Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Most már tényleg eladó a reptér

Győr–Pér - Kiírták a péri repülőtér eladására vonatkozó pályázatot. A tulajdonosok biztosra mennek: 50 millió ajánlattevői biztosítékot kérnek, illetve az új tulajdonosnak vállalnia kell, hogy 15 évig reptérként üzemelteti az ingatlant.
Az eredetileg tervezett határidőből ugyan kicsúszva, de idén év elején kiírták a péri repülőtér eladására vonatkozó pályázati kiírást. A reptér, illetve az azt működtető gazdasági társaság tulajdonosa a győri (76 százalékos tulajdonrész), a megyei (19 százalék) és a péri önkormányzat (5 százalék). A repülőteret, az ott található építményeket, illetve a kft.-t egyben kínálják eladásra, tehát aki repteret szeretne vásárolni, annak mindent kell vinnie.

Mielőtt a feltételekre rátérnénk, rövid múltidézés: a péri repülőtér eladása lassan két éve vetődött fel igazán komolyan, amikor egy angol befektetői csoport fapados közép-európai központot álmodott a Győr melletti kifutópályára.

Felszállásra készen: A péri repülőtér új pályára állhat. Fotó: Krizsán Csaba
Felszállásra készen: A péri repülőtér új pályára állhat. Fotó: Krizsán Csaba


Ehhez előbb a kisebb tulajdonrésszel rendelkező egyesület, illetve gazdasági társaság részét vásárolta meg Győr, majd egyeztetett a többi tulajdonos önkormányzattal; de szükség volt az ingatlanfejlesztésbe korábban a legtöbb pénzt befektető Audi hozzájárulására is. Ez tartott ennyi ideig – mondják –, bár az eredeti tervek szerint nemhogy a pályázatot kellett volna mostanáig megszövegezni, hanem 2008. december 31-ig meg is nevezték volna az új tulajdonost.

A pályázati szöveg megírását Győr vállalta, de arra hivatkozott, hogy ilyen jellegű kiírást még soha nem csinált, ezért szakértőket kért fel a feladatra, ami időigényes volt. A lényeg, hogy készen van tehát a szöveg, ennek nézzük meg most a legfontosabb részleteit.

Az kitűnik, hogy a tulajdonos önkormányzatok biztosra kívánnak menni, kezdve onnan, hogy a pályázati dokumentáció árát 300 ezer forint plusz áfában határozták meg. Az a pályázó pedig, aki bejut a második fordulóba, 50 millió forintos ajánlati biztosíték befizetését is vállalni köteles. Ez utóbbi összeget a nyertes pályázó esetén természetesen a vételárba beszámítják. Az is nyilvánvaló, hogy nem indulhat a pályázaton az, akinek köztartozása van. Az első fordulónál a benyújtási határidő május 4-e. Előre kikötötték azt is, hogy az ajánlattevő a szerződéskötésig köteles titokban tartani az ajánlatát.

Feltétel: Az új tulajdonos 15 évig nem szállhat ki a reptér üzemeltetéséből.
Feltétel: Az új tulajdonos 15 évig nem szállhat ki a reptér üzemeltetéséből.


A második fordulóra az önkormányzatok (amelyek végig együttesen döntenek mindenben) maguk választják ki a pályázókat. Aki indul, annak jó tudni azt is, hogy a vételárat készpénzben kell kifizetnie, s a vállalnia kell a tagi kölcsönök megtérítését – a vételárral egyidejűleg. A biztosítékok talán legfőbb eleme, hogy a leendő tulajdonosnak a szerződéskötéstől számított 15 évig garantálnia kell: Péren repülőtér fog működni, s ha a feltételeket nem biztosítja, akkor a tulajdonosok élhetnek az 5 éves visszavásárlási jogukkal. Ez esetben pedig bármennyit is fektetett a reptér fejlesztésébe, a már elkészült beruházások ellenértékére nem tarthat igényt. Egy szó mint száz: ezzel a szigorítással nyilvánvalóan azt akarják elérni az önkormányzatok, hogy ne telekspekulánsok startoljanak rá a péri ingatlanra. Végül a tulajdonosok ügyeltek arra is, hogy a jelenlegi munkavállalók érdekei ne sérüljenek – ezt szintén kikötik a pályázati kiírásban.

Az első fordulóban az eladók nézik a pályázók szakmai tapasztalatát, szakértelmét, alkalmasságát és pénzügyi megbízhatóságát. A második fordulóban a pénzügyi ajánlat a döntő: 90 százalékot nyom a latban, s csak 10 százalékban számít a szakmai tapasztalat és a referencia. A legjobb esetben is nyár vége, ősz eleje lesz, mire a második forduló a végéhez érhet, de okulva a korábbi tapasztalatokból, ennyire nem ugrunk előre az időben. Az első forduló határidejének lejártakor a témát természetesen folytatjuk.

Ahol csak lehet, hirdetik
Borkai Zsolt győri polgármester a pályázat kiírását követően elmondta, hazai, külföldi napilapokban, illetve szaklapokban, s persze az interneten is megjelentetik a pályázati kiírást. Az ITD Hungary külön segít abban, hogy az üzleti fórumokon az érdeklődők értesüljenek a lehetőségről. Az, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben hány érdeklődő lesz a reptérre, megbecsülni most nem lehet – de legkésőbb a májusi első fordulóig úgyis kiderül.

Olvasóink írták

  • 3. Judytka 2009. január 27. 09:08
    „De van,ahol még az itteninek is töredéke...
    Szerintem nem jó jel.”
  • 2. nasi12 2009. január 27. 06:13
    „Esze ágában sincs, hiszen a munkabér, a termelési és egyéb költségei a tizede az otthoninak.”
  • 1. Hunicum 2009. január 26. 17:08
    „Na látszik, hogy az Audi megy el Győrből!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bombariadó a Győr Plazában

Győr - A mentőknél telefonon jelentkezett be pénteken este fél nyolc körül az a férfi, aki… Tovább olvasom