Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Milliós segítség a csapások után egy bőnyi családnak

Több mint egymillió forint gyűlt össze a Nyugat-magyarországi Egyetem belső gyűjtésén. A pénzt nem akarták szétaprózni, így egyetlen bőnyi árvízkárosult család kapta.

˝Öt éve egyre csak kapom a csapásokat˝ – mondta portálunknak szombati ottjártunkkor a bőnyi Tóth Zoltán. A győri Kravtex kft.-nél karosszérialakatosként dolgozó férfi előbb hirtelen elveszítette 38 éves feleségét, aki agyvérzésben hunyt el. Három, most 20, 18 és 13 éves gyermekkel maradt egyedül. Azóta kiderült, hogy lisztérzékenységben szenved, május közepén pedig a megáradt Cuhai-Bakony-ér öntötte el 1989-ben épült családi házát.

˝Teljesen váratlanul történt, mert előtte az udvar sem állt soha vízben. Még gumicsizmánk sem volt. Másfél méter magasan homokzsákokkal vettük körbe a hátsó ajtót, és a nagyfiammal mertük belülről a vizet hajnalig, amíg csak bírtuk. Aztán fel kellett adnunk. Úgy éreztük, minden elveszett˝ – emlékszik vissza a másfél hónappal ezelőtti eseményekre. Azóta édesanyjánál élnek, aki szintén a Béke utcában lakik, de valamivel magasabb részen.

Az adományt dr. Faragó Sándor adta át a három gyermekét egyedül nevelő Tóth Zoltánnak. (A rektorról szóló írásunk a 6. oldalon.) Fotó: Bertleff András
Az adományt dr. Faragó Sándor adta át a három gyermekét egyedül nevelő Tóth Zoltánnak. (A rektorról szóló írásunk a 6. oldalon.) Fotó: Bertleff András

A második árhullámot szerencsére már meg tudták fogni az udvar végénél, de a ház egyes részei jó darabig méteres, másutt 20–30 centiméteres vízben álltak. Károk nemcsak az épületben, hanem a kertben is keletkeztek, az árhullám ugyanis elvitte a termést, és már a gyümölcsfák is betegeskednek.

Másfél méter magasan omokzsákokkal vettük körbe a hátsó ajtót, és a nagyfiammal mertük belülről a vizet hajnalig, amíg csak bírtuk. Aztán fel kellett adnunk - mondta Tóth Zoltán.
A család nem tétlenkedett az elmúlt hetekben: a helyiségeket újrabetonozták, járólapokat fektettek le, vakoltak, csempéztek; amit tudtak, saját erejükből. Biztosításuk van, de a segítség így is elkél – és szombaton meg is érkezett. Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora és dr. Székely Csaba, az univerzitás közgazdaság-tudományi karának dékánja 1,3 millió forintos adományt hozott.

A rektor, mielőtt átadta volna a támogatást igazoló okiratot, elmondta: az egyetemen sokan igyekeztek segíteni az árvízkárosultakon, így adtak pénzt a Vöröskeresztnek, egyházi és civil karitatív szervezeteknek, a professzorok pedig a Magyar Tudományos Akadémián keresztül is támogatást nyújtottak. Emellett úgy gondolták, az intézményben belső gyűjtést rendeznek, és mivel nemcsak Borsodban, hanem a megyében is van probléma, a 198 ember által összeadott 1,3 millió forinttal egyetlen bőnyi család helyzetén akartak könnyíteni.

Olvasóink írták

  • 2. máris 2010. július 07. 10:06
    „BRAVÓ REKTOR ÚR!!!”
  • 1. mr_akkush 2010. július 05. 11:06
    „Kitartás!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szénné égett egy autó Lázi határában

Kigyulladt majd teljesen kiégett egy Opel Corsa típusú személyautó a tápszentmiklósi bekötőúttól 500… Tovább olvasom