Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Mozgáskorlátozottak: többen könnyebben vehetnének autót

A mozgáskorlátozottak gépjárműszerzési és -átalakítási támogatását meghatározó szabályozás 14 éve érvényben van, 300 ezer forintos összege azóta nem változott. Szeptembertől ennek a háromszorosát utalhatják a sikeres pályázóknak, s eltörölhetik a lehetőségből sokakat kizáró jövedelemhatárt is.

A Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének elnöke, Szabó János úgy gondolja, hogy a gépjárműszerzési és -átalakítási támogatás mára értékét vesztette, hiszen az autók vételára jelentősen emelkedett 1997 óta. A támogatás akkor megállapított mértéke ma már nem éri el célját, az értékvesztés miatt egyre kevesebben tudják ezt kipótolni, s autót vásárolni.

Tavaly országosan 5100 mozgássérültnek ítélték meg a gépjárműszerzési támogatást, de harmaduk ezzel a segítséggel sem tudott autót vásárolni. Megyénkben 66-an kaptak támogatási utalványt 2010-ben, s közülük végül csak 49-en jutottak személygépkocsihoz.

Az első körből megmaradt utalványokat ugyan újraosztották, de volt olyan, amely ötödszörre talált gazdát – tájékoztatott a megyei kormányhivatal szociális és gyámhivatala.

A támogatási összeg a jogszabálytervezet szerint új személyautó vásárlása esetén 900 ezer forintra emelkedne, használt gépjármű esetében pedig a vételár 60 százalékában, de legfeljebb 600 ezer forintban maximálná a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

Növelnék az átalakításhoz való hozzájárulás mértékét is, a jelenlegi 30 ezer forint helyett 90 ezret utalhatnak a nyertes pályázóknak erre a célra, s Szabó János szerint ez már közel áll az átalakítás valódi költségéhez, amely – mint mondta – 100 ezer forintnál kezdődik.

Változást jelentene az is, hogy 2013. január 1-jétől megszűnne a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása (havi 583 és 2333 forint közötti összeg). Szabó János szerint a súlyosan sérülteknek ez nem okoz hátrányt, mivel ők eddig is a magasabb összegű fogyatékossági támogatásban (havi 18.500, illetve 22.800 forint) részesültek, ami a tervek szerint nem változik.

Bár a törvény annyiban szigorít, hogy a jövőben nem a háziorvosi, hanem a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal elsőfokú bizottságának szakvéleménye alapján lehet a támogatást igényelni, Szabó János szerint pozitívan fog hatni a jövedelemhatár eltörlése, ezzel bővülhet a gépjárművet vásárlók köre.

– A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tíz éve szorgalmazza a támogatások összegének emelését és a jövedelemhatár eltörlését, s most végre ez megvalósulni látszik.

A tervezetnek azzal a részével kapcsolatban azonban, amely szerint használt gépjármű vásárlását 4 éves korig támogatja az állam, felmerül bennem a kérdés: mi van akkor, ha valaki idősebb autót vásárol? 4 éves vagy annál fiatalabb személygépkocsit ugyanis aligha kapunk 1 millió forintért – vélekedett Szabó János.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2011. június 25. 10:54
    „"2013. január 1-jétől megszűnne a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása (havi 583 és 2333 forint közötti összeg). Szabó János "- milyen érdekes csak nem eléri minden rokkant, mozgáskorlátozott a havi 72 ezer forint jövedelmét? Mert ugyebár aki ennél többet kapott, attól már meg is vonták évekkel ezelőtt az év egyszeri 7000,-Ft-ot. Habár lehet, hogy már ez is pofára meg párttagságra megy, mint a súly-adó (fiatal kap öreg nem kap efféle kedvezményt)! Azok jobb ,ha mielőbb föld alá kerülnek e rendszerben.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Péntekig kaptak haladékot a Győr-Szol adósai

A Győr-Szolnak mintegy kilencezer fogyasztó tartozik: a ki nem fizetett szemétszállítási díjak összege eléri a 270 millió forintot. Tovább olvasom