Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Milyen kép él a hírekben a városokról?

Magyarország - Mely hazai városoknak sikerült a legkedvezőbb képet kialakítani magukról az országos nyilvánosságban? – erre a kérdésre kereste a választ az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő kutatása az országos médiában 2006 októbere és 2007 októbere között megjelent hírek, valamint a települések honlapja alapján.

Győrt és Sopront sok riválisa megelőzi, Óvár, Kapuvár, Csorna alig látszik

 Az adatokból összeállított listákat és az elemzést nemrégiben tették közzé. Kiderült: sem Győr, sem Sopron nem tudta igazán jól eladni magát, Mosonmagyaróvár, Kapuvár és Csorna pedig alig-alig látszik. A két legnagyobb település egyszerre jól és rosszul szerepelt. A megyeszékhely a hatodik helyet szerezte meg a 23 megyei jogú város között, de úgy, hogy valamennyi riválisa mögött alaposan lemaradt. A kutatók ugyanakkor nem írnak róla negatívumot. Megemlítik, hogy a város leginkább a kereskedelmi televíziók képernyőin „hódított" helyi rendezvényeivel, fesztiváljaival.

Az anyagban a városi honlapok közül a legnagyobb dicséretet győri portál (www.gyor.hu) kapja, amely „példát állít arra, hogyan kell egy informatív, áttekinthető, kulturális élettől pezsgő, igazi nagyvárosi portálnak kinéznie".

Sopront ugyanezen a listán a 10. helyre sorolták. „Híreinek döntő többsége helyi szervezésű, de gyakran országos jelentőségű fesztivál és program: VOLT Fesztivál, madárijesztő-kiállítás, Liszt Ferenc Fesztivál, Gasztronapok. Egyenletesen dinamikus, élettel teli, sikeres város képe jelenik meg" – jegyzik meg a kutatók, majd hozzáteszik: a település ugyanakkor kevés önálló, országos hírrel tudott szolgálni és helyi kezdeményezéseinek mennyisége is elmarad az élbolyba tartozók szintjétől.

Az Image Factory és az Observer külön listát készített a 20 ezer lakosúnál népesebb, nem megyei jogú városokból, valamint a 10–20 ezer lelkesekből. Az előbbi összevetésben Mosonmagyaróvár 49 település közül a 28. lett. Az utóbbi lajstromban 67 „indulóból" Kapuvár a 37., Csorna a 38. helyet érte el. Kapuvárról a kutatók kifejtik, hogy a vele kapcsolatos hírek a Hany Istók-szobor felállításáról szóltak. „Az irodalmi turizmus is lehet egy út egy város számára: a helyi kultúrházat, művelődési központot fel lehet használni irodalmi felolvasóestek, konferenciák, írótáborok szervezésére, ugyanígy iskolák számára komplett programokat lehet kiajánlani. Kapuvár esetében nem látható, hogy élnének ezzel a lehetőséggel."

Miskolc, Siófok és Balatonfüred nyert

A kutatás megállapítása szerint a vizsgált egy évben a megyei jogú városok között Miskolc, a nagyvárosok között Siófok, a kisvárosok között Balatonfüred imázsa volt a legvonzóbb. A toplista abszolút első helyét Siófok szerezte meg 126 ponttal. „Miskolc a sikeres átpozicionálás iskolapéldája. Kitartó kommunikációs munkával igyekeznek átformálni az iparváros megörökölt képét oktatási, kulturális és fesztiválvárossá" – olvasható az elemzésben. Siófok „szerencsés lehetőségeit jól használta ki: folyamatosan hangsúlyozta kiváló turisztikai adottságait, de a turistaszezonon kívüli rendezvényeivel is fókuszba tudott kerülni". Balatonfüred Siófoknál visszafogottabban kommunikált, azonban egységesen tudta sugározni a nyilvánosság számára a békés, nyugodt, színvonalas pihenést nyújtó üdülőközpont imázsát.



 














A kutatás módszertana

A kutatás a tízezer lakos feletti népességszámú magyarországi városok imázsát vizsgálta. Az országos médiában 2006. október 1. és 2007. október 31. között megjelent, az Observer Budapest Médiafigyelő adatbázisában fellelhető sajtóhíreket gyűjtötték és rendszerezték, de bevonták a vizsgálat körébe az adott települések honlapját is. A rendelkezésre álló adatbázis alapján mennyiségi és minőségi szempontok szerint osztályozták a híreket, illetve értékelték a honlapokat, majd az így kapott eredményeket szisztematikus és egységes rendszer segítségével pontozták. A városokról kialakított képet  befolyásolta, hogy hány önálló kezdeményezéssel, milyen kreatív ötletekkel,  intenzív hírgerjesztéssel, milyen minőségű hírekkel, illetve egyidejűleg hány médiacsatornát mozgósítva volt képes megszólítani a nyilvánosságot.




Olvasóink írták

  • 1. elemérné nyul béke u 60 2008. június 03. 01:27
    „miota nagyvaros siófok és kisvaros füred? az atyaszűzjézusat nekijje ödönnek!mit irsz váze?
    de mögujaznam az összes kiscsibet a parton.
    me glibat is tömník:P”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Euró: sokan és többet váltanak

Győr-Moson-Sopron - A magyarok köszönik az erős forintot és még mindig vásárolják az eurót: jóval… Tovább olvasom