Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Motorkerékpár és autó ütközött Győrben - A kórházban meghalt a motoros

A baleset következtében a motorkerékpárt vezető férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol nem sokkal később életét vesztette.

Összefoglaló - A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére augusztus 25-én 14 óra 31 perckor érkezett bejelentés, hogy Győr-Nádorvárosban személyi sérüléses közlekedési baleset történt.

A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy egy 38 éves győrújbaráti lakos az általa vezetett Toyota típusú személygépkocsijával közlekedett Győrben, a Szent Imre úton. Közlekedésekor balra szándékozott kanyarodni, azonban nem győződött meg arról, hogy járművének előzését más jármű megkezdte-e és a manőver végrehajtásakor a már bal oldali forgalmi sávban, a járműoszlop előzésében lévő 30 éves győrújfalui lakos által vezetett Kawasaki típusú motorkerékpár elé kanyarodott.

A rendőrség felvétele
A rendőrség felvétele


A motoros a balesetet elkerülni nem tudta és a személygépkocsi bal első kerekének majd továbbvágódva a menetirányát tekintve a bal oldali járdán lévő közúti jelzőtáblának ütközött. A baleset következtében a motorkerékpár vezetője a kórházba szállítást követően életét vesztette.

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a baleset
körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja. 

Előzmények - Győrben a Bocskai út és a Szent Imre út kereszteződésében közlekedési baleset történt hétfőn délután.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 30 éves győrújfalui férfi motorkerépkpárjával  eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy 38 éves győrújbaráti nő által vezetett személygépkocsival.


Nagyobb térképre váltás
Ebben a kereszteződésben történt a baleset.

A baleset következtében a motorkerékpárt vezető férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol nem sokkal később életét vesztette. A baleset helyszínelése befejeződött, a forgalom az érintett szakaszon zavartalan.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja - közölte a honlapján a rendőrség.

Korábban írtuk:

Anyagi káros baleset történt Győrben a Szent Imre és a Bocskai út kereszteződésében 2014. augusztus 25-én 14 óra 31 perckor.

Egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a Szent Imre utat lezárták, a forgalmat a Vasvári Pál és a Lomnic utca felé terelik a rendőrök.



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döbbenet: 42 éves győri férfi mutogatta magát Nádorvárosban

A férfi egy park padján üldögélve önkielégítést végzett, szeméremsértő magatartásával riogatta a… Tovább olvasom