Kész statisztikákat, gazdasági számításokat várt a sajtó hétfőn a Xántus János Múzeumban a Munkácsy-kiállítás befejezése alkalmából meghirdetett tájékoztatón. Firtl Mátyás, az intézményt működtető megyei önkormányzat alelnöke azonban bejelentette: a képeket, tekintettel a nagy érdeklődésre július 19-ig még megtekintheti a nagyérdemű közönség.
Perger Gyula igazgató így csupán részeredményekkel szolgált: összesen 35 ezer 873 látogatót számoltak össze az eredetileg tervezett zárásig. Az utolsó napi rohamot jellemzi, hogy már délután öt óra előtt be kellett zárni a kapukat ahhoz, hogy 6 óráig minden várakozó megtekinthesse az alkotásokat. Hasonló okok miatt az utolsó héten körülbelül kétszáz ember be sem jutott a tárlatra, ezért is döntöttek a meghosszabbításról.
Ottófi Rudolf alpolgármester szerint a Xántus János Múzeum ennél méltóbban nem is ünnepelhette volna fennállásának 150. évfordulóját. A megye és a város összefogására utalva kiemelte: jó példa ez arra, hogy nemes cél érdekében ez még lehetséges az országban.