Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Mohlék és a szürke ló története

Öttevény - A Mohl család kétszáz éve települt bajor földről a megyébe. A tímár, vendéglős, malmos nemzedékek múltját ma már csak néhány dokumentum, a késői utód, Mohl József emlékezete és két öttevényi épület őrzi.
Egy jól működő tímárműhely volt a Bajorországból Csepregre települt Mohl család első magyar vállalkozása. A Mihály mester által alapított bőrfeldolgozó 1848 őszén, a pákozdi csata után szétszéledt, a Bécsbe menekülő Jellasics-martalócoknak esett áldozatul. Mindez a család történetét kutató Mohl József elbeszéléséből derült ki, aki találkozásunkkor korát – 82 éves – meghazudtoló energiával és memóriával mesélt a család múltjáról.

– A megpróbáltatás után nagyapám, aki szintén Mihály volt, már nem folytatta az ősök mesterségét. Tizenhat évesen útnak indult, mégpedig – az akkori rendnek megfelelően – az országon belül is útlevéllel. Az okmányban foglalkozásaként a „serfőzőlegény" szerepelt – emlékezett a Győrött élő késői utód. – A bejegyzések tanúsága szerint többek között megfordult Sopronban, Bécsben, Pozsonyban, majd hajóval Pestre ment. Onnan Temesvárra jutott, később Pancsován szolgált jó ideig, s hazajött a megyébe. Kapuváron nősült, az akkori zsirai vendéglős lányát, Östör Rózsát vette el.

Az ifjú pár lakhelyet és megélhetést keresett magának. Megoldásul a mosonszentmiklósi cukorgyár mellett működő vendéglő fenntartása kínálkozott. Főleg német és cseh vendégmunkások voltak a kuncsaftjaik. Csak rövid ideig, mert miután a gyár tönkrement, költözniük kellett. Ahogy az ötvenes években, a kulák időkben a helyi szájhagyomány gúnyosan megjegyezte róluk: „Mohlék egy szürke lóval érkeztek Öttevényre."

– Itt nagyobb szerencsével jártak. Nagyapám minden pénz nélkül, jelzáloghitelre kivette és vendéglőnek alakította át a főút melletti kincstári épületet, amely Mária Terézia korábban huszárkaszárnya volt. Az ott szolgálók vigyázták a bécsi postaút biztonságát. Az öttevényi vendéglő aranybányának bizonyult: biztos megálló- és pihenőhelye a Mosonmagyaróvár és Győr között közlekedő fuvarosoknak, kereskedőknek. Nagyapám halála után apám vette át és vezette 1913-ig, amikor bezárta az üzletet. Egy alkalommal hallotta, hogy a helybeli gazdák azon morfondíroztak: malmot kellene építeni.

Mohl Lajos tettekre váltotta a gondolatot, és 1908-ban már állt az épület, dolgozott a hengermalom. Lelke a főmolnár, Bognár Pál volt, aki ragyogó szakmai tudását egy osztrák–magyar cégnél szerezte. Három évtized után – a II. világháború kitörésének évében – kiderült, az igény túlhaladta a kapacitást: így egy szinttel megemelték a falakat, és nagyobb teljesítményű motorra, a legkorszerűbb magyar malomipari gépekre cserélték a régieket.

– A tragédiák sem kerültek el bennünket. Szegény apám, mikor a házunk előtt végignézte a német bevonulást, hamarosan szívinfarktust kapott és meghalt. Anyám vette át a teendőket. Nagyon kemény, szorgalmas asszony volt, győri Alexy lány. Nyolc gyereket szült, így közülünk valaki mindig tudott segíteni a malomban. Engem elvittek katonának, orosz fogság... Így csak később tudtam meg, hogy malmunkat 1945 márciusában a németek felgyújtották. Teljesen leégett, csak a puszta falak maradtak. Később egyik rokonunk a régi pajta tetejét rakatta át az üszkös épületre, hogy ne romoljon tovább. Kárpótláskor egy gazdálkodó megvette, magtárnak használja, a vendéglő épülete pedig még 1952-ben elveszett, államosították... Családunk történetére, sorsára nagyon igaz nagyanyám sokszor hallott mondása: „Nincs az kevés, ami elég ne lenne, és nincs az a sok, ami el ne fogyna!"


Gülch Csaba

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színekkel jelölt kutyák Abdán

Abda - A kutyák bőre alá beültetett csipeknél kevésbé korszerű, azonban jóval olcsóbb megoldást… Tovább olvasom