzza az agyamat,mert szerintem a problémákat nem így kell megoldani és attól nem hinném,hogy jobb lesz valakinek a közérzete,ha mások számára sértő és megbotránkoztató szavakat használ.Vannak olyanok, akiknek már a kötőszavai is abból állnak,de ,ha ezt nők szájából hallom,csak megvetést érzek irántuk és megbotránkozom a saját magukat minősítő trágár szavak hallatán,mert egy nő nem ettől lesz nőiesebb. Egyik nap beugrottam az Ikva-hidon levő kis zöldségesbe.A hölgyet,aki ott dolgozik életemben először láttam,de valószínű,hogy utolján is,mert minden második szava káromkodás volt,ami számomra nem volt kedvező hatású és biztos nem vásárolok nála többet.”
  • 13. Stewe 2009. június 19. 16:53
    „Mostanában kis híja van hogy nem káromkodok, a nagyokos kisfőnököm életszerűtlen és kivihetetlen ötletein, amit komolyan is gondol. Szegénynek halvány gőze sincs róla hogy a sors milyen kurva jó helyre szarta. De visítani azt tud mint a fürdőskurvák! ( szegényeknek iggen rosszul megy... )”
  • 12. -upho- 2009. június 19. 13:53
    „<moderálva>”
  • 11. .AT. 2009. június 19. 11:31
    „Dolgozzatok pár évet olyan "hölgyek" társaságában, akik az elrontott életükre azokon a vadidegen embereken keresnek orvosságot, akiknek az ég világon semmi más baja nincs, mint az, hogy egy idegbeteg, türelmetlen anorexiás ringyószilvától kellene útbaigazítást kapni! Meglátnátok, saját magatok moderálnátok a szavaitokat, és nem cifra, pontozott sorokat látnánk itt!

    És a cikkből kiderült, hogy a káromkodás elfogadottá vált! Nagy tapsot a fejlődő világnak!”
  • 10. xyz01 2009. június 19. 10:39
    „SZB!

    Inkognitóban mi ?
    Káromkodjanak az emberek a hozzászólásokban?Szép példamutatás mondhatom!
    A helyedben nem írnék több cikket ide de máshova sem.”
  • 9. VargaP 2009. június 19. 10:35
    „Én csak akkor, ha a főnököm aznapra csak fél viagrát engedett meg magának, maert aznap nem ...ni, hanem ...ogatni akar”
  • 8. lali84 2009. június 19. 09:45
    „hát ha nem fizetnek akkor szoktam és az előfordul:-))))))))))”
  • 7. Szilágyi_Zsolt 2009. június 19. 08:42
    „Mi számít káromkodásnak? A tényleges istenkáromlás (vétség a II. parancsolat ellen: Isten nevét hiába ne vedd!), mert ebben az esetben még egy egyszerű "az istenit!" is annak számít (de szigorú értelemben véve véve még "az ördög vigye el!" is), ami sajnos nagy ritkán nekem is kiszalad a számon, pedig hívő keresztény vagyok, vagy pedig úgy általában a trágárkodásról van szó, tehát a f..., k...a, b... meg, p...a stb. szavak használatáról, amelyeket viszont soha nem mondok ki, mert ezt szigorúan belém nevelték? Nos?

    Mellesleg, nagyapám mindig azt mondta, hogy káromkodni csak a tehetetlen ember szokott. Ahogy idősödöm, egyre inkább rájövök, hogy teljesen igaza volt.”
  • 6. Túrabakancs 2009. június 19. 08:38
    „Azt a kacskaringós hétszentségit! Mész ám te a Kiskunbüdösfütykösbe... :)”
  • 5. extradagadt 2009. június 19. 08:12
    „Akkor hallok igazán romantikus szavakat, amikor a kisfőnököt a nagyfőnökök fölhúzzák, és a kisfőnök - terészetesen - a beosztottjain vezeti le a gőzt.”
  • 4. LOLka 2009. június 19. 07:16
    „Azt a ....f......a k....a m.......t s.........a v........r m........u ........s o....d a........r .
    Én már saját magamat moderáltam.
    Szóval ilyen és ehhez hasonlókat káromkodom.”
  • 3. -upho- 2009. június 19. 06:42
    „<moderálva>”
  • 2. lolita 2009. június 19. 06:04
    „A munkahelyemre dolgozni megyek nem pedig karomkodni!”
  • 1. voodoo 2009. június 19. 03:01
    „"Most elmesélheti inkognitóban, hogy Ön milyen szavakat vág munkatársaihoz, ha felmegy a pumpa."

    Úgyis kimoderálnák :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt autó: súlyos baleset az autópályán Győrnél

Egymástól függetlenül történt a két baleset ma délután a ménfőcsanaki csomópont magasságában. Tovább olvasom