Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Mi 600 kirúgott embert, a munkaügyi központ 128-at számolt

Győr-Moson-Sopron megye - A munkaügyi központ szerint hivatalosan csupán 128 ember került utcára a gazdasági válság miatt. Utánajártunk, hol veszhet el a bürökráciában az általunk írt további 450 elbocsátott ember.

Megyénkben közel 600 ember vesztette már el a munkáját a pénzügyi válság miatt. Jelen állás szerint nem csupán a magánszektort, de állami szférát is érinti a munkahelyek megszűnése – írtuk "Közel 600 embert rúgtak már ki megyénkben" című cikkünkben.

Hivatalosan 128 ember került az utcára

Anyagunk végén megjegyeztük, hogy Rimányiné Somogyi Szilviát is megkérdeztük a témában.

Nos, ma megkaptuk a regionális munkaügyi központ főigazgató-helyettesének válaszát, mely szerint "Győr-Moson-Sopron megyében október hónaptól létszám-leépítési bejelentés két munkáltatótól érkezett, mely összesen 128 fő munkaviszonyának megszűnését vonja magával".

Ebből 61 ember a textiliparban, míg 67 fő az elektrotechnika területén vesztette el az állását.

Mik lehetnek a tetemes eltérés okai?

Rimányiné Somogyi Szilvia hozzátette: "előzetes szándékbejelentést három munkáltató tett még ebben az időszakban, ám ez még nem jelent konkrét leépítést, tapasztalataink szerint ezek részlegesen szoktak megvalósulni".

A munkaügyi központ és cikkünk számadatai között azért lehet komoly eltérés, mert mi olyan leépítéseket is lajstromba vettünk, amelyek gyakorlatilag késztények, de még nem kezdődtek el.

Ezen kívül az is gyarapítja a különbséget, hogy a munkaadóknak 30 fő alatti leépítésnél nincs törvényi bejelentési kötelezettsége a munkaügyi központ felé.

2620 szabad munka

Arra a kérdésünkre, hogy az elbocsátott embereknek milyen esélyük van új munkát találni, a regionális munkaügyi központ főigazgató-helyettese így felelt: "megyénkben jelenleg 2620 szabad álláshellyel várjuk a hozzánk forduló érdeklődőket".

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. Judytka 2008. november 20. 11:15
    „27
    Köszi!
    Már ott is hiba csúszott a számításba,mikor azt nyilatkozták,hogy2620 szabad álláshely van...Szívesen megnézném,hogy hol.”
  • 27. PrettyWoman 2008. november 20. 10:44
    „Judytka! Nálad a pont.
    Másikra reagálva! Szivesen odamennék én is dolgozni! Meg is kérdeztem, van-e felvétel, mire úgy néztek rám, mintha a szexuális szokásaik iránt érdeklődtem volna. Hogy hogy képzelem? Pedig láttam ott új arcokat, és érdekes, sehol nem volt megpályázva.
    Azt nyilván mi is tudjuk, abból lehet főzni, ami van. Tehát ők a lejelentett munkákat tudják kiközvetíteni. Ez eddig oké, ezt értelmes ember felfogja. Ami nem oké - szerintem - az az, hogy ha egyre kevesebb melót közvetítenek ide, akkor talán nem kéne ekkora apparáttal "dolgozni". Ergó: kisebb is elég lenne. Mindenhol leépítések vannak (iskolák, egészségügy - ahol életek múlnak), itt miért nincs? És így - ekkora állománnyal - nyilván még dühítőbb várakozni. Hiszen tudjuk, hogy sokan ülnek az asztalok mögött. Szóval nem kell félni, én holnap, ismétlem, holnap odamegyek dolgozni, ha van felvétel. A végzettségem bőven megvan hozzá. A mama, akihez tartozok, még nyomtatni sem tud a gépen, akkora ász. Mindig odahív valakit hogy segítsen neki. Azt hittem, ez a mai világban egy alapvető követelmény. És neki van állása, 13. havi fizetése, stb.”
  • 26. knifemaster 2008. november 19. 15:31
    „25#
    Csak olyan állásajánlatokat tud adni a munkaügyi központ amire lejelentik az igényt a munkáltatók.Ennyi.
    Ő nem fog az újságban bogarászni,mikor azt mindenki más is meg tudja csinálni.Az állásközvetítő cégek meg kiragasztgatják a faliújságra a sajá hírdetéseiket.

    A másik része a dolognak meg .....nem is tudom mit mondjak.. :D
    Fordítsuk meg,menjetek Ti oda oszt nyomjatok le egy műszakot.Mert kibicnek semmi sem drága.”
  • 25. Judytka 2008. november 19. 09:04
    „20
    Eljutott az agyig...De aki ott ül órákat,azt igencsak nem érdekli..sem a statisztika..sem a manuális adatbevitel.Mert ne felejtsük el,azért olyan is van,aki dolgozni szeretne.Két barátnőmet pl átképeztek,aztán ugyan úgy nem talált munkát.Gépészmérnöknek szintén nem tudtak ajánlani..túlképzett volt..aztán végül talált magának..nem a végzettségének megfelelőt.Annak kéne egyszer végigjárni ezt a munkahelykereső kálváriát,aki ott ül,és kiközvetít!”
  • 24. knifemaster 2008. november 18. 22:19
    „#23
    A feldolgozás lehet hogy gépes de az adatbevitel még mindíg manuális...bármilyen meglepő.
    Elárulnád,hogy milyen észt osztanak az asztal túloldaláról?Mivel kapcsolatban packáznak?
    Mit takar az a semmire várás?Ha sokalja valaki az időt oda lehet menni reggel 7-re is ám már, mint sokan mások teszik,hogy ne kelljen várni órákat.
    Meg esetleg annak is el kellene jutni az agyig,hogy nem 50- 100 emberről van szó naponta hanem jóval többről.
    Szeretem az ilyen ködösítő maszlagokat,a papír megbírja,csak szart sem ér. > :-]”
  • 23. Judytka 2008. november 17. 09:47
    „Nekem még van munkahelyem....de nagyon együtt tudok érezni azokkal,akik ilyen-olyan okok miatt utcára kerültek.Van, és volt is rá már példa a családomban..Akik a hivatalban(munkaügyi) ülnek,fogalmuk sincs arról,hogy milyen megalázó helyzet,ha valaki elveszti a munkáját..Ha véletlenül tudnak ajánlani valamit,100 an vannak egy helyre...packáznak velük..sok esetben válaszra sem méltatják az állás keresőt!Könnyű az íróasztal másik oldaláról osztani az észt,nekik csak statisztikai adat egy-egy ember..és ezt éreztetik is.(ráadásul téves adat...!!)
    Amúgy meg nem gondolom,hogy most mikor szinte mindenütt számítógépes feldolgozás van,mi a fenének ülnek ott annyian..és így is órákat kell várni a semmire..”
  • 22. Torrente 2008. november 17. 08:38
    „Kb. hat éve lettem hirtelen munkanélküli. Akkor én is bementem a Munkaügyi Központba. Több órás várakozás után bekerültem az ügyintéző hölgyhöz, aki kérdésemre, a hirdetőtáblán található cégről, "nem tudok róla semmit mondani, oda nem közvetítünk" volt a válasz. Fogtam magam és én jártam utána, telefon stb. Egy héten belül munkába állhattam! A mai napig ott vagyok! Véleményem szerint ezt a Hivatalt meg kellene szüntetni, mert arra amire létrehozták, alkalmatlanok! Kb. két éve bementem hozzájuk érdeklődni pár munkatársam számára a "Lépj egyet előre" programról (az interneten bukkantam rá).Most mondjam azt, hogy semmit sem tudtak róla? Hosszas tanakodás, kutakodás után, kaptam egy minisztériumi telefonszámot, ahol is a hölgy csodálkozott, hogy miért őt hívom, a Munkaügyi központhoz kellene fordulnom! Mondtam, hogy ott adták a telefonszámot! Enyhe csodálkozás után, ettől a hölgytől több segítséget kaptam, mint a központ munkatársaitól! Megkaptam tőle azoknak a szakmáknak, iskoláknak a listáját több megyére vonatkozólag, ahol folyamatban volt és működött ez a program.Ennek köszönhetően pár munkatársam be tudott iratkozni olyan továbbképzésre, aminek aztán hasznát is vette!”
  • 21. tnegabi 2008. november 17. 08:10
    „Hunikum!
    Hasonló a helyzetem! Én nem audis voltam, de engem is érvényes munkaszerződéssel küldtek el.
    61 ember textilipar, 67 elektrotechnika? Mi van az autóiparral és azokkal a cégekkel, akik alkatrészgyártással foglalkoztak az autóiparnak? Amiről a munkaügyi központ nem tud, az nincs is?????
    Tényleg jó lenne, ha a sajtó egy kicsit az audival is foglalkozna, mert bár itt "nincs leépítés" , érdekes módon mégis rengetegen már nem dolgozhatnak. Akik meg még dolgoznak heti 4, ill. 2 nap van munka! Tudom, a férjem is itt dolgozik!”
  • 20. knifemaster 2008. november 15. 21:30
    „#18
    Átképzést nem pont azért szoktak "alkalmazni"mert a meglévő szakmában nem,vagy nehézkesen lehet elhelyezkedni? Vicc.
    Mellesleg megjegyzem,hogy sikerült nekem is munkanélkülivé válnom,ellenben nem értek valamit.
    Milyen végzettsége lehet annak aki pl. 11 hónapja nem tud elhelyezkedni?”
  • 19. andy 2008. november 15. 20:13
    „A szabad álláslehetőség számát a munkaügyi központ részéről hatalmas túlzásnak érzem :(((
    Talán pont a központ "naprakész" statisztikája miatt képtelenek munkát ajánlani a hozzájuk forduló embereknek?? Voltam anno kb 5*, de alkalmanként, jó ha egy telefonszámot kaptam, melyet felhívva hallhattam, hogy már egy hónapja betöltötték az állást, stb... Épp ideje lenne működőképesen végezni feladatukat....”
  • 18. Rita-30 2008. november 15. 11:55
    „Pretty Women! valaki13!

    Teljesen igazatok van,és csak remélni tudom hogy ezeket a hozzászólásokat az illetékesek is elolvassák!
    Nekem októberben annyit mondtak a hivatalban (nem Győrben),"tessék visszajönni januárban,ha addig áll még ez a kóceráj".
    No comment,és 3 szakmával rendelkezem.
    Átképzésre meg nem vagyok jogosult mert van szakmám!!!!!”
  • 17. valaki13 2008. november 15. 10:01
    „Pretty Women!

    TÖKELETES BEMUTATÁSA ENNEK A TELJESEN FELESLEGES ( MERT TEHETETLEN és CSAK ÁLLAMKÖLTSÉGET JELENTŐ ) HIVATALNAK, AHOL NAGYON KEVÉS IQ-VAL és EQ-VAL IS LEHET DOLGOZNI (????) !!!!!”
  • 16. PrettyWoman 2008. november 15. 09:49
    „6. és 14.! Tökéletesen igazatok van. Én sajnos régóta munkanélküli vagyok és nagyon szégyellem, már nem is merem mondani senkinek. Attól félek, azt hiszik: én nem akarok dolgozni. Pedig MINDENT megteszek, hogy találjak munkát. Más megyékbe is elutazok, ha kell, még a költözést is vállalom. A munkaügyi kp. egyetlen egy állást nem tudott felajánlani nekem, amióta munkanélküli vagyok. Az állásinterjúk, amire eljutok, mind én hajtottam fel magamnak. Mégis úgy beszélnek az emberrel, mint a kutyával. Segélyt már rég nem kapok, de menni kell ilyen pofavizitekre időnként. Ami arra jó, hogy elüldögéljek a hivatalban másfél-két órát a szörnyű bűzben, meg elviseljem a tahó biztonsági őr stílusát, aki lassan talán meg is motoz bennünket. Csak azért vállalom ezt az egészet, mert így nem törölnek el, és csak akkor vagyok jogosult a startkártyára, ha regisztrált vagyok. Na mármost az az érzésem, hogy a munkáltatók nagy ívben tesznek a startkártyára.
    Ja! És hiába a 2600 szabad álláshely. De milyenek! Meg lehet nézni a honlapon. Én nem mehetek el se kovácsnak, se kőművesnek, mert 48 kilós nő vagyok. Bármilyen továbbképzést vállaltam volna, de semmit nem ajánlanak fel, mert hogy túlképzett vagyok. Angolból és PC tanfolyamból is csak kezdőre mehetnék. Ha középfokúm van, akkor már nem ajánlanak fel semmit. Varrótanfolyamot indítanak. De hova kell ma varrónő? A varrodai dolgozókat sem tudják kifizetni (nemrég volt is egy ilyen cikk).
    Egyébként néha az az érzésem, erre a hivatalra azért van szükség, hogy néhány fenékvakarónak állása legyen. Mert azon kívül, hogy beütik a pecsétet a kis könyvbe, semmit sem csinálnak. Szerintem automatizálni is lehetne ezt a munkát, mert semmi hasznuk nincs ezeknek az embereknek ott. És akkor legalább lehetne egy kicsit spórolni az adófizetők pénzén. Ja, és még egy! A múltkor láttam jó néhány új arcot benn a hivatalban, jórészt fiatalokat. Érdekes, sehol nem olvastam a pályázatot, hogy embert keresnének. Márpedig - mivel költségvetési intézményről van szó - kötelező lenne meghirdetni az álláshelyet, nem? Vagy oda is csak az ismerősöknek van esélyük bekerülni.”
  • 15. valaki13 2008. november 15. 09:11
    „A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal legfrissebb adatai szerint eddig több mint 2200 foglalkoztatottat érintettek az októberben bejelentett csoportos létszámleépítések.
    Ezt az elbocsátási hullámot leginkább a nyugat-dunántúli és az észak-alföldi régió érezte meg: e két térségből nagyjából 1800 dolgozó került utcára.

    MOST AKKOR MI VAN - MIRŐL BESZÉL A MUNKAÜGYI KÖZPONT EGYIK VEZETŐJE????”
  • 14. valaki13 2008. november 15. 08:48
    „A kormány számításai szerint a következő hónapokban körülbelül 30-70 ezer munkahely kerülhet veszélybe itthon a gazdasági válság miatt, annak alapján, hogy most heti 1000-1500 főt építenek le csoportosan a munkáltatók - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Gyurcsány Ferenc.

    EHHEZ MIT SZÓL A MUNKAÜGYI KÖZPONT!!!

    MILYEN ELŐKÉSZÜLETEKET TESZNEK A HELYZET KEZELÉSÉRE???

    (NEM KÉSZÜLNEK, MERT KÉPTELENEK ARRA, HOGY BÁRMIT IS TEGYENEK!!!)”
  • 13. Hunicum 2008. november 15. 08:42
    „Érdekes!
    Az Audiba dolgoztam külsősként. A válság miatt megszünt a munkaviszonyom. (Még jóval a szerződésem lejárta elött szóltak, hogy közös megegyezéssel bontsuk fel azt, különben pihenőnapokon leszek amíg érvényes a szerződésem. Arra persze egy kanyi se jár.)
    Sikerült találnom egy munkát, de csak decemberbe kezdhetek. Addíg nem akarok bejelentkezni a munkaügyi központba.
    Ennyit a statisztikáról tisztelt Rimányiné! Itt megjegyezném, hogy az ott dolgozók csak annyit mondanak, hogy nézzem meg a vasmmk honlapot, ott vannak a munkák. Cikis, hogy mikor felkerülnek, már rég beteltek...!”
  • 12. rusa 2008. november 14. 21:06
    „Javasolnám, hogy egy ilyen cikk megírása előtt legalább az alapvető jogszabályokról tájékozódjon a cikk írója (pl. Munka Törvénykönyve). A csoportos létszámleépítés szabályai - ami többek között bejelentési kötelezettséggel jár - nem csak 30 embertől, hanem már akár 10 ember elbocsátása esetén is alkalmazandó!”
  • 11. valaki13 2008. november 14. 18:50
    „Rita-30!!!

    NE ÉRDEKLŐDJ - MERT ÚGYSEM TUDJÁK!!!

    NEKEM 11 HÓNAPJA NEM TUDNAK ÁLLÁST AJÁNLANI!”
  • 10. Rita-30 2008. november 14. 17:21
    „Tisztelt Munkaügyi hivatal!
    Érdeklődnék, hogy merre találom azt a 2620db szabad állást mert október óta nem tudok elhelyezkedni.
    Én dolgozni szeretnék!!!!!”
  • 9. knifemaster 2008. november 14. 15:21
    „De hülye vagyok,kimaradt egy bekezdés,úgyhogy leírtam még egyszer amit a cikkben már leírtak.”
28 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Természeti csodák a megyében

Győr-Moson-Sopron megye - Csütörtökön a Kisalföld szerkesztőségében átadtuk "A megye hét természeti… Tovább olvasom