Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

Milliárdos kölcsön a győri utakra

38 út, híd és kereszteződés 1 milliárd 598 millió forint értékű felújítására vesz fel kölcsönt a város.

Egymást túllicitálva értettek egyet a képviselők a csütörtöki közgyűlésen azzal, hogy a győri önkormányzat a következő időszakban jelentős pénzt fordítson az utak javítására, abban azonban már voltak nézetkülönbségek, hogy a program hitelből valósuljon-e meg, vagy sem. A testület elé került előterjesztésben az szerepelt: 38 út, híd és kereszteződés 1 milliárd 598 millió forint értékű, 2006 és 2008 közötti felújítására kölcsönt vegyen fel a város. Balogh József négy érvet hozott fel emellett. Egy: minden győri közvélemény-kutatásban a közlekedési feltételek jobbítása szerepel az igénylista első helyén. Kettő: az önkormányzat hitelképessége jó. Egymást túllicitálva értettek egyet a képviselők a közgyűlésen azzal, hogy a győri önkormányzat a következő időszakban jelentős pénzt fordítson az utak javítására, abban azonban már voltak nézetkülönbségek, hogy a program hitelből valósuljon-e meg, vagy sem. A testület elé került előterjesztésben az szerepelt: 38 út, híd és kereszteződés

A felújítandó utak, utcák - Kattintson a képre!
Balogh József polgármester harmadik érve az útfelújítási program mellett az volt, hogy az önkormányzat adóssága ezzel épphogy meghaladja majd a 7 milliárd forintot, ami megfelel a hasonló nagyságú városok átlagának. A negyedik: Győrt sokszor ki akarják húzni a támogatási programokból, mert túl jó helyzetben van, és ez súlyos anyagi hátrányokat jelent. „Időnként tömény irigységnek és ellenszenvnek vagyunk kitéve" – tette hozzá.

Eredics Imre alpolgármester úgy vélte: új filozófia meghonosításáról van szó, amikor kátyúzások helyett érdemi javításokra költenek pénzt. Németh Zoltán jobboldali frakcióvezető azt kérte, a programot 2007-ig fejezzék be. Graffelner Kálmán (SZDSZ) és Bárány István (Pro Urbe) azt indítványozta, a határidő 2006 legyen. A határozatba végül az került: „lehetőleg 2006-ban, de legkésőbb 2008-ig".

A közgyűlés 32 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a programot. A testület többsége jóváhagyta azt is, hogy a fedezetet hitel jelentse, de ezt a jobboldal nem támogatta. (Az ábrán az érintett útszakaszokat, hidakat, kereszteződéseket tüntettük fel. A * jellel azokat a tételeket jelöltük, amelyek nem szerepelnek a térképen.)

A képviselők jóváhagyták a szervezeti és működési szabályzat módosítását is. A legnagyobb változás, hogy október 1-jétől a városépítési iroda mellett önállóan működik a főépítészi, valamint az építéshatósági iroda. A testület 150 millió forinttal megemelte a panelépületek rekonstrukciójára szánt pénzt, ami fedezetet nyújt a már benyújtott 34 pályázatra. Ez 1479 lakás energiatakarékossági felújítását jelentheti.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrság a testvértelepülésének segített

Győrság testvértelepülését, Székelyszentléleket is súlyosan érintette az árvíz – a faluban sok… Tovább olvasom