Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Molnár Krisztina kiállítása a Bezerédj-kastélyban

Ébredj, nyisd fel a szemed címmel nyílt meg Molnár Krisztina tárlata Ménfőcsanakon.
2013. január 11-én, pénteken Molnár Krisztina „Ébredj, nyisd fel a szemed" című kiállítása nyílt meg a Bezerédj-kastélyban,
„Igyekszem megfesteni azt, ami mellett nap, mint nap elrohanunk, elfelejtünk rácsodálkozni és nincs időnk elmerengeni. Abból az egy és megismételhetetlen természetből merítem gondolataimat a képeim alkotásakor, amellyel mindannyian együtt élünk, azonban mégis másképpen látjuk. Fontosak számomra a színek, a fények és a mozdulatok, melyek összekapcsolódva fejezik ki azt az érzést, amit megmutatni szeretnék. A legkedvesebb színeim a türkiz és az arany, amelyek nem annyira megszokottak a szemünk számára, ezáltal kicsit ünnepivé, különlegessé varázsolják a kép hangulatát.

Fotók: Szük Ödön

A festmények számomra egy felfedezőút állomásai, hiszen minél több készül el belőlük, annál több titokra derül fény számomra és egyre jobban látom, milyen végtelen az a hely, ahonnan merítem gondolataimat. A kép mindig csak egy pillanat, amikor megjelenik előttem és megmutatja magát. A nagyobb munka az, hogy kifejezzem és érthetővé tegyem amit én észrevettem, megpillantottam.
Bízom abban, hogy mindenki felfedez önmagából egy kicsiny szeletet, ha ránéz alkotásaimra és emlékezik azokra a kellemes pillanatokra, amiket már átélt és el is feledkezett róluk." - így vallott képeiről, illetve a címválasztásról a kiállító. A képeket Malasits Zsolt festőművész ajánlotta a művészetet, festészetet kedvelőknek.

A megnyitón közreműködött Horváth Eszter versmondó és Fehér Szabina musical dalokat énekelt. A kiállítást rendezte Lázárné Verebes Ilona. Szeretettel várjuk az érdeklődőket január 31-ig, munkanapokon 9 - 19 óráig a Bezerédj-kastélyba a kiállítás megtekintésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két súlyos baleset a 81-es főúton: kamion ütközött személyautóval, kerékpárost gázoltak - fotók

Kamion és személyautó karambolozott a 81-es főúton, az M1-es autópálya felhajtó közelében kedd kora… Tovább olvasom