Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Míves templomablak jelképekből

Nem mindennapi karácsonyi ajándéknak örülhetett a kisbácsai katolikus gyülekezet. Saját erőből és adományokból az ünnep vigíliájára készült el templomuk színes, ötven négyzetméternyi, az országban is egyedülálló üvegablaka.
A sajátos technika aprólékos munkát és sok időt igényelt, de az eredmény igazolja, megérte.
Az 1958-ban felszentelt kisbácsai templomba évtizedekig fehér üvegen keresztül áradhatott be a fény. A hívek színes ablakot szerettek volna, hosszú tervezgetés, több változat mérlegelése után tavaly megszületett a döntés: az egyházközség Szilágyi András művészi terveit fogadta el. A megvalósítás – amit jelentős adománnyal a helybeli Gasztonyi és Németh család is támogatott – szeptemberben kezdődött.

A sajátos technika aprólékos munkát és sok időt igényelt, de az eredményre már a karácsonyi szentmisén rácsodálkozhattak a kisbácsaiak.

– A nagy ablakegész hármas felépítésű. Az elsőn a teremtő Istent, a teremtés mozzanatait, Káin és Ábel áldozatát, a vízözönt, a két kőtáblát, a Jézusról jövendölő négy nagy próféta nevét örökítette meg jelképekkel a művész – kezdte örömmel az alkotás bemutatását Mátrai István főesperes-helyettes, a templom plébánosa.

– A középső tömb az újszövetségi rész: az angyali üdvözlet, a betlehemi jászol, a kánai menyegző, a háborgó tenger, a csodálatos halfogás és kenyérszaporítás és az utolsó vacsora megfogalmazása.

Ez utóbbi érdekessége, hogy a szimbolikus asztalnál Júdást kígyónak ábrázolta Szilágyi András. Ebben az ablakrészben kapott helyet a kakas, itt láthatók a Jézust kínzó eszközök, a három üres kereszt, a feltámadt Krisztus keresztje a lepellel és a töviskoronával, az alleluja, illetve Urunk mennybemenetele is.

Mátrai István elmondta, hogy a harmadik szárny jelképrendszerében szerepel a remény, a Szentlélek eljövetele a pünkösdi lángnyelvekkel, a vértanúság szimbóluma, a pálmalevél, a négy evangélista, majd Szent Péter oldó-kötő hatalma, a Szent Pál vértanúságát jelképező kard és szív, utánuk a négy nagy egyházatya neve következik és végül az eklézsia, az oltártérben található negyedik ablakon pedig a szentségek, a kezdet és a vég jelképe, valamint a húsvéti bárány szerepel.

– A beszűrődő esti fényeknél is lenyűgöző látvány ez az alkotás, de majd Isten napjától lesz igazán csodálatos – vélekedett búcsúzáskor a plébános atya.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legendás szolgálat a Várvidéken

Több évtizedes szolgálatáért Szépfalusi István-emlékplakettet kapott a közelmúltban Galambos… Tovább olvasom