Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Merre száll az abdai repülőgép? Az egykori épületben újra diszkó nyílik

Továbbra sem biztos, merre vezet az abdai IL-18-as útja, de az biztos, hogy szabadtéri megadiszkó nyitja meg kapuit az egykori épületben most hétvégén.


A kisalfold.hu tavaly november végén elsőként számolt be arról, hogy az abdai repülőgépet daruval "kiszabadították" fogságából, s elszállították az 1-es és 85-ös főút kereszteződésében több mint két évtizedet töltő IL-18-as repülőgépet.

December elején pedig múltidéző cikkben foglaltuk össze az IL-18-as történetét kezdve az utolsó repülésektől a megyénkben töltött több mint két évtizedig.


A tavaly év végén `kiszabadított´ abdai repülőgép - fotók: Kerozingőzös.hu.

Ebben az írásban úgy fogalmaztunk: az abdai repülőgép tulajdonosai szeretnék megőrizni az utókor számára és reményeik szerint tavaszra sikerül megtalálni azt a helyet, ahol méltóképp tudják bemutatni az IL-18-at.

A repülőgép megmentésére még honlapot is készítettek: az alapítvány bankszámlaszámára bárki utalhat kisebb-nagyobb adományokat.

Április végén ismét felszállt az abdai repülő - fotók: Tudósító.

Információnk szerint több verzió is felmerült "Ilonka" további sorsát illetően.

Többször szóba került, hogy az M1-es autópálya egyik Győr közeli pihenőjébe kerüljön gép, de úgy tudjuk, hogy szlovák vállalkozók is ajánlatot tettek az IL-18-as megvásárlására a közelmúltban, igaz, az abdai repülőgép tulajdonosa ezt visszautasította.

A rábapatonai Besenyő Kalandparkban is szívesen látták volna tavaly év végén az abdai gépmadarat, de ez az elképzelés időközben meghiúsult.

Az iho portál úgy tudja: az abdai repülőre riasztót kellett szerelni, mert november óta fémtolvajok többször "megkörnyékezték".

Ami biztos: a gépet daruval az Elvis-park főépületének udvarára emelték be április végén, s ameddig nem dől el a hogyan tovább kérdése, itt marad az IL 18-as.



Újra diszkó nyílik az abdai étterem egykori épületében

Az abdai repülőgép másodvirágzása során "Club Sky" névre keresztelt, karibi stílusú éttermet alakították ki, melynek táncparkettjén forró hangulatú, latin táncestéket rendeztek hétvégenként a 2000-es évek végén.

Az étterem egykori épületet jelentősen átalakították az utóbbi hónapokban, melynek oka: újra diszkó nyílik itt.

Az üzemeltetők Győr egyik közismert szórakozóhelyének, a Vertigónak a tulajdonosai.

A Mundo névre hallgató új diszkót nyitó bulija most szombaton, május 12-én lesz.

A kisalfold.hu a biztonságos közlekedést firtató kérdésére az új diszkó tulajdonosa úgy válaszolt: "természetesen mi is arra kérjük a fiatalokat, hogy mind a buli előtt, mind a buli után óvatosan közlekedjenek, s csak akkor üljenek autóba, ha nem fogyasztottak alkoholt.

Ennek megfelelően oda-vissza közlekedő buszjáratokat indítunk Győr belvárosa és Abda között hétvégenként, valamint egy taxitársasággal is megegyeztünk már".



Olvasóink írták

  • 14. Rbar 2012. május 12. 07:20
    „Hú de nagy lett a csend ezután a hsz után! Csak nem?”
  • 13. V-né 2012. május 11. 10:04
    „Kíváncsi vagyok, hogy a hatóság által előírt tűzi víz tárolót megoldották-e az illetékesek.
    Ha nem, akkor a szombat esti nyitást megejteni nem lehet!
    Arról van szó, hogy a töltőállomás tározója nem elég méretű egy esetleges oltáshoz, az abban tárolt víz mennyisége nem elegendő a biztonságos mentéshez. Akárhogy erőltetem magam, sehol nem látok 40-50 m3-es tartályt sem a felszínen, sem a földbe süllyesztve. Az előzetes bejáráson jelezve lett a hiányosság, ennek megoldása nélkül bírsággal kell számolniuk...
    Egy illetékes.”
  • 12. V-né 2012. május 11. 10:04
    „Kíváncsi vagyok, hogy a hatóság által előírt tűzi víz tárolót megoldották-e az illetékesek.
    Ha nem, akkor a szombat esti nyitást megejteni nem lehet!
    Arról van szó, hogy a töltőállomás tározója nem elég méretű egy esetleges oltáshoz, az abban tárolt víz mennyisége nem elegendő a biztonságos mentéshez. Akárhogy erőltetem magam, sehol nem látok 40-50 m3-es tartályt sem a felszínen, sem a földbe süllyesztve. Az előzetes bejáráson jelezve lett a hiányosság, ennek megoldása nélkül bírsággal kell számolniuk...
    Egy illetékes.”
  • 11. Gyurgyi23 2012. május 11. 02:40
    „Köze nincs hozzá,de mondj a környéken egy másik repülőteret ami működik és talán lesz ott valami a jövőben!Hova kéne tenni?Az egyes útra?Annak lenne köze hozzá.”
  • 10. Rbar 2012. május 10. 19:34
    „9
    A pilótáké??? Melyikeké? Az enyém pl az, hogy NEM ott lenne a helye. Meg úgy egyáltalán: mi köze a péri skanzennek ehhez a géphez? Megvették? Vagy azt gondolják, hogy a feneketlen "Audi bácsi" majd megveszi nekik? Én is adjam be az oldtimeremet (amit megvettem nem kevés pénzen) a közlekedési múzeumba, mert ott "jobb helye" volna?
    Nooooormális????????????????????????????????????”
  • 9. nasi12 2012. május 10. 18:45
    „A pilóták véleménye, hogy egy ilyen repülő legjobb helye Péren a repülőtéren kialakított skanzenben lenne.”
  • 8. ekkenekepen 2012. május 10. 18:33
    „nagyon nem hiányzik a környékre még egy becsületsüllyesztő, a sok söpredékkel együtt a megye minden szegletéből.
    Fegyveres polgárőrséget indíthatna az abdai közösség, nemsokára szükség lesz rá.”
  • 7. Sceptic 2012. május 10. 16:46
    „Szitu, azért csak nyugi. ccc-nek nem kérdez hülyeséget, hallottam olyanokat rebesgetni (olyanoktól, akik a fotelhez képest közelebb állnak a diszkónyitás ügyéhez), hogy a diszkó tulajainak egy dolog a fontos: minél előbb megnyitni. A biztonsági, egészségügyi, közigazgatási előírások másodlagosak, majd megoldják őket utólag - vagy nem, amíg baj nem lesz.”
  • 6. rittersport 2012. május 10. 14:17
    „ez elég béna név :-)”
  • 5. Mankapunka 2012. május 10. 12:38
    „"fémtolvajok többször "megkörnyékezték"

    Nem virágzik az üzlet. Csodálom,hogy az 1-es úton me húzták át traktorral a szántóföldre éjjel,hogy legyen idejük sutyiban darabolni. Bezzeg,azok a világítás nélküli biciklisek mindig borsot törnek az orrok alá.

    Itt legalább jó helyen lesz a dizsi,nem kell a környéken lakóknak reklamálni a zene miatt. Akit már itt zavar,annak tényleg idegrendszeri gondjai vannak. Nehogy aztán körforgalmat akarjanak ide is.”
  • 4. Szitu 2012. május 10. 11:21
    „Te mirő lbeszélsz ember? Kocogjál már ki a helyszinre,oszt nézél ki a buksidból mielőtt zsúfoltságról pampogsz...
    Otthonról a fotelból mindíg könnyebb fikánzni.”
  • 3. ccc 2012. május 10. 08:11
    „Megadiszkó? Csak aztán nehogy WestBalkán balhé legyen megint! Ez a megalománia magyar betegség lassan. Mindegy, hogy esetleg szar, túlzsúfolt, az a lényeg , hogy sok legyen. A repülőt remélem valahogy igényesen oldják meg egy látványos helyen. Anno is jó ötlet volt, kár hogy befuccsolt.”
  • 2. oPTiKa 2012. május 10. 07:30
    „Szabadtéri diszkó az épületben... :-D”
  • 1. Alina01 2012. május 10. 07:29
    „Miért gondolják, hogy ez hosszabb életű lesz, mint a Club Sky?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Petschnig Mária Zita közgazdász Győrben tart előadást

A közgazdász a helyi MSZP meghívására érkezik Győrbe. Tovább olvasom