Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Mikor startolhat a Petz-kórház milliárdos fejlesztése Győrben?

A kisalfold.hu információi szerint május közepére, végére eldől, hogy útjára indulhat-e a 11 milliárdos kórházfejlesztés a Petzben, vagy második fordulót kell kiírni a közbeszerzésre.

Mint ismert, érvénytelen lett a Petz-kórházra kiírt 8,3 milliárdos közbeszerzés első fordulója.

A február közepén kihirdetett közbeszerzésen a legolcsóbb ajánlatot tevő jelentkező, a "S+K 2011" Konzorcium (STRABAG+Közgép) is közel 800 millióval többért vállalta volna a munkát, mint amennyi a megye rendelkezésére áll.

(A 11,3 milliárd forintos összköltségű tenderre egyébként három konzorciumtól érkezett ajánlat: a már említett "páros" mellett, a ZÁÉV-Hérosz Konzorcium és Porr-ARCADOM Konzorcium is beadta pályázatát, de egyik sem volt érvényes.)

A kisalfold.hu Szakács Imrétől, a megyei közgyűlés elnökétől megtudta: "a közbeszerzési törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az ajánlattevő és az érvényes pályázatot benyújtó konzorcium további tárgyalásokat folytasson".

Szakács Imre
Szakács Imre


"Jelenleg zajlanak ezek a megbeszélések, s bízom benne, hogy sikerül az álláspontokat annyira közelíteni egymáshoz, miszerint kompromisszum születhessen" - tette hozzá Szakács Imre.

Arra a felvetésünkre, hogy mikorra várható ezeknek a tárgyalásoknak a vége, Szakács Imre úgy válaszolt: "május közepére, végére el fog dőlni ez a kérdés".

Ha nem sikerül a megyének és a "S+K 2011" konzorciumnak megegyeznie, akkor a közbeszerzési törvény értelmében második fordulót kell kiírni a tenderre.


A megyei közgyűlés április 22-i üléséről itt találják tudósításunkat!


Út a 21. századba: a Petz-kórház fejlesztése a látványterveken.
Út a 21. századba: a Petz-kórház fejlesztése a látványterveken.


Ide kattintva olvashat a Petz-kórház fejlesztéséről!

Olvasóink írták

  • 9. ndf 2011. április 28. 17:43
    „ja, a Közgép Simicska pénzmosó cége, a Strabag meg az egyik legbefolyásosabb osztrák bűnbanda. lesz ebből 15 mrd is, mire elkészült, 1 mrd Viktornak, egy 1 mrd a kis Lajosnak, 1 mrd Közgép feltőkésítésre, 5 mrd Strabagnak, a maradékból meg felhúznak valami holnap összeomló sz*rhegyet tufából meg hungarocellből :) jó ez persze vicc, de hogy felüláraznak, az ziher.”
  • 8. hapala 2011. április 23. 11:47
    „3, Infamous / lehet hogy naiv vagyok, de lehet ilyen ma Magyarországon és itt Győrben ?

    tragikus lenne ......”
  • 7. Hedon 2011. április 22. 15:25
    „# 3. Infamous

    Véletlen vagy nem de ugyanezt hallottam Én is.
    A Közgép az egyetemi kifizetésekkel már fogva van.
    Most egy pesti céget kell még jobb belátásra bírni.
    Hírek szerint Ők egy Mrd-val olcsóbbak voltak mint a K+S
    és nem akarnak elállni a fellebezéstől. Ráadásul Őket
    nehéznek tűnik befenyíteni.”
  • 6. Bo9903 2011. április 22. 13:55
    „Ja és hogy a Strabagé a buli? hát persze, hisz gengszterbanda.”
  • 5. Bo9903 2011. április 22. 13:53
    „Közgép nevű cég volt a régi Orbán éra alatt is, hatalmas érdekeltsége volt neki benne... a Közgép egy pénzmosó cég volt.... fiktív számlák ide, meg oda, meg amoda... (Dr. Kende Péter Igazi Orbán c. könyvéből)”
  • 4. blise 2011. április 22. 13:43
    „Mivel gondolom a pénz jó része eu-s, ezért a határidők nem lényegtelenek..., lesz itt kompromisszum, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon”
  • 3. Infamous 2011. április 22. 13:36
    „a Strabag-é a buli, már rég le van játszva. a másik kettő pályázót befenyítették...ennyi...”
  • 2. annobon 2011. április 22. 13:28
    „A címben feltett kérdésre nagyon egyszerű a válasz: Majd akkor, ha már minden érdekelt teletömte a zsebeit repipénzekkel! Ennyi...”
  • 1. Bo9903 2011. április 22. 13:19
    „Nem fog itt semmi elkezdődni. Még sokat kell ahhoz mutyizni, hogy egyáltalán az első kapavágáshoz még el kell telnie 10 évnek....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vonattal ütközött egy autó Ikrénynél - fotók!

Vonattal ütközött egy személyautó péntek délelőtt a Győrhöz közeli Ikrénynél, egy vasúti… Tovább olvasom