Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Mennyit keres a háziorvos?

„Ha megszűnik a vizitdíj és annak összegét az állam nem pótolja a háziorvosoknak, akkor csődbe mehetnek a praxisok" – mondta nemrégiben dr. Kertai Aurél, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) háziorvosi tagozatának elnöke a népszavazás apropóján. Mivel a népszavazás most már kész tény, utánajártunk a hírnek, s a háziorvosok zsebébe néztünk.
Dr. Kertai Aurél szerint sokan annak tudatában, hogy számíthatnak a többletpénzekre, beruházásokat indítottak el, fontos és drága készülékeket vettek hitelre, amit vagy nem tudnak majd fizetni a vizitdíj bevétele nélkül, vagy „ingyen" fognak dolgozni, s a saját bérükön faragják le az egyéb költségeiket. A kamarai vezető szerint látni kell azt is, hogy a vizitdíj-bevételek csak enyhítettek az alapellátás gondjain. (Apró, ám cseppet sem elhanyagolható zárójeles megjegyzés: ha elsöprő többséget szereznek az igenek március 9-én, akkor sem szabad készpénznek venni a vizitdíj vagy a tandíj eltörlését.)

Sok kicsi sokra megy

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint jelenleg Magyarországon 6794 háziorvosi szolgálatot finanszíroz az egészségbiztosító, ebből 275-öt Győr-Moson-Sopron megyében.
Az OEP tájékoztatása szerint a háziorvosi szolgáltatók finanszírozása az alábbiakból áll össze: fix összegű díjazás (a körzet ellátandó lakosságszámától függ), területi kiegészítő díjazás (a körzet lakosainak elhelyezkedése alapján), teljesítményarányos díjazás avagy ismertebb nevén kártyapénz (a háziorvosi szolgálathoz bejelentkezett biztosított száma alapján), valamint az eseti ellátások díjazása (a szolgálathoz be nem jelentkezett biztosítottak sürgősségi ellátásáért).

Illusztráció.


Úgy tudjuk, hogy felnőttkörzet esetén a fix összegű díj 1200 lakosnál kisebb körzet esetén havi 122 ezer, 1500 fölött 188 ezer, a kettő között 165 ezer forint (gyermekpraxisnál minimum 135 ezer, maximum 200 ezer). Ha a doktor vállalja, hogy házhoz is kimegy, ehhez jön még a település méretétől függően 26-43 ezer forint, míg a területfejlesztési vagy kistérségi támogatásból részesülő település esetén az alap másfélszerese jár.

A kártyapénzt pontszám alapján fizetik, hisz az orvoshoz fordulás valószínűsége életkorfüggő: a 15-34 éves bejelentkezettek után egy pont jár, kisgyerekeknél ez 4,5, az idős betegeknél 2,5. Mivel a bizonyos létszám fölötti vállalás akár a gyógyítás kárára is mehet, 2400 kártya felett ellensúlyozás (vegyes, gyerek-felnőtt körzetnél 2600 felett) lép életbe, azaz az afölötti biztosítottak nem vehetők teljes értékkel figyelembe. A pontszám szakképzettségtől függően maximum 1,2-es szorzóval emelkedhet, valamint az ügyelet ellátásáért az OEP 52-72 forintot fizet, beszorozva a körzet lélekszámával. Egy pont tavaly havi 163 forintot ért.

„A fűnövés is politika"

Ebből az következik, hogy 2007-ben a háziorvosok átlagos havi díjazása 800-930 ezer forint között mozgott. Mindez persze nem egyenlő a fizetéssel, hisz a háziorvosnak vállalkozóként adóznia kell, befizetnie a különböző járulékokat a szóban forgó összegből, s nem utolsósorban az asszisztense(i) bruttó bérét is ki kell gazdálkodnia. A 800-930 ezer forintban benne van a háziorvosoknak havonta befizetett vizitdíj, illetve a vizitdíj kompenzáció címen az OEP által jutatott díjazás is.

A vizitdíj vezeti a panaszlistát

Az Egészségbiztosítási Felügyelethez (EBF) tavaly 4831 panasz és kérdés érkezett a betegek részéről. Ennek 36 százaléka a vizit- illetve kórházi napidíj aggályos megállapítása vagy információhiány miatt történt. „Tekintettel, hogy az említett ügyek jelentős része még nem zárult le, egyelőre nem tudom megmondani, hány esetben kellett fizetniük bírságot az elmarasztalt háziorvosoknak, kórházaknak" – mondta Pálinkás Ágnes, az EBF sajtósa. Az Egészségbiztosítási Felügyelet honlapján (www.ebf.hu) tucatnyi tanulságos határozat elérhető – névvel, címmel együtt.
Az alábbi OEP-számokat megmutattuk dr. Számtartó Zoltán csornai háziorvosnak, aki megerősítette ezeket a statisztikai adatokat. „Az biztos, hogy a vizitdíjból havonta bruttó 200-220 ezer forint folyik be a háziorvosokhoz, s ez az összeg nagyjából egyezik az OEP hivatalos közleményével. A beszedett vizitdíjnak azonban körülbelül a fele különböző adók formájában rögtön vissza is kerül az államhoz, miközben egyre több páciens élvez mentességet a vizitdíj alól. Így évente nettó 1-1,2 millió forint bevételünk származik a vizitdíjból" – mondta dr. Számtartó Zoltán.

A csornai háziorvos nem látja annyira tragikusnak a helyzetet, mint azt dr. Kertai Aurél lefestette, tömeges csődhelyzettől nem tart, bár hozzátette: azok a kollegák valóban anyagi bajba kerülhetnek, akik fejlesztésekbe kezdtek vagy emelték asszisztensük bérét. Utóbbit egyébként nagyon helyesen tették, mert az alapellátási bérek nem érik el még az ágazat szegényes szintjét sem. „Magyarországon sajnos a fűnövés is politikai téma, holott a vizitdíjnak egyértelműen szakmai kérdésnek kellene lennie. A vizitdíj jelenleg az egészségügyi járulék egyik formája, pedig ez nem volna szabad, hogy a finanszírozás része legyen. Az alapellátást ettől függetlenül kéne megfizetni, a szolgáltatást valós áron kéne megvásárolni, így az orvosnak sem érdeke, sem lehetősége nem lenne ezt befolyásolni" – zárta szavait dr. Számtartó Zoltán.

Az mindenesetre tanulságos tény, hogy Európa szinte minden uniós tagállamában vizitdíjjal kell számolni. Írországban például kereken 50 euróba kerül, ha a páciens orvosához fordul – ez az ír átlagfizetéshez viszonyítva sem mondható csekély összegnek –, mégsem estek ennek apropóján egymásnak a politikai erők.

Vasárnapi Kisalföld - Szeghalmi Balázs

Olvasóink írták

114 hozzászólás
  • 114. Páciens 2008. február 13. 09:52
    „Ha a háziorvos, nem megy ki ahhoz a beteghez, aki nem tudja felkeresni a szakrendelést, vagy csak a mindennapi utánjárás után csak 4 nap elteltével hajlandó kimenni, akkor szerintem sokat.
    Ha a betegnek mástípusu betegsége is van, akkor a háziorvos mért nem akarja ellátni a beteget.
    Ha a vizsgálat csak szemrevételezéssel történtnik, hogy mer receptet írni. Tudtommal az okos miniszterek előírták a beteggel való törődést, és esküt is tettek a diploma átvételekor.
    Még jó, hogy a papír sok mindent elvisel.
    Panaszkodnak az orvosok, és mégis mennyi kedvezményre jogosultak. El kellene gondolkodni rajta.”
  • 113. Atika2 2008. február 01. 04:19
    „load!
    Az 50% egyaltalan nem biztos - lehetsz meleg (ertsd buzi) is!
    Ez igy mar csak ca. 25%...”
  • 112. load 2008. január 30. 18:16
    „Ha van tipped, akkor tippelgess Atika!
    50% esélyed van a Jackpot-ra.
    Ha elsőre nem találod el, a másodikra már biztosan sikerül, és ez a te szellemi kapacitásoddal már óriási eredmény.”
  • 111. teloka 2008. január 29. 20:35
    „A véleményt el lehet másképp is mondani, ti agyon kulturáltak!!!”
  • 110. Németh R. 2008. január 29. 17:47
    „És egy PÖCS!”
  • 109. Igor 2008. január 29. 16:00
    „Korosabb férfi.”
  • 108. Atika2 2008. január 29. 14:27
    „load!
    Te ffi vagy vagy nő? Tippem ugyan van...”
  • 107. teloka 2008. január 29. 13:21
    „Atika2 24.-es=akkor te nem is tudod mennyi minden folyik Magyarországon amit nem írnak meg. Ahhoz, nem csak itt kell ülni és olvasni! Nagyon sok olyan dolgot tapasztaltam és átéltem amit az újság "tök" másképp írt le!(vagy más szemüveggel nézte) Nem változott semmi, a régebbi időben is ez volt és ez vonatkozik majd a jővöre is! A Föld forog és mindig ugyan oda ér vissza:-)A törtélem csak modernizálodik!Szóval, aki "dolgozik" kapja meg a fizetést is! Aki meg szavazni akar az ugyis elmegy!”
  • 106. sanyi 2008. január 28. 23:13
    „Nem baj load. Holnapis nap lesz, -ha minden igaz. Most már én is megyek a sodromba! Remélem engem nem tudnak onnan kihozni. :-) :-) :-)”
  • 105. load 2008. január 28. 22:36
    „Nem aludni mentem, hanem dolgozni, aztán egy percre visszanéztem ide.
    Egyébként kár a 100. hozzászólásért.
    De úgy tűnik ma már téged sem hajszolnak bele a népszavazásba.”
  • 104. sanyi 2008. január 28. 22:24
    „"Diletált" az ágyad load? ;)”
  • 103. load 2008. január 28. 22:03
    „Erre azért kiszálltam az ágyból.

    lala,
    Nyugodj meg, engem nem kell eltartanod.
    Ha összeszámolom a befizetett adóimat, járulékaimat lehet, hogy én taníttatom a gyerekeidet, én gyógyíttatom az anyósodat és a szociális segélyeidhez is hozzájárultam itt-ott.
    Ilyen szó, hogy "osszák" nincs a magyar nyelvben.
    Az "oszt" igének a többesszám harmadik személye: osztják.
    Az ilyen vitákban meg érvelni szoktak a résztvevők és nem idehányni az indulataikat.
    Neked, az érveléshez ott fent egy kicsit kevés van.
    A barmozáshoz, a f...ozáshoz elég az eszed, de ez önmagában így nem egy dícséret. Ne érts félre!
    Azért látom, boldog és elégedett vagy.”
  • 102. sanyi 2008. január 28. 21:53
    „Nem válaszoltál ERKDP!
    Akkor megmondom mi lesz a legnagyobb hozadéka.Az, hogy az ilyen lala félék teleüvöltik az összes létező fórumot,hogy lám büdös komcsik,megmutattuk nektek, hogy kinek van igaza!
    Hát ez lesz a legnagyobb hozadék.Te is tudod.
    ..és, hogy stílszerű legyek:hajrá Magyarország, hajrá lalák!”
  • 101. Németh R. 2008. január 28. 21:38
    „Szerintem is! De azért egy kicsit moderálhatnád magad LALA.
    Senki nem beszél igy a fórumon,még ha nem is értenek egyet az ilyen diletáns,mindenhez nagyon értő túlokos emberrel.”
  • 100. lala 2008. január 28. 21:18
    „load! te egy nagy barom vagy annyi az bitos.Ilyen f...ok osszák itt az észt,még mások keményen dolgoznak. Ezért nem megy ez az ország semmire,és nem is fog,még ilyen seggfejeket kell eltartanunk.”
  • 99. sanyi 2008. január 28. 21:12
    „Rendben ERKDP! Hiszek neked, nem felesleges.Tehát, ha eredményes lesz, akkor annak hozadékának kell lenni a nép számára.(mondom a nép számára) Akkor mi is lesz ez a hozadék? Győzz meg és megyek igennel szavazni.”
  • 98. load 2008. január 28. 21:06
    „Akkor most én mondom, hogy jóéjszakát nektek.
    Legyen máskor is szerencsénk!”
  • 97. ERKDP 2008. január 28. 21:03
    „Jól van na, de látod, nem tudok elszakadni tőletek! :)”
  • 96. load 2008. január 28. 20:51
    „OK. ERKDP értem a wink-et, de az elöbb a 90-ben mintha elbúcsúztál volna....?
    :DDD”
  • 95. ERKDP 2008. január 28. 20:47
    „Nem! ;)”
114 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Perel az utcalány

Győr - A Kisalföld 2007. december 8-i számában megjelent Zárkát hozott a Mikulás a vállalkozó… Tovább olvasom