Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

MSZP: Nincs világos programja Győrnek

Győr - A hatalmas adóbevételek miatt Győr évente nyolc Széchenyi teret tudna felújítani, ehhez képest csak fejlesztési bejelentésekből van sok, a fejlesztés kevés.
A Magyar Szocialista Párt Győr és Környéke szervezete a héten tartott tisztújító küldöttgyűlést, amelyen egy kivétellel a teljes elnökség újra bizalmat kapott, beleértve Neupor Zsolt elnököt is. A politikus ezt lapunknak nyilatkozva úgy értékelte, hogy a küldöttek a 2007 januárja óta végzett munkát ismerték el. „Az irányvonal marad. Érdekeltek vagyunk abban, hogy Győr sikeres legyen, ezért támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek a város javát szolgálják. Emellett markánsan fogalmazzuk meg kritikánkat" – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy bár sokan az idősek pártjaként gondolnak az MSZP-re, ennek a megyében nincs alapja, itt a generációk együtt vannak jelen. Ezt mutatja, hogy a győri elnökség átlagéletkora negyven év alatti.

Kérdésünkre, miszerint kívülről úgy tűnik, Borkai Zsoltot jobbára csak azóta támadják, hogy egyértelmű lett, biztos a pozíciója a jobboldalon, azt válaszolta: korábban azért kritizálták kevesebbszer a polgármestert, mert nem ő irányított, hanem Szijjártó Péter, Dézsi Csaba András és a Fidesz-frakció. „Mostanra ő lett a cselekvő, de attól tartunk, állnak mögötte központi emberek, akik megmondják, mit kell tennie. Kíváncsian várjuk, beigazolódnak-e azok a pletykák, hogy új cégre bízzák a városi óriásplakátokat és citylightokat, vagy hogy a négymilliárd forintosra tervezett Mosoni-Duna-híd túl olcsónak bizonyult és hatmilliárd forintba fog kerülni" – lebegtetett a pártelnök.

A politikus megismételte a sokszor hangoztatott bírálatot: szerintük a városvezetés első két éve tanulóév volt, abból sem a legsikeresebb. „Nem látunk világos programot és koherens városképet. Mindezt azért nem értjük, mert tisztán fejlesztésekre hét-nyolc milliárd forintot tud költeni Győr egy évben, amiből nyolc Széchenyi teret lehetne felújítani, vagy a pénz elég lenne az utak négyötödének rekonstrukciójára" – fejtette ki a politikus.

Neupor Zsolt
Neupor Zsolt

Ellenvetésünkre – miszerint Győr idén és jövőre csaknem négymilliárd forintot fordít útfelújításokra, ösztöndíjprogramot indít a hiányszakmák felfuttatására és előkészítés alatt áll többek között a sziget–révfalui híd építése, a Barátság park és a strand megújítása – azt mondta: bizonyos programokat annak tud be, hogy a városban felkészült szakemberek dolgoznak, így Győrnek van egyfajta „önjárása". „Azt is látni kell azonban, hogy a városvezetés folyamatosan fejlesztési terveket jelent be, amelyekről azonban utána szinte semmit sem hallunk. Egész hosszú listát tudok mondani az ilyen beruházásokból, elég, ha a kultúrközpontot, a multifunkcionális csarnokot vagy a marcalvárosi uszodát említem" – tette hozzá.

Neupor Zsolt szerint az életminőség-javításra, valamint a munkahelyteremtésre kellene a hangsúlyt helyezni, és az MSZP mindkettőre tett javaslatokat. Az előbbire példa színház-felújítási, utóbbira adócsökkentési tervük. „Fenntartjuk, hogy lejjebb kellene szállítani az iparűzési adó kulcsát, mert ezzel a város hozzájárulna a munkahelyek megtartásához. Ráadásul fejlesztési pénzek sem esnének ki, hiszen a panaszkórus ellenére már 21 milliárd forint európai uniós támogatást ítéltek meg Győrbe, azon belül az önkormányzatnak több mint kétmilliárdot. Jó pályázatok esetén az utóbbi összeg 2010-re elérheti a négy-öt milliárdot" – magyarázta.

A politikus konstruktív ellenzéki magatartást ígér, ami értelmezésükben nem bólogatást, hanem a választók által adott felhatalmazással élve a hatalom ellenőrzését és jobb teljesítményre sarkallását jelenti. „Az ellenőrzéssel kapcsolatban vannak problémáink, mert az Orbán-kormány időszaka óta most fordult elő először, hogy választott képviselőtől üzleti titokra hivatkozva tagadnak meg közérdekű adatot, ahogy az a Győri Hét megszüntetése ügyében történt" – fűzte hozzá.

A pártelnök kérdésünkre elmondta: már tudják, kiket indítanak a három győri körzetben a 2010-es országgyűlési választásokon, és közelebb jutottak a győri polgármesterjelöltjük személyéhez is. „A választók jövőre meglátják, mit ajánlunk nekik és kikkel" – emelte ki.

Olvasóink írták

  • 3. upho 2008. november 23. 21:19
    „a szechenyi teret 12 ev alatt nem ujitottak fel al elvtarsaid, akkor milyen alapon kered ezt szamon?
    az iparuzesi ado csokkenteset a varoson kered szamon, ti mikor csokkentitek az szja-t, tb-t, afat?
    hanynom kell a hazug fejedtol.”
  • 2. raffy2 2008. november 22. 20:21
    „nem tudom ez az ürge miről is beszél!”
  • 1. Magor 2008. november 22. 17:48
    „Miért? Az MSZ(M)P- nek van?
    Ha igen, akkor kell félnünk? Fájni fog?... Megint!?...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Körforgalmú lesz a likócsi csomópont

Győr - Jövő májusig átépül az 1-es főúton, Likócsnál lévő csomópont, amely most, különösen a… Tovább olvasom