Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 21°C Még több cikk.

Mesterházy Győrben: szavazzon az Összefogásra, aki nem akar félni

Szocialistáktól, baloldaliaktól, demokratáktól soha, senkinek nem kellett félnie" - jelentette ki a politikus.


Szavazzon az Összefogásra, aki nem akar félni - bíztatta hallgatóságát hétfői győri fórumán Mesterházy Attila, a tömörülés miniszterelnök-jelöltje, az MSZP elnöke. 

 "Szocialistáktól, baloldaliaktól, demokratáktól az elmúlt 24 évben, bármikor voltunk is kormányon, soha, senkinek nem kellett félnie" - jelentette ki a politikus.

Mint mondta, nem kell foglalkozni azzal, mit mutatnak a közvélemény-kutatások, mert az emberek félnek megmondani a véleményüket. Ezért arra biztatta hallgatóságát, hogy a felméréseknél vallják magukat Fidesz-szavazónak, majd április 6-án húzzanak be egy "bazi nagy ikszet" az Összefogás és jelöltjei mögé, hogy megismétlődhessen a 2002-es példa, amikor az exit pollok által jelzett nyolcszázalékos előnye dacára elvesztette a választást a Fidesz.

"Egy olyan Magyar Köztársaságnak akarok a miniszterelnöke lenni, ahol nem csak a jelenlegi ellenzéki demokratikus erők szavazói érzik otthon magukat" - mondta Mesterházy Attila, hozzátéve, olyan kormányt akar, amellyel egy jobboldali konzervatív szavazó is békében tud élni, és nem akarják kirekeszteni a nemzet egészéből, hiszen "ennek az országnak nem harcra, hanem békességre van szüksége".

A politikus, akit a rendezvény helyszíne előtt 40-50 ellentüntető, bent őt felállva, tapsolva fogadó 400 fős hallgatóság várt, arról beszélt: érdekes, egyben "nagyon-nagyon mocskos" kampány lesz a mostani, amelyben "az ellenzék ellen tüntetnek a kormánypártiak", miközben pártjaiknak írásba foglalt programja sincs.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: a győriek nem kérnek a szocialisták reménytelen ígéreteiből

Az MSZP elnöke arról beszéljen, mit tud Simon Gábor külföldi számlán tartott százmillióiról mondta Németh Zoltán, győri Fidesz-alelnök. Tovább olvasom