Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Mielőbb csatorna kell a szennyvíznek! - veszélyben a révfalui ivóvízbázis

Győr-Sárás - Több mint 150 háztartás szennyvize terheli az évekkel ezelőtt még hétvégi kertes övezet talaját, ami veszélyt jelenthet a révfalui ivóvízbázisra is.

Az önkormányzat illetékese úgy nyilatkozott: megoldásként idén elkészül a csatornázás első, jövőre a második üteme.

Nem jelentett különös gondot a szennyvíz Sáráson addig, amíg a hétvégi kertek és házak tulajdonosai csak kertészkedni jártak oda. Miután öt-hat éve tömegesen költöztek ki oda a győriek, az övezet elveszítette korábbi jellegét. Mára a háromszáz telekből százötvenen olyan épület áll, amit állandó lakásként használnak.

– Ezek a háztartások egyre jobban terhelik szennyvízzel a területet, a némi túlzással tízméterenként így vagy úgy megépített emésztőgödrök napi rendszerességgel fogadják és gyakran ˝vezetik˝ a talajba négy-öt tagú családok nagy mennyiségű szennyvizét. Mivel a városrész a révfalui ivóvízbázison fekszik, a folyamat, a kemikáliák idővel veszélyt jelenthetnek annak biztonságára, tisztaságára is. Ezt nem lett volna szabad idáig nyújtani, a vízbázisra való tekintettel ezt egy uniós pályázattal már régen meg kellett volna oldania az önkormányzatnak – osztotta meg aggodalmát lapunkkal Kőszegi Szabolcs, aki két éve levelez, keres hivatalos segítséget azért, hogy Sáráson mielőbb megvalósuljon a csatornázás.

Kőszegi Szabolcs szerint a sárási szennyvízcsatornázást a vízbázis biztonsága miatt egy uniós pályázattal már régen meg kellett volna oldania az önkormányzatnak. Fotó: Krizsán Csaba
Kőszegi Szabolcs szerint a sárási szennyvízcsatornázást a vízbázis biztonsága miatt egy uniós pályázattal már régen meg kellett volna oldania az önkormányzatnak. Fotó: Krizsán Csaba

Miután öt-hat éve tömegesen költöztek ki oda a győriek, az övezet elveszítette korábbi jellegét. Mára a háromszáz telekből százötvenen olyan épület áll, amit állandó lakásként használnak.
– Nem lett volna szabad négy évvel ezelőtt a hétvégi kertes övezetet mindenféle szabályozás nélkül lakóövezetté nyilvánítani, vagyis tisztázni kellett volna, milyen feltételekkel lehet folytatni az építkezéseket – nyilatkozta érdeklődésünkre Ottófi Rudolf alpolgármester, a városrész képviselője. – A megoldást valóban a szennyvízcsatorna megépítése jelenti, amelyre a forrás rendelkezésünkre áll, és az első üteme idén, a második jövőre készül el.

Az ivóvízbázis biztonságával kapcsolatban megkérdeztük Tőke Lászlót, a Pannon-Víz zrt. elnök-vezérigazgatóját.

– A terület ugyan nem csatornázott, de az állandó jelleggel ott lakók és a hétvégiház-tulajdonosok kötelesek háztartási szennyvizüket zárt tárolóba vezetni, majd azt időnként erre jogosult vállalkozóval elszállíttatni. Vagyis elvileg nem juthat szennyező anyag a talajba. Mivel a terület valóban a révfalui vízbázis külső védőidomára esik, azért a csatornázást mielőbb célszerű megoldani. Azt viszont hangsúlyozni szeretném, hogy a vízbázis nincs közvetlen veszélyben.

Olvasóink írták

  • 5. Szakcsy 2010. május 17. 19:45
    „Az ivóvíz megóvása mindannyiunk közös érdeke. Nem akkor kell feleszmélni, amikor menyitjuk a csapot és a víz már emberi fogyasztásra nem alkalmas!!! Ha rendelkezésre áll a forrás, akkor minél előbb el kell kezdeni a megvalósítást. Jó lenne, ha nemcsak ELVILEG, hanem GYAKORLATILAG sem juthatna szennyező anyag az ívóvízünkbe!”
  • 4. janika 2010. május 16. 06:25
    „http://www.drv.hu/drv/drv_files/File/jogszabalyok/123_1997%20korm.rend.pdf
    Ezen a linken található adatok az egyetlen a három közül, de ez sem jelenti azt, hogy minden áron a lakosságot kell kizsebelni a szennyezés megszüntetésére. Persze a múlt dicső kormányaink és sleppjei nem is beszélve a tanácsadóiról szép keveset törödtek a lakósság anyaig helyzetével e téren. Azzal meg végképp nem, hogy a szennyezés forrásait tárják fel més szüntessék meg! Az üzlet az üzlet! A szennyező anyagok gyártása eladását és az ebből keletkező károkozása mind a kormányok és a felelősei okozzák!”
  • 3. gorcsevivan11 2010. május 15. 18:38
    „esthajnal és janika! Az tényleg úgy van, hogy a vélemény szabad, csak azt sose felejtsétek el, hogy az benneteket minősít. Szóval mielőtt véleményt alkotok bármiröl is, talán nem árt egy kicsit tájékozódni. Nem is szaporítanám tovább a szót, az alábbi linkeken mindent megtalálok. Azt csak remélni merem, hogy meg is értitek.
    A további hozzá szólókat is arra kérem, hogy előbb ezeket olvassák el.
    Üdv.: gorcsevivan
    http://www.edukovizig.hu/files/Gy%C5%91r-R%C3%A9vfalu.pdf
    http://www.drv.hu/drv/drv_files/File/jogszabalyok/123_1997%20korm.rend.pdf
    http://www.edukovizig.hu/files/V%C3%ADzb%C3%A1zis-v%C3%A9delem.pdf”
  • 2. janika 2010. május 15. 15:30
    „Persze, hogy a nagy Dunából kapják a vizet Győr város lakói Csak a csatorna maffia üzletközői buzgólkodnak állandóan a "talaj szennyezéssel"! Vannak akik beveszik még mindíg és igy ki is lehet zsebelni Őket a csatorna építési "kötelező" hozzájárulással, meg az állandó díj emelésekkel!”
  • 1. Esthajnal 2010. május 14. 12:35
    „menjetek onnan el lakni ha nem jó a viz”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tényői gyilkosság: még egy hónapig nyomoznak

Várhatóan egy hónapon belül lezárul a március közepi tényői családi tragédia nyomozása. Tovább olvasom