Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Minél több projekötlet valósuljon meg!

Tét - Új Magyarország Pontot, azaz pályázati tanácsadással szolgáló ügyfélszolgálatot avattak megyénkben tegnap Téten. Hamarosan minden kistérségben lesz ilyen, hogy minél több projektötlet megvalósuljon.
az Új Magyarország Pontoknál nemcsak intézmények, önkormányzatok, hanem gazdálkodók és más érdeklődők is helyben kaphatnak ingyenesen tanácsokat pályázatokkal kapcsolatban. Most különösen aktuális ez, mivel az uniós források milliárdjai nagy lehetőséget jelentenek a fejlesztésekhez.

A hálózatszerűen működő ügyfélszolgálatok egyik megyénkbeli tagját, ami Téten a kistérségi társulás irodájában kapott helyet, tegnap Újhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára avatta fel. Elmondta, hogy vannak olyan pályázati kiírások, amelyek híre mindenhova eljutott, például iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez szinte minden önkormányzat igényelt támogatást, de akadnak olyanok is, amikre kevesen pályáznak. Ezekre a lehetőségekre is ráirányítják a figyelmet az új ügyfélszolgálatok, hogy szinte minden projektötlet megvalósuljon, azok munkahelyet teremtsenek, a közszolgáltatásokat javítsák, hosszú távon hasznot hozzanak a térségeknek.

Szabó Ferenc téti polgármester, a kistérségi társulás elnöke ünnepi beszédében azt mondta: szeretne ugyanitt egy-két év múlva arról beszámolni, hogy több milliárd forintnyi pályázati támogatást szerzett meg a 19 települést, 20 ezer embert összefogó társulás az ügyfélszolgálat szakemberének segítségével. Többek közt a térségi közösségi ház létrehozásához, a városrehabilitációs projekthez, a bioerőmű megépítéséhez szeretnének pályázati pénzeket lehívni.

Az Új Magyarország Pontot Téten, a Fő utca 94. szám alatt találják az érdeklődők és a 96/561- 008-as számon hívhatják.

Olvasóink írták

  • 2. polgármester 2008. április 25. 10:11
    „így van pontosan...kistérségi tanácsadók, mvh tanácsadók, meh hálózat, kistérésgi irodák, és még nem tudom micsodák, összefoglalva: képződő, utazgató, konferenciázgató közszolgák,óóó csak konkrét pályázat és munka ne legyen!!! az egész egy rakás (drága) ...............”
  • 1. aggódó 2008. április 25. 10:03
    „újabb adófizetők pénzéből fizetett lufi, általunk drága pénzből fenntartott semmire sem jó és hatékonytalan kádergyűjtő. felesleges szájtépés”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha politika, akkor legfeljebb jéghoki

Győr–Pozsony - Újabb öt évre meghosszabbította Győr-Moson-Sopron megye a pozsonyi… Tovább olvasom