Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Mindenütt összébb húzzák a nadrágszíjat

GYőr-Moson-Sopron - Nehéz, mondhatni különleges év elé néznek a kistelepülések önkormányzatai. A válság hatása továbbgyűrűzik, az önkormányzatok a tartalékaikat pedig már jócskán felélték. Ahány település, annyiféleképpen kezelik a gondot, legyen az munkanélküliség, hiány vagy intézmények, munkahelyek bezárása.
– Az ország költségvetésének minden száma biztosnak látszik, kivéve a bevételeket, ennek fényében pedig minden, a büdzsé körüli kapkodás érthető. A község költségvetését illetően minden bizonytalan – szögezte le lapunk érdeklődésére Bogárdi Zoltán, Mezőörs polgármestere. – Érzésem szerint mínusz 5 százalék GDP-csökkenéssel a költségvetés hiánya nem lehet több, az elvonás pedig az egészségügyet, az oktatásügyet, valamint az önkormányzati működést érintheti. Nehéz időszak következik, kétjegyű számnak megfelelő elvonással számolok, ami azt jelenti, az eddiginél is takarékosabban kell élnünk és talán lesz némi szerencsénk azzal, hogy a falu körülbelül 20 milliós megtakarítása mellett minimális a hitelünk.

Tápszentmiklós a tavalyihoz hasonlítva idén 6 millió forinttal kevesebb központi támogatással számol. A község az előremenekülés politikáját választva, először az iskola megmentéséért tett hathatós lépéseket, most pedig a Kovács József vezette testület a település helyi sajátosságait figyelembe véve dolgozza ki a túlélés stratégiáját.

– Nem értek egyet azzal, hogy már az év elején temetni kell az önkormányzatokat – nyilatkozta megkeresésünkre Kovács József. – Az sem igaz, hogy csődbe megy a települések kétharmada. Kezelni kell a helyzetet, azaz meg kell vizsgálni, miből fedezhetjük a kieső forrásokat, a hiányt. Ha a folyamatos siránkozások helyett gondolkodunk, cselekedünk és ha kell, bátran vállalunk némi kockázatot, túléljük az országra zúduló válságot és bízhatunk a lassú kilábalásban. Össze kell fogni, a különböző feladatokat együtt, társulásokba csoportosulva kell ellátni. Ez a jövő.

Észre kell venni, hogy az ország azért került ilyen helyzetbe, mert az önkormányzatok egyedül akarták fenntartani intézményeiket, presztízskérdést csináltak abból, hogy egy esetleges társulás esetén hol legyen a központ.

Tápszentmiklós – megelőzve a válságot – már tavaly lépett, s családtelepítési programjával mindenki nyert. A körjegyzőség társulásában három község 8 millió forintot kap a működtetésre. Igaz, ez 2,7 millió forinttal kevesebb a tavalyinál, de a túléléshez talán elég lesz.

– Óvatos tervezés, takarékos gazdálkodás jellemzi a költségvetésünket – mondta el lapunk érdeklődésére Lendvai Ivánné, Kunsziget polgármestere. – A bevételek egy része állami normatíva, illetve a személyi jövedelemadóból és az iparűzési adóból befolyó összeg. A bevételeket az eddiginél alacsonyabbra tervezzük és ehhez arányosan próbáljuk tervezni a kiadási oldalt. Törekszünk arra, hogy a bevételből valamennyi megmaradjon, emellett viszont a szolgáltatások színvonala ne csökkenjen, gondolok például a gyermekek étkeztetési és egyéb juttatásaira.

Kunsziget polgármestere hozzátette még: takarékos energiafelhasználásra kötelezték az intézményeket, s folyamatosan egyeztetnek az ipari üzemek vezetőivel az álláshelyek megtartásáért. Mindkét üzem rendkívül humánusan kezeli ezt a témát, inkább kevesebb órában, de megtartják a törzsállományt. Kunsziget gazdálkodása stabil, a falunak több év takarékos gazdálkodásának köszönhetően nincs hitele. A fejlesztésekre pályázatokból futhatja, jelenleg is hat pályázatuk vár elbírálásra.

Olvasóink írták

  • 6. szekek 2009. január 28. 15:12
    „Kedves Eva!Jobban jártál volna, ha nem szólsz hozzá, mert így csak magadra haragítod a hozzászólókat.(Neked biztos itthon is nagyon jó)
    Egyébként szerintem ilyen hatalmas válságban és munkanélküliségben nem kellene hergelni a népet ilyen gépkocsibeszerzésekkel.Biztos lett volna rá mód, hogy visszalépjenek a beszerzéstől.
    Egyébként az egészet pofátlannak és vérlázítónak tartom.Van aki éhen hal, vagy megfagy az utcán, esetleg a saját házában.Mindenhonnan az folyik, hogy össze kell húznunk magunkat, ezek meg új kocsikat vesznek.Persze nem azért, mert a régi már nem felelne meg a céljaiknak, csak így sokkal flancosabb.A népet meg leszarják, hogy háborognak, majd abbahagyják.”
  • 5. Kami45 2009. január 27. 20:03
    „Eva-" A polgármesterek meg felelősek!"
    Szokásos szoci duma, mindenki felelős, csak mi nem? Ki szedi el az önkormányzatoktól a pénzt? Szerinted a polgármester?”
  • 4. k 2009. január 27. 19:28
    „Kedves Eva !

    / http://www.blikk.hu/aktualis/miniszter-ur-ez-igy-rendben-van-133025.html /

    "A minisztérium korábban azzal védekezett, hogy még a válság előtt, augusztusban szerezték be a kocsit. Ez azonban nem állja meg a helyét: bár az autóra vonatkozó ajánlati felhívás szeptember 1-jén jelent meg a közbeszerzési értesítőben, magát a szerződést csak október 10-én kötötték meg, napokkal azután, miután a válság elérte Magyarországot, és a tőzsde zuhanásba kezdett.

    A kiírás említést sem tesz a Pénzügyminisztériumról, abban kifejezetten az szerepel, hogy a VPOP számára vásárolják a kocsikat. Veres János a vásárlással kapcsolatosan hozzátette: új autója jó vétel volt, mivel kétharmados áron jutottak hozzá: ezek szerint a VPOP-n keresztül 14 milliót fizettek ki a 21 milliós kocsiért. A VPOP-n azt mondták: csak a PM nyilatkozhat a beszerzésről. "”
  • 3. Eva- 2009. január 27. 18:50
    „1-hez!
    A kocsi a közbeszerzési eljárás keretében volt megrendelve a biztonsági szabályoknak megfelelően, emiatt aztán leállítani sem lehetett--elhalasztani sem+
    Szabály kötötte.

    2-höz!
    Mert szerinted külföldön jobb??

    A polgármesterek meg felelősek!”
  • 2. rivotril2mg 2009. január 27. 18:21
    „ennél jobban nem lehet össze huzni a nadrágot, nem tudom mit akarnak de egyszer majd az üres országban találják magukat ezek a patkányok, akinek van esze az menekül innen külföldre.”
  • 1. k 2009. január 27. 17:37
    „"Mindenütt összébb húzzák a nadrágszíjat"...?

    " A pofátlanság netovábbja! Úgy látszik, a korábbi fogadkozás ellenére mégsem akaródzik a nadrágszíját meghúznia a kormánynak, a szociális kiadások lefaragása mellett maguktól nem tagadják meg a luxust a vezetők."
    "Veres János pénzügyminiszter vadiúj, 14 millió forintba kerülő Audi A6-os gépkocsit használhat a válság közepén: a kocsin nem spóroltak, a 3 ezer köbcentis motor mellé extra felszereltség dukált."
    / http://www.blikk.hu/aktualis/vamosok-vettek-veresnek-verdat-132848.html /”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtiltanák a dohányzást a játszótereken

Győr - A Fidelitas győri szervezete kezdeményezi a dohányzás betiltását a játszótereken –… Tovább olvasom