A kétszintes, új funkciókkal és helyiségekkel bővült mikrotérségi óvodaközpontot ünnepélyesen szeptember második felében nyitották meg.
A gönyűi Kék Duna Óvoda öt csoportjába 126 gyermek jár, akik szeptemberben már egy teljesen megújult intézményt vehettek birtokba.
Mint korábban hírül adtuk,
2010 nyarán megkezdődött a teljes átalakítás, emeletráépítéssel. Az intézmény a mikrotérség sajátos nevelési igényű gyermekeinek integrációját is vállalta, ehhez speciális fejlesztőszobát alakítottak ki.
 |
| A gönyűi Kék Duna Óvoda összes tervezett fejlesztése megvalósult a szeptemberi átadásig. Fotó: B. Z. |
A megnyitón részt vett
Kara Ákos országgyűlési képviselő,
Balogh József, a támogatásról döntő RFT korábbi elnöke és Kovácsné dr. habil.
Németh Mária, az NYME Neveléstudományi Intézet igazgatója. A beruházás végösszegéhez az önkormányzat a 85 milliós támogatás tízszázalékos önrésze mellett a további szükséges 22 millió forintot is biztosította – tudtuk meg
Major Gábor polgármestertől.
– A beruházásban minden tervünk megvalósult – mondta el portálunknak
Hengster Zsuzsanna óvodavezető. Az emeleti nagy tornaszoba, a kiskonyha, az asztmás panaszokat enyhítő himalájai sószoba és főként az NYME Neveléstudományi Intézet hallgatóinak gyakorlati terepet nyújtó monitoringhelyiség nagy előrelépést jelent. Az utóbbi segítségével a pedagógusok, hallgatók a gyermekek zavarása nélkül követhetik a sajátos nevelési igényű gyermekek integrációját, illetve a másik oldalon a fejlesztőpedagógusok, a logopédus munkáját, a balettfoglalkozásokat.
Sikerült az automata locsolórendszeres ˝miniarborétum˝ kialakítása is, ahol az erdőpedagógiai foglalkozások nagy része zajlik. A kicsiket környezet-, egészség- és viselkedéskultúrára oktatják, egyebek közt a falusi porták, az állatvilág, a népszokások és jeles napok, a táplálkozás és a mozgás összefüggéseinek feltárásával, játékos foglalkozásokkal.