Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Molnár és Borkai ismét közösen avatott: most az Ipari Parkban

Molnár Csaba miniszter és Borkai Zsolt győri polgármester közösen vágta át a szalagot a Győri Ipari Parkban. Az ünnep oka: elkészült egy 138 millió forintos projekt.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programjának keretében mintegy 650 millió forintból valósulhatott meg a Győri Ipari Park bővítése. A csütörtökön átadott projektet közel 138 millió forinttal támogatta az unió.

Ennek köszönhetően az új, 17,5 hektáros összterületen ugyanolyan infrastruktúrát építettek ki, mint a park már meglévő részein, így kiépült a gáz-, az elektromos, a víz- és a szennyvízhálózat, a telekommunikációs hálózat, valamint tűzi víz-tározókat is kialakítottak.

Az átadáson mind Molnár Csaba, mind Borkai Zsolt mondott ünnepi köszöntőt, akárcsak pár hete a Széchenyi Egyetemen.



Borkai ünnepi beszéde. Videó: Cseh Róbert.



Több telket már el is adtak azok közül, amelyeket most alakítanak ki a Győri Ipari Park keleti részén, a Tibormajori út mentén. Balogh László, a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezetője elmondta, ez annak is köszönhető, hogy a Regionális Fejlesztési Ügynökség egy másik pályázaton kisvállalkozások számára hirdetett támogatást telephelyfejlesztéshez, és több pályázó a bővítési területen foglalt le magának telket.

Az ütemezés szerint egyébként ezek a vállalkozások jövő év elejétől kezdhetik el beruházásaikat az ez év végére kialakított közművesített, 2000-5000 négyzetméter nagyságú telkeken. Az ipari park vezetői arra számítanak, hogy 2-3 éven belül 15-20 cég kap helyet a 17,5 hektáros területen.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007-2009 közötti időszakában minden évben meghirdetésre kerültek ipari parkok, ipari területek, inkubátorházak fejlesztését, a barnamezős területek revitalizációját célzó pályázati felhívások.

A kiírások keretében 162 darab pályázat részesült támogatásban, több mint 42 milliárd forint került megítélésre, melyből 25,12 milliárd forint már leszerződött, és közel 7 milliárd forint már kifizetésre is került. A projektek közül 15 már megvalósult.

2007-2013-as időszakra ipari terület, ipari park, inkubátorház fejlesztésére összesen 100 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre.

Olvasóink írták

  • 20. fióka 2009. december 08. 11:38
    „Na már megint ezek ketten akkor itt borítékolható a mutyi bt ofshore cégeken keresztül történő adóink ellopása iimáron nem is tudom hányadszor.És csak lopnak csak lopnak csak lopnak”
  • 19. AHA 2009. december 04. 17:30
    „jimike
    Ezt nem is vitatom.De az állam feladata lett volna kidolgozni valamit arra,hogy maradásra bírja a cégeket,vagy nagyobb támogatást adjon a magyar vállalkozásoknak,hogy ne rugdalják ki sorba az embereket.
    Most az mindegy,hogy Borkai vagy Molnár vagy az atyaúristen,ezek csak kis senkik.
    Így gondoltam.”
  • 18. jimike 2009. december 04. 17:02
    „Tisztelt AHA!Ilyen alapon te is lehetnél Győr első embere!Felelősség nincs,pofa nagy,minden szép és jó!Magyarországnak már régóta nincs felelős miniszterelnöke/miniszterei/!Csak így tovább!”
  • 17. AHA 2009. december 04. 12:22
    „jimike
    Az állambácsinál reklamálj aki megszüntette a munkahelyeket!”
  • 16. Jandex 2009. december 04. 11:51
    „Megint telement a szemem porral! :))))))))”
  • 15. jimike 2009. december 04. 11:24
    „Nem üres szöveg kell,hanem MUNKAHELY !tsztelt Borkai”
  • 14. SiLa 2009. december 04. 09:34
    „Mindenki NAGYON ért a politikához, de senki nem vállalja fel /nem írja le/, hogy 2002 és 2006- ban kire szavazott!Szép dolog lenne az önkritika is! Én idáig jobbra szavaztam és addig míg a baloldal ilyen gerinctelen politikát folytat nem szavazok rájuk./ Lehet hogy ezt nevezik kényszermegoldásnak?/”
  • 13. mauz 2009. december 04. 00:36
    „138 milliós projekt, és erre ünnepelni kell. Ez egy gyengébb fingnak felel meg, még magyar GDP szinten is.

    Mennyi Győr költségvetése?

    Menyi az ország költségvetése?

    Mennyit tett el az MSZP, és menyit tett el Csabi elvtársa zsebbe, a cuslág, a pályázatok útján????”
  • 12. Amorphis 2009. december 03. 22:29
    „Egyik kutya, másik eb. Én a magam részéről elképzelhetetlennek tartom, hogy olyan emberrel álljak szín elé, aki egy hazug, hazaáruló politikát folytat. MCS pártja nagyon sok jogsértést , lopást követett , követ el.Ebből én azt vonom le , hogy a fityesz sem különb,, de ezt eddig is tudtuk. Vagyis lószar sem fog itt változni, minden marad a régiben egy kis ál nemzeti köntösben...

    Szebb Jövőt”
  • 11. mauz 2009. december 03. 22:18
    „MSZP, uniós pénz, torokhang, 8 év MSZP kormány, válság, 10%-os munkanélküliség, értelmetlen zagyvaság, MSZP-miniszter, támogatás, Bajnai-kormány választási év, stb. stb. Köszönjük Csaba, kérem, ne erőltessük, ennyi mára elég.

    Csaba, nem tudom mi a módi Önöknél, és befolyásolni sem akarom, kizárólag magamra értem, de ha nekem színésznő lenne a feleségem, én otthon is gumit használnék, "as default".”
  • 10. Révfalusi-szúnyog 2009. december 03. 21:16
    „Miért blamálja magát Borkai ezzel <moderálva>?”
  • 9. Phobos 2009. december 03. 20:33
    „Arcpirító szégyen...
    Jól elvoltak egymás mellet jó pár évig, de jövőre majd jön az elszámoltatás. :)
    Egymást ? A Fidesz magát is ?”
  • 8. Patriot 2009. december 03. 19:11
    „..ez lenne a természetes!
    Legalább a helyi kötődésű politikusok dolgozzanak együtt szűkebb hazánkért,Győrért.
    Sajnos úgy hallani Molnár által is támogatott pályázati pénzek valahogy nem akarnak célt érni. Itt is csak a duma,duma,duma..................”
  • 7. omarhulm 2009. december 03. 18:49
    „Nézzétek a videót meg! Szánalmas...
    http://index.hu/belfold/2009/12/03/szocialistak_a_moulin_rouge_arnyekaban/”
  • 6. szocdem 2009. december 03. 17:10
    „Na igen öszenő.:))

    szomorú, hogy a Fidesz nem lesz meg az Oszkóhoz hasonló agytalan és hazátlan milliárdosok nélkül. A programja épp olyan mint a mostani neolibsiké, csak pepitában. Talán azért szorongatják mot egymás kezét, mert kemény év jön mind a ketőnek. Az egyik megbukott, a másik majd ősszel fog, és lehet hogy a hatalom megtartásáért még ki is kell majd békülniük...”
  • 5. Deir_Yassin 2009. december 03. 16:37
    „Összenő ami össze tartozik!”
  • 4. janika 2009. december 03. 16:32
    „Házasság előtt, vagy utána lesz "közös ülés"! FIDESZ vagy az MSZP lesz a menyasszony?”
  • 3. Boróka53 2009. december 03. 15:35
    „...már nem sokáig avat(gat)nak együtt :):)”
  • 2. urbaniastapista 2009. december 03. 15:16
    „Járda ott sem készül?”
  • 1. uribe 2009. december 03. 14:52
    „Molnár elvtárs avatásaival azért nem árt vigyázni. A Széchenyi híd átadását is mintha elkapkodta volna egy kicsit.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megjött a Mikulás Győrbe! - sok fotóval

A kisgyerekek legnagyobb örömére a győri Mikulás idén is megajándékozta őket. Mi úgy láttuk: volt… Tovább olvasom