Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Míg imádkoztak, disznóbelet öntöttek az autóikra Győr-Újvárosban

Három autó tetejére tetemes mennyiségű disznóbelet szórtak ismeretlenek - mindezt akkorra időzítették, amikor a Sekina Gyülekezet szokásos hétfői istentiszteletét tartotta.

21 óra 02 perc - Förtelmes a szag is, amely terjeng 

Miért tették ezt?! Milyen mocskos dolog ez! - mondják a művelődési házból kilépve a hívők az istentisztelet után. Sokan szinte azonnal az autóikba ülnek - ha tiszták maradtak -, s mennek is. Mások hangosan ecsetelik a látottakat, van, aki a mobiljával fényképez.

Az egyik autó teteje be is horpadt, ehhez rendőrségi helyszínelőt is várnak.

A legszélső autót elkezdték megtisztítani a mocsoktól egy ciroksöprűvel. Förtelmes a szag is, amely terjeng.

A többit is tisztítják. A megsérült autó tulajdonosa budapesti, ő már menne haza a zenészekkel, akiket hozott. Ebből viszont arra lehet következtetni, hogy az elkövetők találomra szórták a disznóbelet az autókra, valószínűleg mindegy volt, hogy melyikre.
 
Figyelem, undort keltő, sokkoló képek itt!

Ez személyes? Vagy azért, mert cigányok vagyunk? Vagy az istentisztelet miatt..? Természetes, hogy ez a téma.

Ehhez három ember legalább kellett: egy, aki vezet, s kettő, aki dobja. S nem gyenge gyerekek! - szövik tovább a látottakat. 

A szomszédban kocsma van, ott azt mondják, nem láttak semmit.

Lassan mindenki elmegy, van, aki még vödörrel megpróbálja a szélvédőjét lemosni. 

 
A Sekina Gyülekezet bejegyzett magyarországi egyház, vezetője Barna Gyula lelkipásztor. Nagy részben magyarországi keresztény cigányokból áll.

A közösség egy pünkösdi-karizmatikus evangélista hittérítő (Franz Warde) tevékenységének hatására alakult 1991 novemberében. Kezdetben a tagok az Evangéliumi Pünkösdi Közösségben [1] alkottak gyülekezetet a ma is használatos Sekina Gyülekezet néven.

A kis közösség a kilencvenes évek derekán függetlenítette magát az anyaegyháztól, megalakult a független Sekina Gyülekezet. Gyülekezetük vagy házicsoportjuk működik Budapesten, Esztergomban, Komáromban, Győrött, Tatán és Almásfüzitőn. [Forrás: wikipédia]



20 óra 03 perc - Azt mondják, sejtik, kik tehették, de egyelőre nem mondják meg

Három autó tetejére tetemes mennyiségű disznóbelet szórtak ismeretlenek - mindezt akkorra időzítették, amikor a Sekina Gyülekezet szokásos hétfői istentiszteletét tartotta.

A rendőrség már a helyszínen van, hamarosan véget ér az istentisztelet is. A szertartáson most is mintegy félszázan vesznek részt, zömében roma állampolgárok. Az utcán azok állnak, akiknek az autóját förtelmesen összerondították az ismeretlen elkövetők. Azt mondják, sejtik, kik tehették, de egyelőre nem mondják meg. Feszült a hangulat.

Az istentisztelet végét várjuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beszakadt a jég alattuk: már kiengedték a srácokat a kórházból

Hétfőn délelőtt hazaengedték azt a két fiút a Petz-kórházból, akik alatt szombaton beszakadt az… Tovább olvasom