Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Molnár Csaba Győrből az Európai Parlamentbe

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke energetikai és ipari ügyekkel kíván foglalkozni az Európai Parlamentben (EP).

Az EP-mandátumot szerzett politikus erről a vasárnapi választás éjszakáján nyilatkozott az MTI-nek.

Molnár Csaba elmondta, a korábban meghirdetett 16 pontos programjukat szeretnék képviselni az EP-ben. Ez középtávon, történelmi távlatban az Európai Egyesült Államok, a föderális Európa megalakítását jelenti - mondta.

Közölte, társával a szocialisták és demokraták progresszív szövetségének frakciójához csatlakoznak az EP-ben. Molnár Csaba - mint elmondta - energetikai és ipari ügyekkel szeretne foglalkozni az EP-ben, hiszen korábban infrastrukturális miniszter volt. A DK EP-listáján Molnár Csaba a második helyen szerepelt, a listavezető Gyurcsány Ferenc volt.

A pártelnök korábban közölte, hogy a magyar Országgyűlésben politizál tovább. Így az EP-be jutott Niedermüller Péter alelnök is, aki a DK EP-listájának harmadik helyén szerepelt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pannonhalmi boltból lopott - Felismeri?

A féfi még március 27-én 16 óra 27 perc körüli időben, egy pannonhalmi boltból különböző termékeket… Tovább olvasom