Kisalföld logö

2018. 08. 16. csütörtök - Ábrahám 17°C | 28°C Még több cikk.

Műanyag nélkül lehet és érdemes - a győri színész be is bizonyította

Műanyag nélkül lehet és érdemes - a győri színész be is bizonyította
Venczel-Kovács Zoltán, a Győri Nemzeti Színház színésze száműzte életéből az egyszer használatos műanyagot. Csatlakozott a műanyagmentes július elnevezésű nemzetközi megmozduláshoz, és elhatározását a hónap végén sem adja fel.

Régóta igyekszem környezettudatosan élni. Belebotlottam ebbe a kihívásba, és hezitálás nélkül belekezdtem. Sokan úgy reagáltak erre a kezdeményezésre, hogy egy ember kevés ahhoz, hogy változtasson az óceánok, a bolygó szennyezettségén, és egyedül a cégeknek kellene tenniük valamit, de én ezzel nem értek egyet, a negatív véleményeket pedig lepergetem. Sőt, az ellentábor csak erősít

– mondja a színművész, aki Facebook-oldalán folyamatosan beszámolt sikereiről, és kétszeri (egy hónap alatt!) „vétkéről" is.
Nemrég ért véget a 10. TartALMAS Tábor, aminek egyik szervezője Venczel-Kovács Zoltán. Idén a tábor műanyagmentes volt, amivel a következő években sem szeretnének felhagyni.
A műanyagmentes július Ausztráliából, 2011-ben indult – néhány résztvevővel –, és mára jelentkezők millióit éri el 150 országban.

Venczel-Kovács Zoltán ehhez a megmozduláshoz csatlakozott, és a közösségi oldalán közzé tett bejegyzéseire a Greenpeace Magyarország is felfigyelt, sőt azóta tartják a kapcsolatot.
 

A Greenpeace szeretné, ha a Facebook oldalukon is bejelentkeznék egy élő videóban. Nagyon örülök ennek, hiszen régóta követem, hogy miket tevékenykednek.

Minden percben egy teherautónyi műanyag szemét kerül az óceánokba – olvashatjuk a Greenpeace honlapján. A szervezet újabb petíciójához –, miszerint 2020-tól Magyarországon se lehessen egyszer használatos műanyag szatyrokat forgalmazni – több mint ötvenezren csatlakoztak.
A Győri Nemzeti Színház színészének sokan jelezték, hogy példáján keresztül ők is elkezdik, és ha nem is tudják tökéletesen végigcsinálni, akkor is próbálkoznak.
Limonádé műanyag szívószál nélkül. Fotó: Mészáros Mátyás

Olyan dolgokra kell figyelnünk, mint például a műanyag flakon. Ha elindulok valahová, mindig van nálam kulacs, amit bárhol után lehet tölteni, és nem kell újabb és újabb ásványvizet venni a boltban.

Venczel-Kovács Zoltán azt tanácsolja, ne fogadjuk el a műanyag zacskót a boltokban, hordjunk magunknál vászontáskát. Persze mindenre sajnos még nincs megoldás, a húsvásárlás és a szemeteszsák még kérdéses...
 

Évek óta szelektíven gyűjtök, de ennél már többre volt szükség. Folytatom a műanyagmentes júliust, és innentől mindig így szeretnék élni. Ezt a látásmódot csak fejleszteni lehet. Azzal, hogy tudatos vagyok, a gyermekem jövőjére is hatással lehetek. Bízom abban, hogy mire ő felnő, a világ jobb lesz.

A júliusi kihívás során volt olyan, aki megkérdezte a színművészt: mi ebben neki az üzlet? Ő persze elmondta, hogy semmi, hiszen ez nem a pénzről szól, hanem arról, hogy ne nézzük végig ölbe tett kézzel, ahogy pusztítjuk a környezetünket.
 

Kíváncsi vagyok, szeptembertől, az új évadtól hogyan lesz, de van olyan kollégám, aki már jelezte, hogy szeretne csatlakozni

– mondja végül Venczel-Kovács Zoltán, aki szerint ezt csak őszintén lehet csinálni.
A 2018/2019-es színházi évadban a következőkben láthatjuk a színművészt: Csehov – Sirály; Fenyő Miklós, Egressy Zoltán – Aréna; Huszka Jenő, Bakonyi Károly, Martos Ferenc – Bob herceg; Kszel Attila – Mágusok és varázslók; Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Horváth Péter – A padlás.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadonatúj fesztivál Győrben, Wellhello a Dunakapu téren, falunapok - megyei programajánló

Vadonatúj fesztivál Győrben, Wellhello a Dunakapu téren, falunapok - megyei programajánló
Nincs még ötlete a hétvégére? Összegyűjtöttük a megyei programokat, adunk néhány tippet. Tovább olvasom