Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Minden kilencedik bűnöző megyén kívülről érkezik

Minden kilencedik bűncselekményt a megyén kívülről érkező bűnözők követtek el tavaly Győr-Moson-Sopronban - mondta Szabadfi Árpád dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány évértékelő sajtótájékoztatóján szerdán.

Az e csoportba tartozók 23 százalékát román, 21 százalékát szlovák állampolgárok alkotják, akik jellemzően vagyon elleni cselekményeket követtek el. Az osztrák bűnelkövetők - akik aránya e körben 19 százalék - jellemzően ittasan vezettek vagy közúti balesetet okoztak.

A vagyon elleni bűncselekmények elkövetői között szép számmal vannak Észak- vagy Kelet-Magyarországról érkezők - tette hozzá a főkapitány.

Kitért arra, hogy rányomta a bélyegét a statisztikára a gazdasági válság: a lopások száma tizedével nőtt. A bűncselekmények közül tavaly 476-ot visszaeső követett el, 997-et pedig bűnismétlő; az előbbi 87, az utóbbi 35 százalékos emelkedést jelent. A dandártábornok szólt arról is: néhány bűnelkövetőt "már várnak" Győrben, hiszen tudják, hogy ők ott fogják folytatni a bűnözést, ahol elfogásuk előtt abbahagyták.

"Egyre kevesebben térnek az elkövetők közül jó útra" - jegyezte meg Szabadfi Árpád, utalva ezzel arra, hogy míg 2008-ban 3147, adddig tavaly 2647 büntetlen előéletű elkövetővel szemben jártak el.

Megjegyezte: a bűncselekmények száma nem csökkent, továbbra is 14 ezer alatt van, több viszont a rablás, a korábbi 76 helyett 95 fordult elő, és megszaporodtak a fegyverrel elkövetett cselekmények is.

Olvasóink írták

  • 2. Csetneky 2010. március 05. 20:32
    „1-es

    Tudod, mi a legjobb bűnmegelőzés? Ha megfogják a tettest és becsukják a börtönbe. Amíg benn van, csak a többieket szórakoztatja, bennünket nem.

    Azért arra kíváncsi lennék, mit mutatna a valós statisztika, ha nem kozmetikáznák.”
  • 1. info2009* 2010. március 03. 22:14
    „Talan itt az ideje, hogy beinduljon a bun-MEGELOZES???
    Polgarorseg minden telepulesen ejjel nappal, tobb igazoltatas, kamerak stb.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A fűtéskorszerűsítés támogatása is téma lesz a közgyűlésen

"Az ÖKO-pályázat, azaz a panelkorszerűsítés jelenlegi 15 százalékos önkormányzati támogatása helyett… Tovább olvasom